Vietnámi ízek, budai nyugalom: új fejezetet nyitott a Sáo étterem
Street Kitchen Guide

Vietnámiízek,budainyugalom:újfejezetetnyitottaSáoétterem

A tiszta, hagyományos vietnámi ízek kedvelői mostantól Budán, a Hegyvidék Bevásárlóközpontban találkozhatnak a Sáo food & bar ételeivel. Ez első ránézésre radikális váltás a Gozsdu-udvarhoz képest. Hogy miért alakult ez így, és milyen ételekkel várják a vendégeket az új helyen, arról a tulajdonosok meséltek nekünk.

Találj ránk könnyebben!

Állítsd be a Street Kitchent kiemelt forrásként a Google keresőben, így gyakrabban hozzuk neked a recepteket és a cikkeket a találataid között.

Mivel én a 12. kerületben élek, már régen hallottam a hírt, hogy ide költözik majd a Sáo food & bar. Először el sem akartam hinni, hogy egy ilyen szuper hely jön a mi poros kis „falunkba” – úgy éreztem magam, mint aki megfogta az isten lábát. Mostanra kiderült, hogy a hír igaz: a vietnámi étterem a Hegyvidék központba költözött, ami ugyan egy pláza, de abból az otthonosabb fajta. Eddig még egy étterem sem tudta itt megvetni a lábát, de most sikert érzek a levegőben!

sao 13
Asztal, teli finomsággal (Fotó: Puskás Martina)

Élvezik, amit csinálnak

A költözés egy hosszú folyamat, és mint a tulajdonosok mondják, nekik sem volt könnyű meghozni ezt a döntést – hiszen bár ma már sok éttermük van, a Sáo food & bar volt az első gyermek. 10 évvel ezelőtt nyitott meg a Gozsdu-udvarban az étterem, és azóta már szinte zarándokhellyé vált a jó ázsiai konyhát és különösen a vietnámi ételeket kedvelők körében. Az elmúlt tíz évben végigkövettem a tulajdonosok összes éttermét, és mindig azt tapasztaltam, hogy a hely sikerének a kulcsa Nguyen Thuy Phuong, Wang Song Tao, Anh Tuan és Regős Dániel, avagy a négy tulajdonos állandó jelenléte. 

Már öt ázsiai éttermük van, de mint hangsúlyozták, mindig akkor vágtak bele egy következő nyitásba, amikor az előző „gyerek” már a saját lábára állt. Ettől függetlenül nemcsak a legfiatalabbal foglalkoztak, hanem az idősebbekkel is. „Egy ideje már úgy éreztük, hogy elvesztettük a kapcsolatot a Gozsdu-udvarral, és azt vettük észre magunkon, hogy egyre nehezebben és kelletlenül megyünk oda. Fontos számunkra, hogy élvezzük, amit csinálunk, de azt a helyszínt már nem élveztük. Minket soha nem a pénz motivált, hanem az őszinte ételek és a vendéglátás, ugyanakkor azt szoktuk meg, hogy ha valamit őszintén csinálunk, az megtérül. De a Sáót már nem tudtuk őszintén csinálni. Azok a vendégek, akik minket táplálnak és a törzsvendégeink, nem járnak már oda. Közben megüresedett ez a hely itt Budán és rögtön a magunkénak éreztük” – meséli Dani. A több hónapnyi építkezés után végre megnyitották a helyet, és ezzel párhuzamosan a Gozsdut be is zárta a csapat.

sao 4 (2)
Letisztult vietnámi konyha (Fotó: Puskás Martina)

Tiszta, vietnámi konyha a Sáo food & bar lelke

„Egyszerű, tiszta vietnámi konyhát szeretnénk csinálni. Semmit nem akarunk túlbonyolítani, az étlapon sem újítottunk, egyelőre a megszokott sáós ízeket és ételeket kínáljuk, és azt látjuk, hogy nagyon sok törzsvendég eljött utánunk. De nagy örömmel fogadtak minket az itt élők is, nagyon várták már az éttermet, és ez nekünk is nagyon felemelő érzés” – hangsúlyozzák a tulajdonosok.Ettől függetlenül, bár az étlap ugyanaz, a Sáo food & bar egy teljesen másik hely lett. A dizájn kissé modernebb, kantinosabb. Ráadásul az éttermi mellé egy kávézó részt is kapott, amit rögtön a bejárat mellett lehet megtalálni. Érdemes tehát egy kávéra is beugrani hozzájuk. És nemcsak vietnámi kávé van, hanem rendes olasz presszó is (egy magyar pörkölővel dolgoznak együtt), sőt tervezik a reggeli bevezetését is. 

Egyelőre a megszokott ízekkel várják a vendégeiket, de ez nem jelenti azt, hogy nem is fognak változni az ételek, sőt lesznek újdonságok is! A tulajdonosok megőrizték például az előző étterem pizzakemencéjét, és terveik szerint egy ponton életre is keltik. Egy speciális vietnámi lepény és ázsiai feltétes pizza is szerepel a tervek között. Egyelőre azonban azt szeretnék, hogy a klasszikus Sáo-ételek miatt jöjjenek a vendégek. Amikor csak lehet, a tulajdonosok is itt vannak, igyekeznek egyengetni az első budai éttermük útját. 

Mangó és papaya saláta

Friss, üde saláta, itt is az eredeti alapanyagok ízén van a főszerep, fűszer sem nagyon kerül rá, direkt azért, hogy kiemeljék az alapanyag ízét. A mangósaláta egyébként több éttermükben megjelenik, és mindig ki is rendelem, mert imádom.

sao 19
Mangósaláta (Fotó: Puskás Martina)

Miguo rizstallér

Ez a Sáo signature étele, ha még nem ismeritek, mindenképpen próbáljátok ki! A nian gao – vagy ahogy Kína egyes részein nevezik, a mi guo – egy wokban készült, rágós állagú, szószos tésztaétel, ami bár Kína keleti részén nagyon népszerű, itthon még kevesen ismerik. Én pont a Sáóban kóstoltam először, és rá is kattantam rendesen, azóta én is gyakran veszek ázsiai boltokban és elkészítem otthon. Bár rizslisztből készül, egészen más íze és állaga van, mint a rizstésztának. Nekem annyira bejött, hogy szenteltem neki egy külön cikket is, ezt itt tudjátok elolvasni

Nyári tekercs

Lazacos-avokádós és rákos változatban elérhető – mindkettőhöz külön mártogatós szószok járnak. Egyik különlegesebb, mint a másik, aki szereti ezt a műfajt, az itt nagyon boldog lesz. Sajnos mangórajongó vagyok így nekem itt is a mangós szósz jött be, de a zöldfűszeres is nagyon finom. Az eddigi nagy tekercsből most két kisebb lett, ami azért is jó, mert könnyebb enni és könnyebb rajta osztozkodni.

sao
Fotó: Puskás Martina

Rákcurry rizzsel

Ez egy selymes, lágy, kókuszos sárga curry, szintén nagy kedvencem. Minden curryt szeretek, de mivel nem vagyok oda a nagyon csípős ételekért, a sárgát preferálom, ami sokkal selymesebb a zöld és piros curryknél. Nincs ez másként itt sem, rákkal pedig igazán különleges. Próbáljátok ki! 

Vega pho leves

Ezt Tao rendelte nekem, aminek utólag örültem, hiszen magamtól nem rendeltem volna vega pho levet, hiszen ez inkább húsos műfajként él a fejemben. De nem bántam meg, nagyon rácsodálkoztam, milyen erőteljes, szinte édeskés íze tud lenni egy tisztán zöldségalapú levesnek. 

sao 9
Egy kis leves mindig jól jön (Fotó: Puskás Martina)

Sült batyu

Ez az alapvetően kínai eredetű töltött tésztaétel Vietnámba is átvándorolt, nekem nagy kedvencem. Húsos, vega és rákos változatot is készítenek. 

sao 25
Fotó: Puskás Martina

Marhahúsos üvegtészta

És végül, de nem utolsósorban szeretnék megemlékezni az üvegtésztáról. Ez lett a kedvencem, pedig alapvetően nem vagyok üvegtészta-rajongó, ez a marhahúsos szósz viszont egyszerűen isteni, a hús pedig omlós és puha. A vékony üvegtészta remekül felveszi a szósz ízét, de második harapásra a tészta íze is megérkezik. A Sáo költözése nemcsak egy új címet jelent, hanem egy valódi új fejezet is a csapat életében. Bár a helyszín megváltozott, az a figyelem, gondoskodás és őszinte vendéglátás, amelyért annyian megszerették őket, változatlan maradt. A 12. kerületben most új közönség találhat rá a jól ismert ízekre, a régi törzsvendégek pedig végre egy nyugodtabb, otthonosabb környezetben élvezhetik kedvenceiket.

Cím: 1124 Budapest, Apor Vilmos tér 11.


Sáo food & barSzponzor
Sáo food & bar
Budapest, Apor Vilmos tér 11, 1124 Magyarország
Rendeld meg a foodorán!

Ha tetszett a Sáo food & bar tesztelése, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!

Guide videók

Kevés helyen főznek ilyen szintű rament Budapesten – kipróbáltuk az újonnan nyílt Hachi-Kót

Új kedvenc a rántott csirke frontján? Leteszteltük a Blaha Chicken Tenderst

Ahol a vacsora kerek történetté válik – a megújult Rutinban jártunk

Összes guide találat

Receptválogatások

Összes cikk megtekintése