Millió variációja van az amerikai sajtos tésztának: sörrel, baconnel, kolbásszal stb. De ez csak akkor valósul meg, ha igazán jó alapreceptünk van, úgyhogy először ezt csekkoljátok, és utána mehet a turbózás. :D
A tésztát sós vízben al dentére főzzük, majd leszűrjük. Egy nagyobb lábasban besamelt készítünk: felolvasztjuk a vajat, beleszórjuk a lisztet, és fehér habzásig hevítjük, majd felöntjük a tejjel, elkeverjük csomómentesre, és addig főzzük, amíg be nem sűrűsödik. Néha keverjük át.
Sózzuk, borsozzuk, ízesítjük a szerecsendióval, a mustárral, a fokhagymaporral és a cayenne borssal, levesszük a lángról és elkeverjük benne a reszelt sajtot. Amikor elolvadt, összeforgatjuk a tésztával, és vagy így, vagy még sütőben besütve plusz 150 gramm sajttal a tetején fogyasztjuk.Mac and cheese alaprecept
Ha tetszett a mac and cheese alaprecept, csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket a Facebookon, és kövessetek minket az Instagramon!
Gesztesi Károly szerette volna az egész Bibliát hangoskönyvként kiadni, de halála közbeszólt és már nem fejezhette be életének egyik legfőbb művét. Gesztesi Károly 2016-ban tért meg és a Biblia, valamint a hit segítségével küzdött a józanságért. Ezen az úton fiú gyermekei sem hagyták magára, akik jelenleg is az egyik fővárosi teológusképző főiskolán igyekeznek elsajátítani a Szentírás bölcsességeit és tanításait. Legidősebb fia, Máté pedig gondoskodott róla, hogy édesapja szellemi öröksége végül eljuthasson az emberekhez.
Horváth Gergely óriási örömöt érzett, amikor Rácz Jenő átadta neki a séfkabátot, amit igyekszik majd nem teherként megélni. Extra interjúnkban kifaggattuk, kivel szeretne a leginkább megmérkőzni a Fináléban, és az elmúlt hetek legmaradandóbb élményeiről is mesélt. A séfek kihívásai teljesen átváltoztatták a főzési stílusát, aminek köszönhetően rengeteg sikerélményt szerzett A Konyhafőnökben. Persze, a mélypontok sem kerülték el: ilyen volt, amikor durván elvágta az ujját a Középdöntőben.
Lakatos Gabriellát volt barátja február elején puszta kézzel vakította meg. A 22 éves kemecsei nő bármit megtenne azért, hogy láthassa felnőni kislányát. Az édesanya legnagyobb támasza testvére, Róbert, aki kész felajánlani az egyik szemét Gabicának. Azért csak az egyiket, mert négygyerekes családapa, ő is szeretné látni felnőni a gyerekeit. A testvérpár bármit megtenne azért, hogy Gabriella újra láthasson, ezért is mondták el a Fókusznak a tragikus kapcsolat teljes történetét.
„Az étel lelke maga a fűszer” – mondogatták A Konyhafőnök középdöntősei, amikor még nem is sejtették, milyen játék vár rájuk a piactéren. Egyszerű feladattal sokkoltuk ugyanis őket, hogy kiderítsük, vajon több hét tanulás és megannyi gasztro-kihívás teljesítése után, mennyire vannak képben a legalapvetőbb fűszerek ízével és illatával.
Nagyon rég volt olyan magyar játékos, aki egy topcsapatban folyamatosan szerepelhet. Szoboszlai Dominik ilyen, liverpooli igazolásával itthon és nemzetközi szinten is sokan figyelnek most a magyar focistára. Követőinek száma a közösségi médiában megduplázódott, és mindent megadnak neki ahhoz, hogy a legjobb teljesítményt nyújtsa – mondják a szakértők. Milyen jövő várhat Szoboszlai Dominikre? A Fókusz riporterének Hrutka János és Lisztes Krisztián, az RTL 3 szakértői, valamint Vincze Dávid sportmarketing-szakértő és Forgács Mariann közösségimédia-szakértő helyezte kontextusba a sportoló sikerét.
Csukovics Kevinnek nem sikerült továbbjutnia a The Voice Válogatójában, viszont kapott egy felajánlást Manueltől, aki utólag már bánja, hogy nem nyomta meg a gombot. A coach azt hitte, róla rappel a 18 éves srác, bár a produkció végére elbizonytalanodott. Görgess lejjebb, és nézd meg a produkciót!
Kálmán Gábor, villamosmérnök és Horváth Oszkár, közgazdász és programozó legújabb termékükkel érkeztek a Cápák elé. A Connectini vállalkozóinak az a célja, hogy találmányukkal csökkentsék a használt autók fenntartási és javítási költségeit, és hogy egy adásvétel utáni vitás helyzetben a fizetési kötelezettség ne a vétlen félre háruljon. A termék értékesítésének felépítéséhez most 60 millió forintra lenne szükségük 29%-os tulajdonrészért cserébe.
A receptek mentéséhez, illetve a hozzávalók növeléséhez és csökkentéséhez be kell lépned az oldalra, vagy regisztrálnod kell, ha még nem hoztál létre profilt.
Ha a Bejelentkezés Facebookkal gombra kattintasz, és még nem vagy Street Kitchen felhasználó, rendszerünk regisztrálni fog, Te pedig ezzel elfogadod a Street Kitchen szerződéses feltételeit és adatvédelmi szabályzatát.
Hozzáadom a bevásárlólistámhoz.
Válassz az eddigi listáid közül, vagy hozz létre újat, hogy hozzáadd a/az
receptet egy összesített bevásárló listához.