Az előtésztához az alapanyagokat csak annyira keverjük össze, hogy összeálljanak, de ne dolgozzuk ki túlságosan, maradjon minél rusztikusabb az állaga. Tegyük egy edénybe, fedjük le frissentartó fóliával. Hagyjuk 1 órán át szobahőmérsékleten pihenni, majd tegyük hűtőbe 4-5 fokra 14-16 órára.
A hűtőben töltött pihenési idő után elkészítjük a végső tésztát. A dagasztógépbe tesszük az előtésztát, a lisztet, a friss élesztőt és egy kevés vizet, majd alacsony fokozaton elkezdjük összedolgozni.
Amikor a tészta már jól összeállt és tömör szerkezetűvé vált, a sebességet maximumra emeljük, és hozzáadjuk a sót, valamint a maradék vizet. Végül beleöntjük az olajat is.
A dagasztás után a tésztát munkafelületre tesszük, szép gömbbé formázzuk, majd addig kelesztjük, amíg a térfogata a duplájára nem nő. Formázunk belőle egy 400 grammos tésztagolyót, és ismét kelesztjük, amíg közel a duplájára nem nő.
A tésztagolyót finomra őrölt durumliszttel (semola rimacinata) nyújtjuk ki. Először a teljes külső részt, a széleket is beleértve, nyomkodjuk le, majd fokozatosan haladjunk a közepe felé, határozott mélyedéseket kialakítva. Ügyeljünk arra, hogy ne lapítsuk ki túlságosan.
Emeljük az alkarunkra, és próbáljuk meg lerázni róla a felesleges lisztet. Helyezzük a pizzasütő lapátra, locsoljuk meg olívaolajjal, majd süssük statikus (alsó-felső sütés) üzemmódban, sütőkövön 240 fokon 10 percig.
10 perc után kivesszük és előfeltétezzük. Erre a pizzára mozzarellát, burgonyát és rozmaringot tettem. Ezután visszatesszük 220 fokra és 5-7 perc alatt készre sütjük. Sütés után került még a pizzára fokhagymás mascarpone, újhagyma, előre kisütött pancetta, parmezán sajt és bazsalikom.
Pizzapala
A pizza pala egy hosszúkás, lapát alakú római pizza, amelyet magas hidratáltságú tésztából készítenek. Kívül ropogós, belül könnyű és légies, hosszú kelesztésének köszönhetően pedig jól emészthető.
Elkészítés
1 óra
Pihentetés
16 óra
Sütés
15 perc
Tojásmentes
Nevét a formájáról kapta, amely egy pék lapátjára (pala) emlékeztet. Feltéteknek pedig hagyományos római ízeket választottam.
Előtészta
Tészta
Feltétek (1 pizzára)
Az előtésztához az alapanyagokat csak annyira keverjük össze, hogy összeálljanak, de ne dolgozzuk ki túlságosan, maradjon minél rusztikusabb az állaga. Tegyük egy edénybe, fedjük le frissentartó fóliával. Hagyjuk 1 órán át szobahőmérsékleten pihenni, majd tegyük hűtőbe 4-5 fokra 14-16 órára.
A hűtőben töltött pihenési idő után elkészítjük a végső tésztát. A dagasztógépbe tesszük az előtésztát, a lisztet, a friss élesztőt és egy kevés vizet, majd alacsony fokozaton elkezdjük összedolgozni.
Amikor a tészta már jól összeállt és tömör szerkezetűvé vált, a sebességet maximumra emeljük, és hozzáadjuk a sót, valamint a maradék vizet. Végül beleöntjük az olajat is.
A dagasztás után a tésztát munkafelületre tesszük, szép gömbbé formázzuk, majd addig kelesztjük, amíg a térfogata a duplájára nem nő. Formázunk belőle egy 400 grammos tésztagolyót, és ismét kelesztjük, amíg közel a duplájára nem nő.
A tésztagolyót finomra őrölt durumliszttel (semola rimacinata) nyújtjuk ki. Először a teljes külső részt, a széleket is beleértve, nyomkodjuk le, majd fokozatosan haladjunk a közepe felé, határozott mélyedéseket kialakítva. Ügyeljünk arra, hogy ne lapítsuk ki túlságosan.
Emeljük az alkarunkra, és próbáljuk meg lerázni róla a felesleges lisztet. Helyezzük a pizzasütő lapátra, locsoljuk meg olívaolajjal, majd süssük statikus (alsó-felső sütés) üzemmódban, sütőkövön 240 fokon 10 percig.
10 perc után kivesszük és előfeltétezzük. Erre a pizzára mozzarellát, burgonyát és rozmaringot tettem. Ezután visszatesszük 220 fokra és 5-7 perc alatt készre sütjük. Sütés után került még a pizzára fokhagymás mascarpone, újhagyma, előre kisütött pancetta, parmezán sajt és bazsalikom.
Találj meg minket könnyebben a Google-ben
Állítsd be a Street Kitchent kiemelt forrásként a Google keresőben, így gyakrabban hozzuk neked a recepteket és cikkeket a találataid között.

A pizza után teszteld ezeket a Street Kitchen Social recepteket is:
Céklás, camembert sajtos hamburger
Ha tetszett a pizza pala receptje, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!







-BYCu3M.webp)