A 2018 óta üzemelő egységről korábban már írtunk, de 4 év alatt elég sok víz lefolyt a Dunán, és még több margarita koktél a vendégek torkán. A menü és a helyszín is folyamatosan megújul, fejlődik. A téli szezonra a híres és (méltán) népszerű terasz ugyan bezárta kapuit, a benti latinos hangulat maximálisan kárpótol. A kínálat állandó fejlődésének záloga Gaál Máté és Kelemen Áron, akik együtt álmodták és alkották meg a város legvagányabb mexikói kajáit.
Viva la Mexico!
„Nyitáskor az volt a cél, hogy a város legautentikusabb mexikói éttermét hívjuk életre” – osztja meg Áron a kezdetekről.
Azóta némiképp finomítani kellett az ételeken, de a mexikói törzsvendégek bizonyítják, hogy nem a levegőbe beszélnek, amikor azt mondják, végül sikerült tökéletesen belőni az ízeket.
„A legnépszerűbb nap és esemény a taco kedd, ami ugye egy nemzetközi kajaünnepből, a Taco Tuesdayből jött. Bár alapból a menün szereplő tacókból 2 db egy adag, keddenként egyesével lehet kérni őket, és egységáron 990 forintba kerülnek. Ezenkívül mindig van egy havi taco, ami októberben most éppen a sajtburger-taco” – meséli Máté.
De közel sem csak a taco miatt és kedden érdemes betérni a Tereza színes falai közé: a cheddaros kukoricakrémleves rajongói és quesadilla/burrito/steakrajongók is jóllakottan távozhatnak a hét bármelyik napján. A foglalás erősen ajánlott!
Este 6 után elillan a 6. kerület, kezdetét veszi a fiesta!
A Tereza filozófiája: nappal siesta, este fiesta! Ennek megfelelően a félszuterén mexikói komplexum ajtajai hétköznap 18 órakor nyílnak meg, viszont egészen éjfélig annyi tequilát és mezcalt kérhettek, amennyit csak bírtok! Hétvégén már déltől várnak. Mondhatnám, hogy igyátok végig a teljes kínálatot, de inkább azt javaslom, menjetek vissza minden héten, és sorra kóstoljátok végig az itallap minden elemét, ne egyszerre. 😀
Frozen margarita, nem csak nyárra
Ugyan a kánikulák kedvenc itala a jégkása, a nyáron meleg levest evőknek nem okozhat gondot a téli jeges koktél sem. Én bátran vállalom, hogy egyik sem esik nehezemre, úgyhogy a Tereza passion fruitos frozen margaritája is hamar belopta magát a szívembe. Nagyobb társaságoknak literes kiszerelés is kérhető – és még csak nem is kell kapkodva inni, nem olvad olyan gyorsan!
Az italok után jöhet a (v)ízözön
A rendszeresen, legalábbis télen-nyáron frissülő menün van pár fogás, aminek hiányában palotaforradalom törne ki a vendégek közt. Nekem egy taco kedden sikerült belekóstolnom a Tereza finomságaiba, de mielőtt rávetettem volna magam a nyitás óta töretlen közönségkedvencre, a garnélás tacóra, Áron és Máté azért NÉHÁNY étellel meglepett.
Tuna ceviche
Kezdem a kedvencemmel: a nyers hal ugyan sushiban menő, de a ceviche nálam most lekörözte a japán slágert. A friss, omlós vörös tonhalat lime-lében és sóban pácolják. A marinált halkockákon könnyed mezcalhab csücsül, és mint egy rendes előételnél, némi zöldség is kerül mellé. Bár a lime-os pác íze tényleg nagyon intenzív, éppen ettől lesz igazán kirobbanó és emlékezetesen finom a terezás ceviche. (Ejtsd: szevicse, ha rendelnétek, de nem tudjátok, hogy kell kimondani.)
Sopa de elote
A meleg cheddaros kukoricaleves olyan sajtos, hogy utána egy hétig a nachost is sajtszósz nélkül eszitek! Én tettem bele egy leheletnyi extra csípősséget: a Tereza egy kistermelővel dolgozik együtt chilifronton, Robival. A RobChili barackos chilije pedig egyszerűen tökéletesen passzol a leveshez, kár lett volna kihagyni.
Rántott avokádó
A rántott avokádó receptje nem titok: nálunk is van fent egy az oldalon. Ez az izgi snack viszont nem véletlen nagy kedvenc nyitás óta. Jalapenós tejföllel érkezik, a roppanós bunda pedig olyan ellenállhatatlanul finom avokádószeleteket rejt, amik versenybe szállnak a nagyiféle vasárnapi rántott husival.
Térjünk rá a tacókra!
Húsos, vega, garnélás és az aktuális havi taco közül végül a legrégebbi slágert és a legújabb őrületet kértem: rákosat és sajtburgereset. A sajtburis tényleg hozta a gyorséttermi feelinget, húspogácsa, olvadt sajt, saláta és szószok gondoskodnak az élményről. A garnélás pedig nem véletlenül örökzöld 4 éve: a fokhagymás közeg helyett édeskés mangószószban lubickolnak a rákocskák! A citrusos káposzta sem tolja vissza egyértelműen sós irányba az összhatást, szóval aki szereti a friss, gyümölcsös ízvilágot, az egy falat után a függője lesz ennek a kajának.
Burrito bowl, azaz kajabomba Tereza-módra
Paradicsomos rizses alapon érkezett még egy vega bowl is. Bab, kukorica, lila hagyma (természetesen marinált), kétféle szósz: egy fűszeres tejfölös és egy guacamole alkotja a bowlok alapját, némi korianderrel meghintve. Kétféle méretben rendelhető – a fotón egy kicsi látható. Természetesen extra feltétek kérhetőek rá, akár szuvidált csirkemellet, akár fűszeres sertéstarját kívántok ananásszal.
A desszert elmaradt, de majd legközelebb
Bár nagyon elszánt voltam, a desszertnek egyszerűen nem tudtam helyet csinálni testben és lélekben sem. Ez legközelebbre marad! Az viszont biztos, hogy ez a legközelebb hamar eljön, ugyanis a Tereza nemcsak egy étterem, hanem a hangulatnak köszönhetően igazi kikapcsolódás. Az ételek és italok segítenek belefeledkezni a nyüzsgő mexikói feelingbe, úgyhogy amikor úgy érzitek, elég volt a hűvösből, egy vacsora a Terezában visszaadja a hitet, hogy lesz még nyár!
Cím: 1065 Budapest, Nagymező utca 3.
Értékelés:
- Ízek: 5
- Ár/érték arány: 5
- Kiszolgálás: 5
- Környezet/hangulat: 5
- Összpont: 5
Ha tetszett a cikk, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon!