A szilvás pite elkészítéséhez a szilvát elfelezzük, kimagozzuk, és összeforgatjuk a fahéjjal.
A tésztához a lisztet összekeverjük a cukorral és a sóval, majd elmorzsoljuk a hideg vajjal, és a tojással tésztává gyúrjuk. Ha szükséges, egy kevés vizet adunk hozzá. Fóliába csomagoljuk, és fél órára a hűtőbe tesszük.
A krémhez a cukrot a tojásokkal fehéredésig habosítjuk, majd belekeverjük a többi hozzávalót is csomómentesen.
A tésztát 6-8 mm vékonyra nyújtjuk. A tortaforma alját használjuk sablonnak, aminek a külső oldalánál körbevágjuk. Megszurkáljuk egy villával és 180 fokon 12 percet elősütjük egy sütőpapírral borított tepsin.
A tortaformát alaposan kivajazzuk, beletesszük az elősütött lapot, a maradék tésztából pedig 3 cm széles csíkokat vágunk, és a forma szélére nyomkodjuk. Az alsó lapon szétszórjuk a búzadarát, majd rárakakjuk a felezett szilvát és ráöntjük a krémet is, és további 50 percet sütjük, majd hagyjuk teljesen kihűlni.
Ízlés szerint megszórhatjuk még porcukorral.
Krémesszilváspite

Itt a szilvaszezon! Ha nem vagytok oda a piskótás sütikért, de imádjátok a szilvát, ez a tökéletes választás.
Míg nyáron nem szívesen fűtünk be a sütővel, az ősz közeledtével a sütés nélküli recepteket felváltják az egyszerű piték és sütőben sült desszertek. Amíg csak van friss gyümölcs, érdemes abból dolgozni! Teljesen más íze és állaga lesz, mint amikor mirelitet használunk, erre az egyik legjobb példa ez a krémes szilvás pite.
Hozzávalók
A szilvához
A tésztához
A krémhez
Elkészítés
A szilvás pite elkészítéséhez a szilvát elfelezzük, kimagozzuk, és összeforgatjuk a fahéjjal.
A tésztához a lisztet összekeverjük a cukorral és a sóval, majd elmorzsoljuk a hideg vajjal, és a tojással tésztává gyúrjuk. Ha szükséges, egy kevés vizet adunk hozzá. Fóliába csomagoljuk, és fél órára a hűtőbe tesszük.
A krémhez a cukrot a tojásokkal fehéredésig habosítjuk, majd belekeverjük a többi hozzávalót is csomómentesen.
A tésztát 6-8 mm vékonyra nyújtjuk. A tortaforma alját használjuk sablonnak, aminek a külső oldalánál körbevágjuk. Megszurkáljuk egy villával és 180 fokon 12 percet elősütjük egy sütőpapírral borított tepsin.
A tortaformát alaposan kivajazzuk, beletesszük az elősütött lapot, a maradék tésztából pedig 3 cm széles csíkokat vágunk, és a forma szélére nyomkodjuk. Az alsó lapon szétszórjuk a búzadarát, majd rárakakjuk a felezett szilvát és ráöntjük a krémet is, és további 50 percet sütjük, majd hagyjuk teljesen kihűlni.
Ízlés szerint megszórhatjuk még porcukorral.

Előkészítési idő: 40 perc
Sütési idő: 60 perc
Összesen: 100 perc
Még tött szilvás sütirecept:
Ha tetszett a krémes szilvás pite receptje, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!