Káptalantóti neve sokaknak a Liliomkert Kézműves Piacról lehet ismerős, mellyel a település neve gasztro szempontból már régen felkerült a régió térképére. Nyár végén azonban egy olyan egység nyílt – gyalogos távolságra – a piactól, amely nemcsak a piacra járók, hanem a közelben kirándulók és bringázók kedvenc helyévé válhat. Mi a szintén Káptalantótiban található Parókia Coworking oldalán hallottunk először Az Igazi Bisztróról, így célirányosan érkeztünk. És nem is távozhattunk volna elégedettebben.
Az Igazi Bisztró: minden, ami szem-szájnak ingere
A fenti mondás itt tényleg érvényesül, hiszen Csonka Gergő és Mayer Dóra úgy álmodták meg családi vállalkozásukat, hogy szinte minden érzékszervünkre hatnak. A kertbe és a kicsi, de annál otthonosabb épületbe lépve rögtön megcsap minket a frissen sült kenyér és péksüti isteni illata. A másik dolog, ami rögtön feltűnik: annyira szép minden, hogy biztosak vagyunk benne, hogy egy profi keze lehet a dologban. Ő pedig nem más, mint Dóri, aki korábban virágkötőként, majd egy gluténmentes pékségben dolgozott. Így nem meglepő, hogy az édes falatokért ő felel, és virágainak hála a bisztróból akár gyönyörű csokrokkal is távozhattok.
A kínálat másik részét, a sós vonalat pedig Gergő viszi, aki 25 éves gasztronómiai múltat tudhat a háta mögött. Korábban sommelier-ként dolgozott, többek között a Sauska és a Gere Pincészeteknél. Ahogy mondja, végül mindig a konyhán kötött ki, és séfként sikerre vitte több neves pécsi étterem konyháját is. A szakács szakmát Németországban tanulta, és a nemzetközi vonal, sokszor az olasz földekre kalandozva, a bisztró kínálatában is erősen jelen van.
Pécs után a Balatonnál találták meg az igazit
Számos olyan sztorit ismerhetünk a balatoni vendéglátósok körében, akik az ország más területéről érkezve a Balaton mellett valósították meg az álmukat. Dóri és Gergő története is beleillik a sorba, hiszen korábbi budapesti és pécsi életüket maguk mögött hagyva, tudatosan Káptalantóti felé indultak. A Balaton-felvidék mindig is közel állt hozzájuk. Így nemcsak egy új otthont, egy második esélyt, hanem álmaik vállalkozását is szerették volna itt elindítani.
Az Igazi Bisztró helyszínére másfél év után leltek rá. A birtok minden szempontból annyira tökéletesnek bizonyult, hogy úgy érezték, megtalálták az igazit! Innen ered a bisztró neve is. A korábbi épületet saját kezűleg újították fel, mindent ők csináltak, a csempézéstől kezdve a burkoláson át. A belső térben az antik és a modern világ ellentéte köszön vissza. Helyet kapott itt egy Zsolnay étkészlettel teli tároló és egy 1700-as évekből származó szekrény is. Az üzlet másik fele pedig olyan, mintha egy konyhastúdióba csöppentünk volna. A látványkonyhával felérő pult mögött Gergő készíti az ételeket. Régi mérlegek, szeletelő- és tésztakészítő gép, kovászos kenyerektől és péksütiktől roskadozó pultok, bármerre nézünk.
Reggeli és brunch, főszerepben a kovászos kenyérrel
Apropó kovászos kenyér, ez egyértelműen Az Igazi Bisztró fő terméke. Ahogy Gergő mondja, náluk a kenyér ennél a verziónál kezdődik, amit mindennap ő készít el. De kovászból készülnek a péksütemények, a babka, a kis cipók, a focaccia és a ciabatta is. A jövőben szeretnék a kínálatot friss croissant-nal bővíteni, ami nem édes, hanem sós töltelékkel készülne.
Az Igazi Bisztró kínálatát elsősorban a reggeli fogások és a brunchok alkotják. Focacciából, ciabattából és kovászos kenyérből készült „nyitott” szendvicsek közül válogathattok, melyek ára 4 ezer forint körül mozog. Cserébe viszont a szendvicsek úgy meg vannak pakolva mindenféle különleges feltéttel, mint a friss kecsketúró vagy akár a szezonális sárgarépa-sütőtök-gyömbér-tőkehal kombináció, hogy nemcsak reggeliként, de akár ebédként is fogyaszthatjátok őket. Arra Gergőék kiemelt figyelmet fordítanak, hogy minden alapanyagot minőségi forrásból szerezzenek be. Több hozzávalót saját maguk állítanak elő vagy a környékről származó termelőktől kapják. A zöldségek, saláták zöme például a Szent György-hegy környékéről érkezik, a mandula és pisztácia pedig Köveskálról, de a közeli Kinga Kamrájából is kapnak élelmiszereket.
Babka, kakaós csiga és specialty kávék
Az Igazi Bisztróban azok sem maradnak éhesek, akik inkább az édesebb vonalat kedvelik. A kovászos tésztából készülő kakaós és fahéjas csigán túl a babka a vendégek kedvence, amit házi kajszibaracklekvárral és pirított dióval, vagy csokis mogyorókrémes verzióban választhattok.
A bisztróban a pécsi CrackerJack Coffee Roasters világos és sötét pörkölésű specialty kávéit kóstolhatjátok meg. Akár ristretto, eszpresszó vagy cortado formájában is kérhetitek. De ha valami igazán különlegesre vágytok, és úgy gondoljátok, hogy a kávéból sosem elég, válasszátok a Latte Zsolnay-ban elemet az étlapról. A kávé egy 6 és fél decis Zsolnay bögrében érkezik, és ez a mennyiség akár órákra kitart majd. A Zsolnay-választás sem véletlen, az ételeket és italokat is ebből a készletből tálalják, amivel pécsi múltjukra emlékeznek.
Igazi villásreggeli pezsgővel
Ha nem vágytok a koffeinre, az alkoholmentes limonádé mellett akár egy pohár bort vagy pezsgőt is kortyolhattok a reggeli mellé, de a dalmát érlelt tarjából, milánói szalámiból és 18 hónapos serrano sonkából álló tapas tál is jól csúszik mellé. Ahogy Gergő mondja, a cava, azaz a spanyol pezsgő a legnagyobb fegyverük, amit a közelben túrázók és a bisztróba betérők előszeretettel rendelnek.
A nyári szezonra nagy tervekkel készülnek. Képzeljetek el egy hatalmas kertet, kilátással a Csobáncra, ahol perzsaszőnyegeken ülve, napvitorlák árnyékában élvezhetitek a finom falatokat és a spanyol pezsgőt. Ez Dóri és Gergő víziója, és bevalljuk, minket megvettek az ötlettel.
Nyitott szendvicsek olaszos ízvilágban
Az állandó menüből a mortadellás verziót kóstoltuk meg. A kovászos focacciát Gergő barna vajon pirítja meg, kis házi majonézzel, savanyított zöldségekkel bolondítja meg és rukkolát tesz rá. Erre jön a mortadella, a burrata, amit extraszűz olívaolajjal locsol meg, és egy kis pisztáciával és bazsalikommal is megszórja. A szendvics minden ízéből visszaköszön az olasz életérzés és hangulat.
A napi ajánlatból a guancialés verzióra esett a választásunk: a kovászos kenyér picit megpirítva kerül a tányérra, amire Gergő gouda sajtot olvaszt egy zsebsárkánnyal. Erre kerül két cochintojásból készült tükörtojás, jó sok vajban megsütve. Végül a guanciale, azaz a szupervékonyra szeletelt toszkán érlelt tokaszalonna teszi fel a fogásra a koronát, egy kis parmezánnal meghintve. Erre a szendvicsre sem lehetett panaszunk, igazi ízbomba.
Az Igazi-feltétek sztárja: a füstölt marhanyelv
Ami viszont az abszolút kedvencünk lett, az a füstölt marhanyelves szendvics. A kenyérre tormás házi majonéz kerül, magos mustárral és fermentált hagymával megbolondítva, majd a vékonyan szeletelt füstölt-főtt marhanyelv. Ez utóbbi hozzávalótól picit tartottam az állaga miatt, de olyan hihetetlenül omlós és ízletes volt, hogy felírta magát a kedvenceim listájára. A tormás ízvilág tökéletesen passzol hozzá, a magos mustár és a savanyított hagyma pedig csak még jobban felturbózzák az ízeket.
Az édes fogások közül a kajszilekváros babkát és a kakaós csigát is megkóstoltuk. Mindkettő tökéletes levezetője lehet a fullos szendvicseknek, de akár magában is kérhetitek őket egy eszpresszó mellé.
Nyárra piknikkel, karácsonyra bejglivel és zserbóval készül Az Igazi Bisztró
Ahogy Gergő és Dóri mesélik, az augusztus közepi nyitást nem várt érdeklődés és siker követte. A vállalkozást pedig az teszi igazán családi projektté, hogy időnként még a gyerekeik is beállnak a pultba segíteni. Jelenleg csütörtöktől vasárnapig reggel 9-től 14 óráig vannak nyitva, mivel, ahogy Gergő is fogalmaz, ez az a nyitvatartás, amit még mosolyogva és örömmel tudnak vállalni.
Ha a környéken jártok, a csendesebb őszi-téli napok során nem is találhatnátok jobb programot egy kellemes brunchnál Az Igazi Bisztróban! De azon se lepődjetek meg, ha a közeli éttermek kínálatában is Gergő kovászos kenyerével találkoztok, és a karácsonyi időszakban akár zserbót vagy bejglit is rendelhettek tőlük!
Cím: 8283 Káptalantóti, Petőfi Sándor utca 37.
Ha tetszett Az Igazi Bisztró cikk, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!