A Tolnai Édesem mögött több évtizedes családi vállalkozói múlt áll. A család a kilencvenes évek vége óta foglalkozik élelmiszer-kereskedelemmel, ma pedig már több mint húsz üzletet működtetnek Tolna megyében, és összesen több mint kétszáz embernek adnak munkát. A háttérben saját gyártás is zajlik, 2021-ben a korábbi, Tolnán működő pékség mellé egy új épületet húztak fel, ahol az üzleteiket ellátó pékáruk készülnek. Az Édesem is családi projekt: Nagyváradi Krisztina, édesanyja, Merkl Krisztina, valamint az ő testvére, Merkl Tímea viszik az üzletet.

A régi pékség előtt két, korábban raktárként használt helyiség is volt, ezek újragondolásából született meg az Édesem. A cél pedig nem az volt, hogy egyetlen dologra specializálódjanak, inkább létrehoztak egy olyan helyet, ahová a nap szinte bármely szakában be lehet térni.

Reggel jöhet egy kávé és egy péksüti, hétvégén brunch-olhatunk, napközben választhatunk a cukrászati kínálatból, pizzázhatunk, nyáron és ősszel pedig természetesen a fagyi is előkerül. És ez egy kisebb városban különösen jól tud működni: nem kell eldönteniük, hogy kávézó, pékség vagy cukrászda legyenek, mert egy helyen próbálnak minél többféle igényt kiszolgálni.
A békebeli péksütitől a New York rollig
A pult előtt állva rögtön feltűnik, hogy két világ találkozik. Egyrészt ott vannak a klasszikus, kissé retró hangulatú péksütemények: perecek, bukták, kalácsok, diós patkó, méteres kalács, illetve a baconös csavart. Másrészt pedig megjelennek a modernebb darabok, például a népszerű New York rollok.

Többféle édességet és péksüteményt is kóstoltunk, de a gouda sajtos pogácsa egyértelműen dobogós lett. Puha, omlós, és egy régi családi recept alapján készül, amelyet hosszú évek óta használnak. Ez az a fajta pogácsa, amiből az ember először csak egyet kér, aztán rövid időn belül már azon gondolkodik, kivel osztja meg azt az egy kilót, amit megvett.

A házi rétesek között is akadnak izgalmasabb fajták. Kóstoltunk mákos gubás verziót, ami nagyon jól hozta a teljes gubaélményt, és egy nutellás-tejberizses változatot is. Utóbbinál külön pluszpont, hogy a töltelék aránya jól eltalált: a mogyorókrém nem áztatta el a tésztát, a rizs pedig épp elég szaftos volt.

Az egyik legnagyobb meglepetést azonban az epres tejberizs okozta. A vaníliás tejberizs rendkívül krémes és kellemes állagú, a rétegek között pedig jóízű, édes eperszósz bújik meg. Ez határozottan az édesszájúak terepe, de aki szereti a gazdag, édes desszerteket, annak érdemes vele próbálkoznia.

A pisztáciás sajttorta is jól sikerült: valódi pisztácia kerül a krémbe, a tetejét pedig ribizli teszi frissebbé.
Brunch helyben sült pékáruval
A hétvégi reggeli menüben édes és sós ételek közül is lehet válogatni. Mi egy pisztáciakrémmel és málnával megbolondított, helyben készült csokis-vaníliás kalácsot, illetve egy sós angol muffint kóstoltunk.

Az előbbi látványos és kellemes édes reggeli volt, valódi málnadarabokkal és pisztáciatörettel. A sós változat viszont nálunk kedvenc lett: az angol muffinba sajtkrém, sült tarja, zöldségek és egy jól elkészített buggyantott tojás került. Pont olyan reggeli, amire az ember szívesen beül hétvégén, amikor nem kell rohanni sehova, és egy kiadós étellel szeretné kezdeni a napot.

A brunch egyik nagy előnye pedig éppen az, hogy a pékáru tényleg helyben készül. Nem egy távoli beszállító termékei kerülnek az asztalra: a háttérben ott működik a saját pékség, ahonnan frissen kerülhetnek ki az alapok.
Tizenhatféle fagyi, saját recept alapján
A Tolnai Édesem fagylaltozóként is működik, ott jártunkkor 16-féle helyben, saját receptek alapján készített fagylaltból lehetett választani. A recepteket hosszasan kísérletezték ki, és a klasszikusabb ízek mellett olyanok is szerepelnek a kínálatban, mint a meggyes-mákos, a tejbegríz, a fahéjas vagy a Fekete-erdő. A meggyes-mákosban például tényleg szépen kijön a mák íze, a citrom pedig kifejezetten frissítő. Az étcsokoládé intenzív, karakteres, és mentes változatokból is akad választék, például málna és pisztácia.

Széles választék
Talán ez a Tolnai Édesem legnagyobb erőssége: nem akar egyetlen közönséget megszólítani. Aki a régi, békebeli péksütiket szereti, ugyanúgy talál kedvére valót, mint aki inkább pisztáciás sajttortát vagy New York rollt választana. Lehet itt egy gyors reggeli kávé, ráérős hétvégi brunch, délutáni süteményezés vagy fagyizás.
És hogy mik voltak nálunk a teszt abszolút dobogósai? A sajtos pogácsa és az epres tejberizses pohárkrém biztosan ott voltak – az egyik a klasszikus, a másik az édesebb, modernebb oldalról. Talán pont ez mutatja meg a legjobban, miért működik a Tolnai Édesem: mindenki találhat magának valamit.











