Nemrég megjelent a Street Kitchen téli magazinja, ami már elérhető az SK shopban. A sok szuper recept mellett idén is olvashatsz érdekes gasztrosztorikat, például a nemrég megnyílt mályinkai Iszkor étteremről. Pohner Ádám séf fiatal kora ellenére nagy sikereket tudhat maga mögött: főzött az Olimpia, a Kistücsök és a Platán éttermekben, képviselte Magyarországot a Bocuse d’Or európai és világdöntőjében is, és mindkettőn előkelő helyen végzett. Azt meséli, régóta motoszkált benne a gondolat, hogy saját éttermet szeretne és csakis vidéken.
Aztán a covid alatti hosszú bezártság után elindultak Mályinkába Ádám nagymamájához, hogy leszedjék az almát. Meglátták, hogy a helyi kocsma éppen eladó, megnézték, beleszerettek, és úgy érezték, ott helyben el is dőlt a történet. Vonzotta őket a Bükk még felfedezetlen világa, még annál is inkább a vadsága, és rögtön érezték, hogy itt szeretnének éttermet nyitni.
Maguk újították fel az éttermet
Ehhez azonban rengeteget kellett dolgozni, építkezni, utazni és kutatni. Az éttermet saját kezűleg újították fel, és eleinte mindent ketten intéztek, Ádám főzött, Luca pedig a vendégekkel foglalkozott. Egy év alatt eljutottak oda, hogy nemcsak rengeteg törzsvendégük van, de megvalósult az eredeti tervük is: szinte minden alapanyagot a környékről szereznek be, sőt, egy kertjük is lett. Hangsúlyozzák is, hogy az Iszkorban nemcsak ők a főszereplők, hanem a helyi termelők is, akiknek a terményeit a legközvetlenebb módon szeretnék bemutatni.
Na de hogyan lett a falusi kiskocsmából az ország egyik legjobb étterme és mit is jelent az a szó, hogy iszkor? Mindezt elolvashatod a nemrég megjelent téli magazinunkban, amit itt tudsz megrendelni.
Ha tetszett a cikk, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!