A burgonyát alaposan megmossuk, majd héjában, bő, sós vízben puhára főzzük, de vigyázunk, hogy ne essen szét. Még forrón megpucoljuk, majd langyosra hűtjük.
Közben a vöröshagymát nagyon vékonyan felkarikázzuk, és összekeverjük az ecettel, a cukorral és a vízzel. Sózzuk, majd hozzáadjuk a karikákra vágott, langyos burgonyát, valamint a kapor szárát, és hűtőbe tesszük legalább 30 percre, hogy összeérjenek az ízek.
Az uborkát vékonyan felkarikázzuk, enyhén besózzuk, majd a finomra vágott kaporral együtt a salátához keverjük.
Kaproskrumplisalátauborkával
Ha nem tudsz dönteni, hogy ubisalit vagy krumplisalit csinálj a vasárnapi rántott hús mellé, segítünk neked a döntésben. Kombózd a kettőt és dobd fel egy kis kaporral. A siker garantált.
Elkészítés
1 óra
Pihentetés
30 perc
Vega
Tojásmentes
Vegán
Ha van köret, ami szinte bármilyen grillezett hús, hal vagy zöldséges fogás mellé jól működik, akkor az a kapros krumplisaláta. Az uborka kellemes frissességet ad neki, a kapor pedig pont annyi karaktert visz bele, hogy ne csak egy egyszerű krumplis köret legyen. Nyári grillezésekhez, kerti partikhoz vagy akár egy könnyű vacsorához is remek választás.
Találj ránk könnyebben!
Állítsd be a Street Kitchent kiemelt forrásként a Google keresőben, így gyakrabban hozzuk neked a recepteket és a cikkeket a találataid között.
Hozzávalók
Elkészítés
A burgonyát alaposan megmossuk, majd héjában, bő, sós vízben puhára főzzük, de vigyázunk, hogy ne essen szét. Még forrón megpucoljuk, majd langyosra hűtjük.
Közben a vöröshagymát nagyon vékonyan felkarikázzuk, és összekeverjük az ecettel, a cukorral és a vízzel. Sózzuk, majd hozzáadjuk a karikákra vágott, langyos burgonyát, valamint a kapor szárát, és hűtőbe tesszük legalább 30 percre, hogy összeérjenek az ízek.
Az uborkát vékonyan felkarikázzuk, enyhén besózzuk, majd a finomra vágott kaporral együtt a salátához keverjük.

A kapros krumplisaláta nagy előnye, hogy akár előző nap is elkészíthető, sőt, egy kis pihentetés után még jobban összeérnek az ízei. Hidegen tálalva a legjobb, és jól jön akkor is, amikor valami egyszerű, mégis tartalmas fogást keresünk a melegebb napokra. Egy adag sült csirkével vagy grillezett kolbásszal párosítva garantált a siker.
A kapros krumplisaláta uborkával a legütősebb, de van itt még tuti sali recept, ha nem tudsz vele betelni!
Ha tetszett a kapros krumplisaláta uborkával receptje, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!







