A száraz tarkababot beáztatjuk hatszoros mennyiségű vízbe, minimum 8 órára.
Olajat hevítünk egy lábasban, beledobjuk a finomra vágott vöröshagymát, és 5-6 percig, közepesen magas lángon pirítjuk.
Ezután mehet hozzá a reszelt fokhagyma, a paradicsompüré, a felkockázott zöldpaprika, majd alaposan elkeverjük. Ezután lehúzzuk a lángról, rászórjuk a fűszerpaprikát, beledobjuk a babérleveleket és felöntjük a vörösborral. Elkeverjük, majd mehet vissza a lángra, és 6-7 percig rotyogtatjuk, amíg elpárolog a bor alkoholtartalma. Ekkor jöhet bele az előre beáztatott, átmosott és leszűrt bab, majd sózzuk, borsozzuk és felöntjük először 1 l alaplével. Közepes lángra kapcsolva főzzük, és ha igényli, hozzáadjuk a maradék alaplevet is a főzés során.
Fedő nélkül főzzük, néha megkevergetve, hogy igazán jól besűrűsödjön a pörköltünk.
Amikor megpuhult a bab és jól besűrűsödött a pöri, nokedlivel tálaljuk, amihez találtok az oldalunkon hagyományos, gluténmentes és vegán opciót is.
Alföldibabpörkölt
Az alföldi babpörkölt nem véletlenül lett a magyar konyha egyik ikonikus fogása. Régen igazi “szegényételnek” számított, hiszen olcsón, nagy adagban el lehetett készíteni és tápláló volt. Ma is megállja a helyét bármelyik családi ebédnél, bátran válaszd te is akár vasárnapi ebédnek. Köretnek hagyományosan nokedli jár mellé, de friss, ropogós kenyérrel vagy akár sztrapacskával is mennyei.
Vega
Az alföldi babpörkölt a magyar konyha egyik igazi időtálló klasszikusa, amit generációk óta ugyanazzal a lelkesedéssel főzünk. Laktató, fűszeres és szaftos — pontosan olyan, ahogy egy jó pörköltnek lennie kell. A lassan főtt bab, a fűszerpaprika, a vörösbor és a hagyma együtt olyan mély, otthonos ízt ad, amitől az egész konyha megtelik nosztalgiával.
Hozzávalók
Elkészítés
A száraz tarkababot beáztatjuk hatszoros mennyiségű vízbe, minimum 8 órára.
Olajat hevítünk egy lábasban, beledobjuk a finomra vágott vöröshagymát, és 5-6 percig, közepesen magas lángon pirítjuk.
Ezután mehet hozzá a reszelt fokhagyma, a paradicsompüré, a felkockázott zöldpaprika, majd alaposan elkeverjük. Ezután lehúzzuk a lángról, rászórjuk a fűszerpaprikát, beledobjuk a babérleveleket és felöntjük a vörösborral. Elkeverjük, majd mehet vissza a lángra, és 6-7 percig rotyogtatjuk, amíg elpárolog a bor alkoholtartalma. Ekkor jöhet bele az előre beáztatott, átmosott és leszűrt bab, majd sózzuk, borsozzuk és felöntjük először 1 l alaplével. Közepes lángra kapcsolva főzzük, és ha igényli, hozzáadjuk a maradék alaplevet is a főzés során.
Fedő nélkül főzzük, néha megkevergetve, hogy igazán jól besűrűsödjön a pörköltünk.
Amikor megpuhult a bab és jól besűrűsödött a pöri, nokedlivel tálaljuk, amihez találtok az oldalunkon hagyományos, gluténmentes és vegán opciót is.

Tippek, trükkök, fun factek:
A tarkabab érdekessége, hogy színes, pettyes mintázatú a héja, ám főzés közben ez eltűnik, és világos, krémes árnyalatot kap, ami tökéletesen illik a pörkölt sűrű, fűszeres szaftjához.
A babnál sokszor felmerül a puffadás kérdése, ezért jó trükk, ha főzés közben egyszer leöntjük róla a vizet, és friss alaplével folytatjuk, így könnyebben emészthető lesz. Ha valaki elfelejti előző este beáztatni, egy gyorsforralásos módszer is segíthet: tíz perc főzés után öntsük le a vizet, majd a recept szerint haladjunk tovább. A sűrítéshez elég pár szem babot szétnyomni a végén, de aki igazán selymes szószt szeretne, egy kis habarással is rásegíthet.
Érdemes tudni, hogy ez az étel másnap mindig még finomabb, hiszen összeérnek benne az ízek. Nem véletlen, hogy a babpörkölt az Alföldön nemcsak étel, hanem hangulat is: lassan rotyog a tűzhelyen, betölti a konyhát az illata, és az első falattól átjárja az embert a jóleső otthonosság érzése.
Te is imádod a babos kajákat? Akkor itt van néhány verzió, ami még jól fog jönni az alföldi babpörkölt mellett:
Ha tetszett az alföldi babpörkölt receptje, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!
-YgPsfL.webp)


