A friss élesztőt és a búzasikért elkeverjük a lisztben. A keverőgépre dagasztókart szerelünk és alacsony fokozaton folyamatosan hozzáadagoljuk a vizet, kidagasztjuk. Se túl lágy, se túl kemény tésztát kell kapjunk.
Finoman kigömbölyítjük, majd lefedjük. 25 perc pihentetés után ismét a dagasztógéppel belegyúrjuk a sót, majd adagonként az olívaolajat. Finoman kigömbölyítjük, lefedjük és ismét 25 percet pihentetjük.
Lemérjük a tésztát és négyfelé osztjuk. Gömbölyítjük és olívaolajjal kikent kerek edényekbe helyezzük, lezárjuk (az edény dupla akkora legyen, mint a tészta). A konyhapulton 6-7 órán át pihentetjük, amíg szinte teljesen kitölti a dobozt.
A sütőbe pizzakövet helyezünk, majd légkeverésesre állítjuk és 300 fokra felfűtjük. Előkészítjük a pizzaszószt, melyhez passatát elkeverünk sóval, pici cukorral és friss aprított bazsalikomlevéllel. A feltéteket előkészítjük.
Amint felmelegedett a sütő, akkor egy nagyobb piteformába réteslisztet öntünk, elegyengetjük. Ebbe borítjuk bele a megkelt pizzatésztát. A közepét finoman lenyomkodjuk, kialakítjuk a karimáját. Átfordítjuk, majd még enyhén lapítunk rajta és utána kezünkbe véve finoman nyújtjuk a közepét, figyelve arra, hogy egyenletes vastagságú legyen.
A kézzel nyújtott tésztát megkenjük a paradicsomos szósszal, negyedelt házikolbászt, sonkát és kukoricát helyezünk rá. Itt-ott „megdobáljuk” bazsalikomos pesztóval, majd végül sajtot reszelünk rá.
Gyors mozdulattal pizzalapátot csúsztatunk alá, majd a pizzakőre téve hirtelen kihúzzuk a lapátot. 5-8 percet kell sütni, miközben egyszer kicsit fordítunk rajta az egyenletesebb sütés érdekében. Bazsalikomlevéllel díszítjük, majd forrón tálaljuk.
Kolbászos-sonkás-kukoricáspizza
Mióta jártam Olaszországban, azóta csak még jobban imádom a pizzát. Próbáltam ötvözni a nápolyi és a családi igényeket, így született meg ez a recept.
Elkészítés
50 perc
Pihentetés
7 óra 50 perc
Sütés
8 perc
Tojásmentes
Tészta
Pizzaszósz
Feltét
A friss élesztőt és a búzasikért elkeverjük a lisztben. A keverőgépre dagasztókart szerelünk és alacsony fokozaton folyamatosan hozzáadagoljuk a vizet, kidagasztjuk. Se túl lágy, se túl kemény tésztát kell kapjunk.
Finoman kigömbölyítjük, majd lefedjük. 25 perc pihentetés után ismét a dagasztógéppel belegyúrjuk a sót, majd adagonként az olívaolajat. Finoman kigömbölyítjük, lefedjük és ismét 25 percet pihentetjük.
Lemérjük a tésztát és négyfelé osztjuk. Gömbölyítjük és olívaolajjal kikent kerek edényekbe helyezzük, lezárjuk (az edény dupla akkora legyen, mint a tészta). A konyhapulton 6-7 órán át pihentetjük, amíg szinte teljesen kitölti a dobozt.
A sütőbe pizzakövet helyezünk, majd légkeverésesre állítjuk és 300 fokra felfűtjük. Előkészítjük a pizzaszószt, melyhez passatát elkeverünk sóval, pici cukorral és friss aprított bazsalikomlevéllel. A feltéteket előkészítjük.
Amint felmelegedett a sütő, akkor egy nagyobb piteformába réteslisztet öntünk, elegyengetjük. Ebbe borítjuk bele a megkelt pizzatésztát. A közepét finoman lenyomkodjuk, kialakítjuk a karimáját. Átfordítjuk, majd még enyhén lapítunk rajta és utána kezünkbe véve finoman nyújtjuk a közepét, figyelve arra, hogy egyenletes vastagságú legyen.
A kézzel nyújtott tésztát megkenjük a paradicsomos szósszal, negyedelt házikolbászt, sonkát és kukoricát helyezünk rá. Itt-ott „megdobáljuk” bazsalikomos pesztóval, majd végül sajtot reszelünk rá.
Gyors mozdulattal pizzalapátot csúsztatunk alá, majd a pizzakőre téve hirtelen kihúzzuk a lapátot. 5-8 percet kell sütni, miközben egyszer kicsit fordítunk rajta az egyenletesebb sütés érdekében. Bazsalikomlevéllel díszítjük, majd forrón tálaljuk.
Találj meg minket könnyebben a Google-ben
Állítsd be a Street Kitchent kiemelt forrásként a Google keresőben, így gyakrabban hozzuk neked a recepteket és cikkeket a találataid között.

A pizza után teszteld ezeket a Street Kitchen Social recepteket is:
Ha tetszett a kolbászos-sonkás-kukoricás pizza receptje, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!





-BYCu3M.webp)

