A Lui Budapest és az újonnan nyílt Lui Rakpart tulajdonosa, Mohos Angéla neve a MÁK bisztróból lehet ismerős. Több mint tíz évig igazgatta a MÁK életét, és mivel közben egy cukrásztanfolyamot is elvégzett, egyre gyakrabban állt be a konyhapult mögé, mígnem megszületett a döntés: szeretne saját pékséget nyitni. Ebben két barátnője volt a segítségére, az első Luit még együtt nyitották. Árgyelán Tímea továbbra is tanácsadóként és termékfejlesztőként tevékenykedik Angi mellett, de a mindennapi termelésben már nem vesz részt, hiszen jó pár éve Madridban él családjával – ahol szintén egy csodás saját pékséget üzemeltet.

Friss illat költözött a Duna-partra
A Lui kezdettől fogva hatalmas siker volt, nemcsak a csodás termékek, hanem a jó energiák és a hangulat miatt. Angéla egy ideje már egyedül viszi a helyet, és régóta gondolkodott egy második pékség nyitásában is. Legfőképpen azért, mert a belvárosi egységben nem jutott túl nagy hely az üzemnek. Azt kell mondanom, hogy tökéletes helyet sikerült találnia a 13. kerületben. A Duna-parton, a Margit hídra nyíló kilátással nyitott meg a Lui Rakpart. Úgy tűnik, a környékbeliek máris birtokba vették: egymásnak adják a kilincset. Nem csoda, hiszen a roskadásig megtelt polcoknak nehéz ellenállni. A Lui nagyrészt a francia pékség vonalat hozza, de azért ötvözve a magyar hagyományokkal. A pultban színes kavalkád fogad: találtok túrós batyut és rizskochot is. Utóbbira gyorsan le is csaptam, elvégre ritkán jutok richkochhoz egy pékségben.

A Lui Rakpart bagettje és répatortája megér egy utat
Nagyon szép lett az új hely, az óriási világos belső terek egy kis skandináv beütést is hordoznak. Mint Angéla mondja, azt szeretnék, hogy ez egy társas hely legyen – szerencsére mindenki beszélget, sokan olvasnak, sőt még egy saját bejáratú kutyájuk is van, aki gyakran átnéz a szomszéd étteremből. A Lui életében a francia hagyományok nagyon fontosak, így a leveles műhely itt külön teret kapott. Az emeleti műhelyben csak leveles sütemények készülnek, lent pedig a kenyér sül. Ezek közül is szeretném kiemelni a bagettet, ami a kenyerekhez hasonlóan szintén kovásszal készül, és rettentően finom.

Mindenhez friss alapanyagot használnak és nagyon figyelnek a szezonalitásra, ottjártamkor például sok süteményen feltűnt a füge, köztük a répatortán is. Ez lett az abszolút kedvencem, semmiképpen se hagyjátok ki! Füge került ebben az időszakban a danishre is, ami szintén egy édes, leveles sütemény, a gyümölcs mellett friss vaníliakrémmel is meg van töltve. Aztán az említett rizskoch: annyira egyszerű, annyira otthonos süti, mégis nagyon ritkán készítjük el. Éppen ezért érdemes megkóstolni, ha arra jártok és éppen van is a pultban. Természetesen házi baracklekvárral érkezik.

Nem csak reggelire, ebédre is remek hely a Lui Rakpart
A focaccia már a másik Luiban is nagy kedvencem volt, és jelentem, szerencsére itt is kapható. Szép, nagy, kiadós, duci darab. Számomra újdonság volt az empanada, ami egy töltött tésztaféle, főleg Spanyolországban és Latin-Amerikában népszerű. A neve a spanyol empanar szóból származik, ami nagyjából annyit jelent: „kenyérbe burkolni”. Ebből is látszik, hogy tulajdonképpen bármivel meg lehet tölteni. Én a dél-amerikai vonulatba illeszkedve az édeskrumplis változatot kóstoltam. Ugyan már nem fért belém, de szintén kóstolható a mandulás croissant, ami az egyik kedvenc süteményem (jóval több ez, mint mandulával megszórt croissant!). Sok helyen elérhető már a skandináv pékségek sztárja, a kardamomos bun, az ínyencek a Lui Rakpart kínálatában is megtalálják. Ebédre ehettek quiche-t vagy egy jól megtömött szendvicset, nemsokára pedig indul majd a meleg reggeli is.
-AnoQY7.webp)
Egy újabb nagyon csinos, kedves és minőségi hely született a Lui Rakpart személyében. A szép skandináv dizájn és a friss péksüti azonnal szuper hangulatra derít majd egy borúsabb napokon is. Érdemes tehát kipróbálni.
Cím: 1137 Budapest, Újpesti rakpart 5.
-YpvkA2.webp)










