Fabrik
Mi, a Street Kitchen újságírói nagyon szerencsések vagyunk, hiszen rengeteg emberrel és történettel találkozunk a munkánk során. Egészen hihetetlen úton-módon nyitnak néha helyek, amik mögött fantasztikus emberek állnak. A Fabrik Rabatin-Buru Éva valóra vált álma, aki nem kevesebb, mint 16 multi-környezetben eltöltött év után döntött úgy, hogy összehozza két szenvedélyét. A kávét és a grafikát. Mivel Éva olyan helyet szeretett volna, ami közösségi térként is szolgál, a kávézó rengeteg izgalmas workshopnak ad otthont. Csak hogy néhányat említsek a sok közül, a Fabrikban lehet könyvet kötni, famerkötényt készíteni, de még borcímkét is tervezhetsz. A soron következő programjaikról a Facebook-oldalukon érdemes tájékozódni, ahol nagyjából bárki találhat kedvére való foglalkozást. A kávégépük egy seattle-i családi manufaktúrában készült, akik a térség legjobbjaival büszkélkedhetnek. De akkor sem kell csalódottan távoznod, ha te a filteres kávé szerelmese vagy, ugyanis itt többféléből is válogathatsz.
Cím: 1132 Budapest, Visegrádi utca 14.
Cirkusz, – több mint kávézó
Bár a Cirkusz inkább a turisták körében örvend hatalmas népszerűségnek, egy lusta vasárnapon érdemes őket felkeresni, ugyanis a város legdurvább reggelije kapható náluk. Mi sem árulkodik jobban arról, hogy mennyire jól csinálják, amit csinálnak, minthogy 2014-es nyitásuk óta egy forintot sem költöttek marketingre, mégis sokszor az utcán áll hozzájuk a sor. Hogy mi repíti mennyei magasságokba a Cirkuszt? Például az olyan “apróságok”, minthogy maguk készítik a kovászos kenyeret és szinte mindent, amit csak az étlapon találtok, valamint a kávéjuk is a saját pörkölőüzemük terméke. Ez utóbbi a Bagira nevet viseli, ami olyannyira sikeres vállalkozássá nőtte ki magát, hogy már közel 50 partnerüknek készítenek egyedi pörkölésű kávét, amiket a Michelin-csillagos helyektől a családi cukrászdákig az egész országban megtalálhatsz. Szerencsére azonban nem kell étterem- vagy kávézótulajdonosnak lenned ahhoz, hogy bármikor élvezd a Bagira feketéit, ugyanis a Cirkuszban otthoni felhasználásra is árulnak különböző pörkölésű kávékat.
Cím: 1074 Budapest, Dob utca 25.
BADASS Coffee and Donut
A 13. kerületi kávézó/fánkozó ötletét a tulajdonos, Fehérvári Viki chicagói utazása ihlette. Mivel maga is nagy rajongója a fánknak, így saját készítésű, sokszor meghökkentő kombinációjú fánkokat kínálnak a kávé mellé. Kapható náluk juharszirupos-baconös, sörös-karamellás és matcha poros is. Természetesen az sem marad éhesen, aki a klasszikusabb vonalnál maradna, és mindig készülnek szezonális finomságokkal is, most például fűszeres sütőtökössel. Rendelésre egyébként készítenek személyre szabott fánkokat is, így akár babaváró buli, akár esküvő van a láthatáron, Vikiékre bátran számíthattok. A kávét a hazai mikropörkölőtől, a Warda Coffee-tól szerzik be, akikkel kezdetektől együtt dolgoznak. Az alap kávéjuk egy világos pörkölésű, de rendszeresen mutatnak be a világ különböző tájairól érkező kávékat is.
Cím: 1133 Budapest, Váci út 114.
Mesterbike & Coffee
Annak ellenére, hogy mindennap többször is elsétálok előttük, még nem vendégeskedtem náluk sokat, de amikor mégis, az mindig nagyon klassz volt. Ők egy tipikusan olyan hely, ahova bármikor is térsz be, biztos lehetsz benne, hogy a kávéd mellé mosoly is járni fog (illetve nagy valószínűséggel egy kutya is!). Amellett, hogy egy szuperkedves kávézó, bicikliboltként és szervizként is üzemelnek, így duplán megéri erre tekerni! Náluk található a Cannondale kerékpárok legszélesebb választéka, de forgalmaznak még Ergon, Fabric, Giro és Oakley kiegészítőket is. A tökéletes tekerés természetesen nemcsak a bicikliről szól, így a legkiválóbb minőségű kiegészítőkből is bőven van választék. A kávé a tatai székhelyű Awaken-től érkezik, akik többek között Brazíliából, Guatemalából, Malajziából és Kenyából szerzik be a még feldolgozatlan babokat.
Cím: 1095 Budapest, Mester utca 11.
Kultúrpresszó
Egy pillanatig se gondoljátok, hogy megfeledkezünk a városhatáron túl élő olvasóinkról, mert miért tennénk olyat? Sopron fő utcáján található a Kultúrpresszó, ahol nem csak a kávé isteni, de még ezer másért is érdemes hozzájuk betérni. A városban, sőt az egész környéken ők az egyetlenek, akik magyar tervezők dizájner darabjait forgalmazzák, mindemellett bámulatos a könyvválasztékuk, ám ha társasozni volna kedvetek arra is van lehetőség. A Kultúrpresszó egész hangulata, minden sarka és virága olyan egységet teremt, ahonnan soha nem akarsz hazamenni.
9400 Sopron, Várkerület 96.
Ha tetszett a toplista, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket a Facebookon, és kövessetek minket az Instagramon!