Street Kitchen Social
Pizza

Nyáribarackos-sonkáskovászospizza

Nyári barackos-sonkás kovászos pizza
nyári barackos-sonkás kovászos pizza

Hozzávalók
A tésztához:
60 g
aktív kovász
170 ml
langyos víz
270 g
pizzaliszt
6 g
2 ek
olívaolaj
A feltéthez:
100 g
mascarpone
1 tk
olívaolaj
20 g
gorgonzola
30 g
fekete-erdei sonka
1 kis marék
pisztácia
2 - 3 levél
friss bazsalikom
A sült barackhoz:
1 db
őszibarack
1 ek
vaj
1 ek
méz
chilipehely
(ízlés szerint)

Elkészítés
  1. A pizzatésztát célszerű a sütés előtti napon elkészíteni, hogy egy éjszakát tudjon hűtőben pihenni. Az aktív kovászhoz langyos vizet adunk, alaposan elkeverjük, majd pizzalisztet teszünk hozzá, és 5-10 percig gyúrjuk.

  2. Utána 1 órán át pihenni hagyjuk szobahőmérsékleten. Ezután a sóval és kevés vízzel összedolgozzuk, a tésztánkat óvatosan kézzel nyújtjuk, és az olajjal lekenve lamináljuk. Majd 30 percig hagyjuk pihenni.

  3. Ezután újra meghajtogatjuk úgy, hogy a tésztát az aljáról felfelé nyújtjuk, majd ráhajtjuk a tészta tetejére, ezt ebben a körben négyszer ismételjük. Ezt követi a pihentetés és hajtogatás még kétszer, ezek után pedig 1 órát pihen a tésztánk. A tésztát megformázzuk lisztezett felületen, majd estére hűtőbe helyezzük.

  4. Másnap kivesszük a tésztát, lisztezett felületen kézzel nyújtjuk, vigyázunk arra, hogy a buborékok, amelyekért korábban megdolgoztunk, benne maradjanak a tésztánkban. A tésztát megkenjük mascarponéval, és egy kevés olívaolajat locsolunk rá.

  5. Ezután sütőben magas hőmérsékleten előmelegített lapon sütjük 9-10 percig. Én ezt 250 fokon légkeveréssel végeztem, de akinek van pizzasütője, nyugodtan lehet magasabb hőmérsékleten is sütni, akkor keletkeznek a szép feketés-barnás buborékok a tésztán.

  6. Eközben elkészítjük a sült barackot. A barackot szeletekre vágjuk, közben serpenyőben vajat olvasztunk. Erre helyezzük a barackokat, és oldalanként 1-2 percig sütjük, ameddig kicsit meg nem barnul. Hozzáadjuk a mézet, és ízlés szerint chilipelyhet.

  7. Miután kisült a pizzánk, felkockázott gorgonzolát és fekete-erdei sonkát teszünk rá. Rárakjuk a sült barackot, és az alatta levő csípős mézet. Meghintjük apróra vágott pisztáciával, és friss bazsalikommal a tetején tálaljuk. Én a végén szeretem megszórni nagyobb szemű sóval, de ez teljesen opcionális.

www.streetkitchen.hu

A Grillszezon támogatója:
Tartalom szponzorációs logó

Mindig is szerettem az édes-sós kombókat, és nagyon szeretek kísérletezni a konyhában. Így amikor anyukám beállított a frissen szedett barackkal, miközben kovászos pizzát sütöttem, gondoltam, hogy miért is ne próbáljuk ki a pizzán. Így lett egy igazán izgalmas ízvilágú, frissítő, nyári pizza.

Elkészítés

1 óra 30 perc

Pihentetés

15 óra

Sütés

10 perc

pictogram

Tojásmentes

Ha unod már a megszokott sonkás-gombás verziókat, és valami igazán ütősre vágysz a következő kerti sütögetésen, akkor ezt a csípős, sült barackos változatot ne hagyd ki!

Hozzávalók

egy pizzához
A tésztához:
60 g
aktív kovász
170 ml
langyos víz
270 g
pizzaliszt
6 g
2 ek
olívaolaj
A feltéthez:
100 g
mascarpone
1 tk
olívaolaj
20 g
gorgonzola
30 g
fekete-erdei sonka
1 kis marék
pisztácia
2 - 3 levél
friss bazsalikom
A sült barackhoz:
1 db
őszibarack
1 ek
vaj
1 ek
méz
chilipehely
(ízlés szerint)

Elkészítés

  1. A pizzatésztát célszerű a sütés előtti napon elkészíteni, hogy egy éjszakát tudjon hűtőben pihenni. Az aktív kovászhoz langyos vizet adunk, alaposan elkeverjük, majd pizzalisztet teszünk hozzá, és 5-10 percig gyúrjuk.

  2. Utána 1 órán át pihenni hagyjuk szobahőmérsékleten. Ezután a sóval és kevés vízzel összedolgozzuk, a tésztánkat óvatosan kézzel nyújtjuk, és az olajjal lekenve lamináljuk. Majd 30 percig hagyjuk pihenni.

  3. Ezután újra meghajtogatjuk úgy, hogy a tésztát az aljáról felfelé nyújtjuk, majd ráhajtjuk a tészta tetejére, ezt ebben a körben négyszer ismételjük. Ezt követi a pihentetés és hajtogatás még kétszer, ezek után pedig 1 órát pihen a tésztánk. A tésztát megformázzuk lisztezett felületen, majd estére hűtőbe helyezzük.

  4. Másnap kivesszük a tésztát, lisztezett felületen kézzel nyújtjuk, vigyázunk arra, hogy a buborékok, amelyekért korábban megdolgoztunk, benne maradjanak a tésztánkban. A tésztát megkenjük mascarponéval, és egy kevés olívaolajat locsolunk rá.

  5. Ezután sütőben magas hőmérsékleten előmelegített lapon sütjük 9-10 percig. Én ezt 250 fokon légkeveréssel végeztem, de akinek van pizzasütője, nyugodtan lehet magasabb hőmérsékleten is sütni, akkor keletkeznek a szép feketés-barnás buborékok a tésztán.

  6. Eközben elkészítjük a sült barackot. A barackot szeletekre vágjuk, közben serpenyőben vajat olvasztunk. Erre helyezzük a barackokat, és oldalanként 1-2 percig sütjük, ameddig kicsit meg nem barnul. Hozzáadjuk a mézet, és ízlés szerint chilipelyhet.

  7. Miután kisült a pizzánk, felkockázott gorgonzolát és fekete-erdei sonkát teszünk rá. Rárakjuk a sült barackot, és az alatta levő csípős mézet. Meghintjük apróra vágott pisztáciával, és friss bazsalikommal a tetején tálaljuk. Én a végén szeretem megszórni nagyobb szemű sóval, de ez teljesen opcionális.

Találj meg minket könnyebben a Google-ben

Állítsd be a Street Kitchent kiemelt forrásként a Google keresőben, így gyakrabban hozzuk neked a recepteket és cikkeket a találataid között.

Ha tetszett a nyári barackos-sonkás kovászos pizza receptje, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!

Megfőzték, értékelték

Megfőzték, lefotózták

Legfrissebb receptek

Összes recept

Receptválogatások

Összes cikk megtekintése