Az Allegro étterem nem állt be a sorba, de mégis felvette a bartókos stílust. A bisztrós fogásokon kívül tapas-szerű falatokkal is csillapíthatjuk étvágyunkat, de az eredeti, olasz lisztből készült pizzák sem hiányoznak a menüről. Így a szigorúan vett étterem-jelleg kicsit street foodosodik, de hangulatban mégis feljebb pozicionálja magát a Bartókon, mint a többi hely. 😀
Jóga, Covid, étterem
„Titkon mindenki vágyik rá, hogy legyen egy étterme, legalábbis valami vendéglátóhelye, nem?” – kezdi az Allegro meséjét Budai Judit, a hely tulajdonosa.
„Korábban külföldön éltem és dolgoztam, a hazaköltözésem után viszont nem sikerült beilleszkednem az itthoni munkaerőpiacon. Arra jutottam, hogy saját vállalkozást kéne indítani, így a családom tulajdonában lévő Bartók Béla úti helyiségben nyitottam egy jógaszalont” – de hogy lett belőle étterem?
Máris elmagyarázom: a koronavírus sajnos betette a kaput a jógának, és bár Judit szívvel-lélekkel szerette csinálni a stúdiót, mégsem futott neki újra. Vendéglátós barátok segítségével és támogatásával úgy döntött, kipróbálja magát és a Bartók Béla út 23-at a gasztronómiában.
A mediterrán vonalat az ismerősök miatt választotta, de ő maga is rajong Olaszországért. Az étterem neve magyarra fordítva azt jelenti, „vidám”. Ugyan nekem inkább a kifinomult szó jut eszembe a helyről, kétségtelen, hogy a hangulat emelkedett és fesztelen, mint az olaszoknál.
Ahol pisztáciás tira van, az rossz hely nem lehet!
Az Allegro pizzákban és tésztákban kiemelkedően jó, de nem tudom szó nélkül hagyni a desszertek közül a pisztáciás tiramisut vagy a koktéllapról a licsis martinit sem.
Grillezett garnéla fokhagymás-chilis-fehérboros mártással házi kenyéren
Egy fokhagymás rák mindig aduász. A zöldfűszerekkel megbolondított mártást nem sajnálják róla, így a natúr csirkéhez hasonló, kicsit száraz, jellegtelen garnéla is szaftos és ízletes lesz. A házi kenyér egy pizzához hasonlít, csak feltétek nélkül, szuperül lehet vele tunkolni a fűszeres olajat és a sült paradicsom kifolyó levét.
Lasagne, ahogy az Allegro étteremben készül
Egy autentikus lasagnéhoz három dolgot nem szabad sajnálni: a jó minőségű tésztát, az elegendő mennyiségű darált marhahúst és a krémes besamelt. A sajt és a paradicsomszósz csak hab a tortán, vagyis a lasagnén! Az Allegro rakott tésztájában minden elem stimmel, az óriási adag előnye és hátránya pedig ugyanaz: annyira tutto bene, hogy nem lehet abbahagyni az evését.
Bufala saláta és pizza
A bivalymozzarella a legtöbb olasz vonatkozású helyről nem hiányzik, de kicsit megosztó: van, aki imádja, míg más nem rajong érte. Valószínűleg aki nem szereti, az az állaggal nincs megbékélve, mert ízében nem markánsabb jelentősen a simánál. Én az imádók táborát erősítem, így capresében és a pizzámra is ezt kértem. A pizzát helyben sütik, egy látványkemencében, és ugyan nem hivatalos nápolyi minősítésű, de vékony tésztás, lassú kelesztéssel készül, nem nehezít el. Könnyed vacsi vagy ebéd, ha csak valami egyszerűre vágytok.
Pisztáciamisu
A Street Kitchen tiramisu-palettájáról szinte csak a pisztáciás hiányzik, de bízom benne, hogy nem sokáig. Nem habos, hanem istenien krémes, a piskóta puha, de nincs elázva. Hibátlan desszert, amiből nem lehet csak egy fél adagot megenni!
Randis vacsi vagy koktélozás a csajokkal
Az Allegro nem feltétlen az az étterem, ahová a nagy család beül egy háromfogásos vacsorára vagy ebédre. Randihelynek viszont kiváló, a kínálat és a környezet tekintetében is. Csajos csacsogáshoz szintén ideális, de az elegánsabb atmoszféra egy meghittebb, kevésbé nyüzsgő közeget eredményez. A kínálat biztos, hogy mindenkinek elnyeri a tetszését, aki értékeli az igényes, mediterrán gasztronómiát. A második randit pedig remélhetőleg már tervezhetitek Olaszországba! 😉
Az Allegro étterem címe: 1114 Budapest, Bartók Béla út 23.
Ha tetszett az Allegro étterem cikk, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!