A tésztát bő, enyhén sós, forrásban lévő vízben a csomagoláson jelzett időnél 2 perccel rövidebb ideig főzzük, majd leszűrjük és hagyjuk kissé kihűlni.
A tojásokat kettéválasztjuk. A sárgákat a kristálycukorral és a vaníliás cukorral habosra keverjük, majd hozzáadjuk a tejfölt, a darált diót és a narancs lereszelt héját.
Az aszalt meggyet durvára vágjuk, majd a kiolvasztott és lecsöpögtetett meggyel és a kifőtt tésztával együtt a diós keverékhez forgatjuk.
A tojásfehérjéket kemény habbá verjük, és több részletben, óvatos mozdulatokkal a tésztás masszához forgatjuk.
A masszát egy sütőpapírral bélelt, 20×30 cm-es tepsibe simítjuk, majd 180 fokra előmelegített sütőben 35 perc alatt aranybarnára sütjük.
Amíg sül, elkészítjük a meggyöntetet, amihez a meggyet a vízzel és a kristálycukorral egy gyorsforralóba tesszük, felforraljuk, majd közepes lángon 5 percig főzzük. Botmixerrel teljesen simára turmixoljuk, majd egy sűrű szövésű szűrőn átpasszírozzuk.
A keményítőt az 1 ek vízzel csomómentesre keverjük, a meggyöntethez adjuk, és folyamatos keverés mellett 1–2 perc alatt, forralva kissé besűrítjük. Tálalásig hagyjuk kihűlni.
A megsült tésztafelfújtat 30 percig pihentetjük, majd felszeleteljük, megszórjuk porcukorral, pár darab mentalevéllel díszítjük, és a meggyöntettel tálaljuk.

Meggyes-dióstésztafelfújt
A tésztafelfújt igazi klasszikus, de egy kis csavarral simán új életet lehelhetünk bele. Ebben a verzióban a dió, a friss és aszalt meggy, valamint a narancshéj találkozik, a végeredmény pedig egyszerre szaftos, gyümölcsös és tartalmas desszert.
A tökéletes tésztafelfújt titka a tészta előfőzésében és a tojáshab óvatos kezelésében rejlik. A csavart metéltet mindenképp a csomagoláson jelzett időnél 2 perccel korábban szedd ki a vízből, mert a sütőben még tovább puhul majd a szaftos diós-tejfölös alapban. A keményre vert tojásfehérjét több részletben, lágy mozdulatokkal forgasd a masszához, hogy a felfújt könnyű és habos szerkezetű maradjon. A meggyszósznál ügyelj arra, hogy a vízzel kikevert keményítőt folyamatos kevergetés mellett add a gyümölcshöz, így elkerülheted a csomósodást.
Találj ránk könnyebben!
Állítsd be a Street Kitchent kiemelt forrásként a Google keresőben, így gyakrabban hozzuk neked a recepteket és a cikkeket a találataid között.
Hozzávalók
A felfújthoz
A meggyöntethez
A tálaláshoz
Elkészítés
A tésztát bő, enyhén sós, forrásban lévő vízben a csomagoláson jelzett időnél 2 perccel rövidebb ideig főzzük, majd leszűrjük és hagyjuk kissé kihűlni.
A tojásokat kettéválasztjuk. A sárgákat a kristálycukorral és a vaníliás cukorral habosra keverjük, majd hozzáadjuk a tejfölt, a darált diót és a narancs lereszelt héját.
Az aszalt meggyet durvára vágjuk, majd a kiolvasztott és lecsöpögtetett meggyel és a kifőtt tésztával együtt a diós keverékhez forgatjuk.
A tojásfehérjéket kemény habbá verjük, és több részletben, óvatos mozdulatokkal a tésztás masszához forgatjuk.
A masszát egy sütőpapírral bélelt, 20×30 cm-es tepsibe simítjuk, majd 180 fokra előmelegített sütőben 35 perc alatt aranybarnára sütjük.
Amíg sül, elkészítjük a meggyöntetet, amihez a meggyet a vízzel és a kristálycukorral egy gyorsforralóba tesszük, felforraljuk, majd közepes lángon 5 percig főzzük. Botmixerrel teljesen simára turmixoljuk, majd egy sűrű szövésű szűrőn átpasszírozzuk.
A keményítőt az 1 ek vízzel csomómentesre keverjük, a meggyöntethez adjuk, és folyamatos keverés mellett 1–2 perc alatt, forralva kissé besűrítjük. Tálalásig hagyjuk kihűlni.
A megsült tésztafelfújtat 30 percig pihentetjük, majd felszeleteljük, megszórjuk porcukorral, pár darab mentalevéllel díszítjük, és a meggyöntettel tálaljuk.
Ez a meggyes-diós tésztafelfújt zseniális választás egy ráérős vasárnapi ebéd lezárásaként vagy a nosztalgikus hétvégi kényeztetésekhez. A dió, a fanyar meggy és a krémes meggyöntet találkozása elképesztő ízkombinációt alkot a tányéron. Szeletelés előtt hagyj neki fél óra pihenőt, hogy a szeletek szép tartást kapjanak, végül díszítsd friss mentalevelekkel a tökéletes tálalásért!

Ha bejött a meggyes-diós tésztafelfújt, mindenképpen csekkold ezeket a recepteket is:
Ha tetszett a meggyes-diós tésztafelfújt receptje, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!







