A karfiolt rózsáira szedjük, a torzsáját vékonyan felszeleteljük, tepsire rakjuk, összeforgatjuk sóval, borssal, olajjal, és 200 fokra előmelegített sütőben kb. 25 perc alatt megsütjük.
A bulgurt átmossuk, és bő, sós vízben kb. 15 perc alatt megfőzzük, majd leszűrjük. A joghurtban elkeverjük a sót, borsot és a füstölt paprikát.
A raguhoz az olajon megpirítjuk az apróra vágott póréhagymát, sózzuk, borsozzuk. Ezután mehet rá a felkockázott csirke, amit jól lepirítunk. Rányomjuk a fokhagymát, fűszerezzük, felöntjük a vízzel, és ha kicsit összeforrt, mehet bele a spenót, végül a megfőtt bulgur. 1-2 perc rotyogtatás után elzárjuk.
Egy közepes tepsibe rétegezzük a hozzávalókat: az aljára kerül a csirkés ragu, erre jöhet a sült karfiol, rákenjük a joghurtot, rátépkedjük a mozzarellát, majd 180 fokra előmelegített sütőbe tesszük, grillfokozaton, és 20-25 perc alatt megsütjük.
