Marokkó több kultúra találkozási pontja: berber (amazigh), arab, andalúz és részben afrikai hagyományok keverednek benne. Ez teszi ennyire izgalmassá, és ez érződik a gasztronómián is. Több étel is ezen kultúrák találkozásából született, és a kenyerek között is számos változat alakult ki. A legismertebb marokkói kenyerek a következők:
Khobz: a klasszikus kerek kenyér, amit szinte minden étkezéshez adnak.
Msemen: réteges, hajtogatott lepény, gyakran reggelire fogyasztják.
Harcha: búzadarából készülő lepény.
Batbout: serpenyőben sütött puha kenyér, amely zsebesedik, mint a pita.
Baghrir: azaz az „ezerlyukú palacsinta”.
Khobz vagy khubz
Ez a legalapvetőbb marokkói kenyér, és egyben a legfontosabb is. A marokkóiak mindennap ezt eszik, úton-útfélen kapható, így kevesen készítik otthon. Pici, kerek kenyér, ami fehér lisztből készül, de a végén megszórják egy kis búzadarával is. A tésztájába általában kerül egy kevés olaj, amitől extra puha lesz. A tagine-okhoz mindig ezt a kenyeret eszik, az éttermekben is ezt szolgálják fel, sőt ez a kenyér egyben evőeszközként is szolgál. Törnek egy darabot, majd a kenyér élével kanalazzák ki a tagine-t. Sokszor egy egész család vagy társaság körbeül egy nagy tagine-t, és együtt esznek. A megmaradt kenyeret soha nem dobják el, hanem egy külön zacskóban gyűjtik.
Érdekesség, hogy az ország nagy részén (sőt még egy olyan nagyvárosban is, mint Marrakesh) még mindig működnek úgynevezett közösségi pékségek, azaz ha egy család beviszi a bedagasztott kenyeret, akkor a pék kisüti nekik. Ha az ember Marokkóban jár, érdemes felkeresni egy ilyen pékséget, már csak azért is, mert itt lehet a legolcsóbban kenyeret venni.
Msemen
Nekem ez lett a kedvencem. Szerintem a legfinomabb marokkói kenyér, persze nem véletlenül, hiszen rengeteg olajjal készül. A msemen gyökerei valószínűleg az észak-afrikai berber (amazigh) népek konyhájáig nyúlnak vissza, és régen persze nem olajjal készítették, hanem vajjal. Már évszázadokkal ezelőtt sütöttek hasonló, hajtogatott laposkenyereket az Atlasz-hegység falvaiban és a sivatag peremén. A nomád és félnomád életmódhoz tökéletes volt, mert kevés alapanyag kellett hozzá, és nem igényelt kemencét, mint a khobz, hanem gyorsan megsüthető volt vaslapon vagy agyag tűzhelyen.
A msemen kissé viccesen tulajdonképpen a marokkói croissant, hiszen a technika lényege ugyanaz: nyújtás, vajazás, hajtogatás, csak a végeredmény lesz más, hiszen a tésztában nincs élesztő. A tökéletes msemen készítéséhez szinte átlátszóan vékonyra kell nyújtani a tésztát, majd jól megolajozni, négybe hajtani, és az egészet ismételgetni. Végül vaslapon sütik meg. A msement általában édesen fogyasztják, lekvárral vagy mézzel reggelire, de sok helyen létezik töltött változata is: sajttal, hagymával vagy marha hússal pakolják meg, ilyenkor az olajozáskor a tölteléket is behajtogatják a tészta rétegei közé.
Harcha
A harcha a kenyér és a sütemény közötti átmenet. Egyik fő összetevője a búzadara, ettől az állaga sokkal durvább és morzsálódós, nem olyan puha, a színe pedig inkább sárgás. Kinézetre és ízre kissé a kukoricakenyérre emlékeztet. Ezt is inkább lekvárral eszik délután a mentatea mellé, sőt a tésztájában is van cukor. Ramadán alatt gyakran fogyasztják.
Batbout
A batbout egy kicsit olyan, mint a harcha és a khobz szerelemgyereke. Kinézetre a khobzra hasonlít, de a tésztájában van búzadara, és ugyanúgy vaslapon vagy serpenyőben sül, mint a harcha. Marokkói pitának is nevezik, mert sütés közben kissé felfúvódik, a belsejében pedig üreg keletkezik, így remekül megtölthető, ez tehát a marokkóiak szendvicskenyere.
Baghrir, az ezerlyukú palacsinta
Ezt a palacsintát is előszeretettel fogyasztják Marokkóban reggelire, többnyire mézzel, édesen. A tésztájába néha kerül egy kis sáfrány, ami pikáns ízt és jellegzetes sárgás színt kölcsönöz neki, de sok helyen ezt teljesen elhagyják. A palacsinta különlegessége a felszínét beborító rengeteg lyuk (ezért hívják ezerlyukú palacsintának is), ami az élesztőtől keletkezik. A magyar változattal ellentétben ennek csak az egyik oldalát kell megsütni. A szivacsszerű, lyukas felület remekül beszívja a mézet, a lekvárt vagy az olvasztott vajat – szóval ezek a lyukak nem véletlenül kerülnek a palacsintába.
Talán már ennyiből is látszik, hogy Marokkóban a kenyér jóval több egyszerű köretnél vagy reggelinél: a mindennapi étkezések központi eleme, ami évszázadok történetét, különböző kultúrák találkozását és a helyi alapanyagokhoz való alkalmazkodást őrzi.
