Ha azt mondjuk, hogy a Gajdos Lángos egy intézmény, akkor még korántsem mondtunk el mindent. Hiszen ez több, mint egy intézmény, önmagában is egy jelenség, a színes falfestmények pedig szinte már egzotikussá teszik. Ez az, amiről a helyet már messziről kiszúrja az is, aki épp nem lángost keres. Én nagyon bírom ezt a dekorációt, már önmagában ezért is megéri ellátogatni ide szerintem. Na de persze a többség a lángosért jön. A Gajdos Lángos közönsége 90 százalékban visszajáró vendég, de sokan vannak, akiket a jó hírnév vonz ide messzi földről. A tulajdonos szerint Zalaegerszegről és Debrecenből is érkeznek a lángos miatt.
Lángos és békacomb
Bár az intézmény neve lángosozó, nagy hiba lenne azt gondolni, hogy ide csak a lángosért érdemes jönni. Van, aki például a gulyásleves vagy a marhapörkölt miatt érkezik, de a békacomb is 15 éve étlapon van. Pedig Gajdos úr szerint egyre nehezebb beszerezni, ennek ellenére nem tudja levenni az étlapról, mert állandóan keresik. Békacombos lángos, mondjuk, nincs, de ti nyugodtan kombinálhatjátok a kettőt!
Kérdésemet, hogy mindig minden frissen készül-e, a tulajdonos szinte nem is érti. Mint mondja, neki úgy tanították a szakmát, hogy mindig olyat főzzön, amit maga is megenne, ha megmarad, és ehhez tartja magát a mai napig. Éppen ezért az étlap tájékoztató jellegű, hogy aznap éppen mi főtt frissen, azt Gajdos úrtól kell megkérdezni.
Ez a lángos nem olajos
Én, mondjuk, lángosért érkeztem, és ebből az elképzelésből nem is engedtem. Gajdos Attila egyébként helyeselt, az ő lángosának ugyanis szerinte nincsen párja. A receptet az elmúlt 29 évben tökélyre fejlesztette, titka, hogy cseppet sem olajos, nem telít el, viszont finom. 15-féle lángost sütnek, a legnépszerűbb a tulajdonosról elnevezett Gajdos lángos, ami tulajdonképpen egyféle gyros-lángos: félbehajtott lángos gyroshússal – de Gajdos Attila ezzel nem ért egyet. Mint mondja, a Gajdos lángos lényege a fokhagymás-gyömbéres szósz, amit saját maga készít, és ami teljesen más ízt ad a lángosnak, mint a gyrosszósz. A Gajdos lángos nagyon kiadós, így csak annak ajánlja, aki nagyon éhes. Duplán is jól lehet vele lakni, ára pedig 2220 Ft.
Füstölt sajt jöhet?
Én annyira nem voltam éhes, na meg aztán még soha életemben nem tudtam megenni egy egész lángost, így nem kértem ki a Gajdos lángost, helyette azonban egy másik specialitást rendeltem, a snidlinges-füstölt sajtosat. És nem bántam meg!
Azt gondolnánk, hogy a nem olajos lángos fogalma csak mítosz és egyféle PR-fogás, de ez a Gajdos Lángos esetében garantáltan nincs így. A lángos még csak olajfoltot sem hagyott a papíron. A tulajdonos erre nagyon büszke, nem is árulja el senkinek a receptet. Az sem tisztázott, hogy az utókor hogyan fog hozzáférni a szuper lángos receptjéhez, hiszen Gajdos Attila még csak le sem írta. A lángos tényleg finom, nagyon ajánlom. Majdnem az egészet meg tudtam enni, ami nálam nagy szó.
Kérdeztem, hogy a harmincadik szülinapra készül-e valami nagy bulival, de annyit mondott, hogy nem bulival készül, hanem lángossal. Végül is valóban ez a legjobb.
A Gajdos Lángos októberi hétvégéken még nyitva tart, de télen egyáltalán nincsenek nyitva.
Cím: 2480 Velence, Templom köz 54.
Ha tetszett a Gajdos lángos cikk, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!