Már többször is értekeztünk a Mizsei János által csúcsra járatott MÁK-ról, hiszen azután, hogy a szó minden tekintetében meghódították Akarattyát, egy igazán különleges helyet sikerült nyitniuk a belváros szívében. Mivel a hazai fine dining sajnos turisták nélkül még mindig nagyon nehéz helyzetben van, ezért úgy döntött, hogy ezt a nyarat is a pop-up trucknak szenteli. Ezzel nem titkolt célja a magyar törzsközönség kialakítása, hogy ősszel új ötletekkel és egy egészen rendkívüli koncepcióval térjen vissza a Vigyázó Ferenc utcába, ami jelenleg termelőkonyhaként üzemel.
Ha van valami, ami egy pillanat alatt világossá vált számomra a Janival készült interjú alatt, az a mérhetetlen szenvedély, ahogy az ételekről beszél. Valószínű ennek, valamint végtelen munkabírásának köszönhető, hogy 2014-ben elnyerte a Dining Guide ‘Év Ifjú Séftehetsége’ díját, ami azóta is garancia arra, hogy egy darab száraz kenyér is arannyá válik a keze alatt. A stílusa messziről felismerhető, alapvetően a zöldség- és halorientált konyhában hisz. Én azt gondolom, hogy ami mégis a leginkább kiemeli őt a szakmában, az a hihetetlen kreativitás, ahogy az alapanyagokhoz áll. A food truckban jelenleg 7-féle étel kapható, választani pedig gyakorlatilag lehetetlen, így majdnem mindent meg is kóstoltunk.
Lazacos bodag
Hogy mindjárt a legjobbal kezdjem, nekem ez ízlett a legjobban. A bodag cigány laposkenyér néven is ismert, és egy közkedvelt kenyérpótló a roma konyhában. Vízen, élesztőn, liszten és són kívül tehát nem is kell hozzá semmi, valamint a kelesztési ideje sem olyan sok. Ennek a tésztájába azonban só helyett fermentált lilaburgonya-por kerül. Ezenkívül füstölt lazac, zöld spárga, ami uborkalével és mexikói tárkonyolajjal van posírozva, valamint savanyított pagoda karfiol. Ami viszont nálam abszolút vitte a show-t, az a tetején látható narancssárga, Cayenne-borsos tojássárgájagél. Igen, tojássárgájaGÉL! Ettől kapott az egész egy fantasztikus, pikáns twistet, amit lazaccal ritkán csinálnak, pedig nagyon jól áll neki. Ha hozzánk hasonlóan ti is a tikkasztó hőségben érkeztek, és csak valami könnyű dolgot ennétek, akkor ne is gondolkozzatok tovább! (2600 Ft)
Harcsa “hekk”
A jelenleg kapható ételek közül ez Jani kedvence, ugyanis a panír elkészítési módját a nagymamája régi praktikája inspirálta. A hekk, kevésbé ismert nevén a szürke tőkehal, itt harcsából készül, és a Balaton-parthoz képest teljesen újragondolt tálalásban szervírozzák. A nyers halat először keményítőbe, majd pirospaprikával összekevert tempuramasszába, végül pedig szárított ecetes panko morzsába forgatják, majd annak rendje és módja szerint olajban kisütik. Ezután szintén kap egy kis Cayenne-borsos és füstös fűszerpaprikás löketet, éppen hogy csak érezni lehet, de azért ott van a háttérben. Mellé sem a szokásos karéj kenyér- koviubi páros érkezik, hanem vajbab, zöldborsó és zöldeper emúlzió, ami tudom, hogy nagyon idegenül hangzik, de higgyetek nekem, hogy eszméletlenül finom. (3900 Ft)
MÁK Lángos
Úgy nézzétek meg a képen látható lángost, hogy egyrészt garantáltan sehol máshol nem kaptok ehhez foghatót, másrészt a kollégám, Tamás élete lángosaként aposztrofálta, márpedig őt nehéz lenyűgözni. Tény és való, hogy nem sok köze van a Flórián téri aluljáróban kapható, több száz fiatal másnapját megmentő sztorihoz, viszont akiben buzog a kísérletező kedv és imádja a különlegességeket, annak következő útja nyílegyenesen vezessen a MÁK-ba! A kefirrel és mákkal kevert tésztát 12 órán át kelesztik, majd nagyon magas hőfokon sütik aranybarnára. Ezután kap egy mákos tejfölt, kétféle vásznai tehénsajtot, amitől Tamás valósággal a mennybe ment, kesudióport, és ha ez nem lenne elég, medvehagyma termést. Senkit ne ijesszen meg ez a sokféle, lángostól idegen hozzávaló. Tökéletes harmóniát alkotnak, és látszik, hogy rengeteg energiát fektettek a megálmodásába. Igazi kuriózum, nemcsak a városban, de az országban is, nem mellesleg lassan a strandokon is ugyanezen az áron kapható egy teljesen mezei sajtos-tejfölös… (1800 Ft)
Töltött paprika
Az utóbbi időben nagy divatja lett annak, hogy a klasszikus, magyar fogásokat egészen új köntösben tálalják, ez a töltött paprika pedig kiváló példája ennek. A mangalicatarja és mangalica-hátszalonna 70-30% arányban van ledarálva, majd sushi rizzsel bekeverve. Az ebből készült gombócokat konfitált kápia paprikába tekerik, amit aztán cseresznyeszirupban, fügeecetben és kápiaalaplében konfitálnak 8 órán keresztül. Ezek után gondolom senkit nem lep meg a dolog, hogy nem a menzán szerzett emlékek rohanják meg az embert, de abban is biztosak lehettek, hogy ezt sem fogjátok elfelejteni. Akinek a kockás terítős ételek felé húz a szíve, de értékelni tudja a váratlant, annak ez lesz a befutó. (3600 Ft).
MÁK kürtöskalács, barack
Aki rendszeres olvasója a cikkeimnek, bizonyára már tudja, hogy nem vagyok kifejezetten édesszájú, de ha olyan helyen járok, azért összeszorítom a fogam, és kivételt teszek. Márpedig mégis ki akarna ellenállni egy Mizsei Jani-féle kürtősnek? Mivel én sajnos allergiás vagyok a mákra, amiből bőven jut erre a csodás desszertre, ezért némileg módosított verziót kaptam, Tamás viszont eredeti formájában élvezhette. A kürtős alapja egy 1 éjszakán át, hűtőben kelesztett brióstészta. Ez elősütött formában kerül a food truckba, majd rostlapon karamellizálják rá a cukrot és a vajat, végül mákba hempergetik. A benne lévő, apróra vágott barackragut 230 fokon karamellizálják és rebarbaragyökér-olajjal, valamint bazsalikommal van összekeverve. A tetejét barna vajas mákhab koronázza. Azt gondolom, hogy innentől nem is szorul eszméletlen marketing skillekre, hogy ez a desszert el legyen adva, ez így kerek, mennyei nyári finomság. (1400 Ft)
A MÁK pop-up food truckot legelsősorban talán azoknak ajánlanám, akik nem feltétlenül engedhetnek meg maguknak egy sokfogásos degusztációs menüt, viszont kíváncsiak és nyitottak a fine dining varázslatos világára. Na meg persze azoknak, akik szerint egy jó lángos sokkal több is lehet, mint sajt és tejföl…
Cím: 1013 Budapest, Ybl Miklós tér 2-6.
Ha tetszett a cikk, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket a Facebookon, és kövessetek minket az Instagramon!