Krémlevesek

Cheddarsajtkrémleves

Cheddar sajtkrémleves
Cheddar sajtkrémleves újhagymával

Hozzávalók
80 g
vaj
2 db
újhagyma
3 gerezd
fokhagyma
500 ml
alaplé
200 ml
tejszín
600 ml
tej
500 g
vörös cheddar
1 tk
keményítő
3 ek
víz
bors
1 tk
Cayenne-bors

Elkészítés
  1. Kezdésként vajon megpirítjuk a finomra vágott újhagymát és fokhagymát. Mikor összeesett a hagyma, felöntjük az alaplével, a tejszínnel és a tejjel. Belereszeljük a sajtot, majd közepes lángon felforraljuk, gyakran kevergetve, hiszen könnyen leéghet.

  2. Amíg a leves felforr, kikeverjük a keményítőt a vízzel, és a forrásban lévő leveshez adjuk. A keményítő segítségével a sajt egyenletesen eloszlik. Ízesítjük sóval, borssal és Cayenne borssal, majd 5 percig forraljuk.

  3. Újhagymával megszórva tálaljuk, majd forrón fogyasztjuk, hiszen mikor kihűl, a levesben a sajt hajlamos apró rögökké összeállni. Ne várjuk meg, de ha mégis így jártunk, melegítsünk rá egy kicsit.

www.streetkitchen.hu

Selymes, laktató krémleves a cheddar minden ízjegyével. A sajtkrémlevesek szerelmeseinek kötelező elkészíteni.

pictogram

Vega

A cheddar sajtkrémleves maga a folyékony komfortkaja – selymes, krémes, gazdag, és annyira sajtos, hogy az első kanál után tudod: itt ma már nem lesz éhség.

A cheddar sajt íze karakteres, telt, enyhén diós és sós, a fiatal cheddar inkább lágyabb, krémesebb, míg az érlelt cheddar már erőteljesebb, pikánsabb, kicsit morzsásabb állagú, és határozottan intenzív, umamis ízű.

A jó cheddar nem csípős, de határozottan „sajtos” – a szó legjobb értelmében: nem simul bele az ételbe, hanem emeli az ízét. Melegítve gyönyörűen olvad, ezért tökéletes levesekbe, szószokba, grillezett szendvicsekbe, rakott kajákba.

Hozzávalók

6 főre
80 g
vaj
2 db
újhagyma
3 gerezd
fokhagyma
500 ml
alaplé
200 ml
tejszín
600 ml
tej
500 g
vörös cheddar
1 tk
keményítő
3 ek
víz
bors
1 tk
Cayenne-bors

Elkészítés

  1. Kezdésként vajon megpirítjuk a finomra vágott újhagymát és fokhagymát. Mikor összeesett a hagyma, felöntjük az alaplével, a tejszínnel és a tejjel. Belereszeljük a sajtot, majd közepes lángon felforraljuk, gyakran kevergetve, hiszen könnyen leéghet.

  2. Amíg a leves felforr, kikeverjük a keményítőt a vízzel, és a forrásban lévő leveshez adjuk. A keményítő segítségével a sajt egyenletesen eloszlik. Ízesítjük sóval, borssal és Cayenne borssal, majd 5 percig forraljuk.

  3. Újhagymával megszórva tálaljuk, majd forrón fogyasztjuk, hiszen mikor kihűl, a levesben a sajt hajlamos apró rögökké összeállni. Ne várjuk meg, de ha mégis így jártunk, melegítsünk rá egy kicsit.

Cheddar sajtkrémleves újhagymával megszórva kék tányérban
Cheddar sajtkrémleves (Fotó: Street Kitchen)

Ha tartalmasabbá tennéd a cheddar sajtkrémlevest, levesbetétként is bőven van mivel feldobni. A legklasszikusabb választás a pirított kenyérkocka vagy házi kruton – simán egy kis vajon vagy olívaolajon megpirítva, esetleg fokhagymával vagy reszelt sajttal összeforgatva, máris tökéletesen passzol a krémes alaphoz. Ha ennél laktatóbbat keresel, kisebb főtt tészta, például mini kagylótészta vagy csigatészta is mehet bele, ezek jól felszívják az ízeket. Egy másik opció a párolt brokkolirózsa vagy karfiol, amik nem csak textúrát adnak, hanem kicsit „zöldítik” a fogást. De akár ropogós baconcsíkokat vagy kolbászmorzsát is szórhatsz rá – így egy szimpla sajtlevesből máris főétel lesz. Az újhagyma pedig, amit már használtál, maradhat a tetején frissen, az nagyon jól működik frissítő, roppanós kontrasztként.

Leves mellé második? Mutatjuk, mit egyél a cheddar sajtkrémleves után!

Ponty fish & chips remulád mártással

Csípős rántott csirkemell mangós coleslaw salátával

Grillezett camembert édesburgonya tócsnival

Ha tetszett a cheddar sajtkrémleves receptje, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!

Megfőzték, értékelték

Megfőzték, lefotózták

Legfrissebb receptek

Összes recept

Receptválogatások

Összes cikk megtekintése