Egy nagyobb serpenyőben felhevítjük az olajat, majd rádobjuk a finomra vágott vöröshagymát és üvegesre pároljuk. Hozzáadjuk az apróra vágott fokhagymát, majd pár keverés után mehet bele a felszeletelt csiperkegomba. Közepes lángon pirítjuk, amíg a gomba levet ereszt és annak nagy része elpárolog.
Beleforgatjuk a csíkokra vágott gépsonkát, és pár percig együtt pirítjuk az alappal. Hozzáadjuk a sűrített paradicsomot, és további 1 percig pirítjuk, hogy elveszítse nyers ízét.
Felöntjük a passatával és a vízzel, megszórjuk oregánóval, sózzuk, borsozzuk, mehet bele a kristálycukor is, majd közepes lángon kb. 10 perc alatt összefőzzük, hogy egy szaftos ragut kapjunk.
Közben a makarónit sós, lobogó vízben kifőzzük, majd leszűrjük. A kifőtt tésztát beleforgatjuk a raguba, alaposan összekeverjük, majd tányérokba szedjük és a reszelt trappistával a tetején tálaljuk.
Retrómilánóimakaróni

A milánói makaróni az a klasszikus magyar „olaszos” tészta, aminek valójában semmi köze Milánóhoz, mégis generációk nőttek fel rajta.
Elkészítés
30 perc
A retró milánói makaróni az a kaja, amitől instant visszarepülsz egy menzás ebédhez vagy egy klasszik magyar kifőzdébe – csak itt most tényleg jól van megcsinálva. Szaftos, paradicsomos, kicsit édeskés, kicsit fűszeres ragu, benne sonka és sok-sok hagyma, a tetején pedig kötelezően reszelt sajt, ami ráolvad az egészre. Nem olaszos minimalizmus jellemzi, hanem inkább bőkezű, kicsit sűrű, kicsit tocsogós ragu. A kifőtt makarónit (vagy bármilyen csőtésztát, amit találsz) ezzel forgatod össze, aztán mehet rá a sajt, nem sajnálva.
Hűtőben 2–3 napig eláll, és másnap talán még jobb is, mert összeérnek az ízek. Újramelegítésnél egy kis víz vagy paradicsomszósz segít visszahozni a szaftosságát, mert a tészta hajlamos beszívni a levet.
Hozzávalók
A tálaláshoz
Elkészítés
Egy nagyobb serpenyőben felhevítjük az olajat, majd rádobjuk a finomra vágott vöröshagymát és üvegesre pároljuk. Hozzáadjuk az apróra vágott fokhagymát, majd pár keverés után mehet bele a felszeletelt csiperkegomba. Közepes lángon pirítjuk, amíg a gomba levet ereszt és annak nagy része elpárolog.
Beleforgatjuk a csíkokra vágott gépsonkát, és pár percig együtt pirítjuk az alappal. Hozzáadjuk a sűrített paradicsomot, és további 1 percig pirítjuk, hogy elveszítse nyers ízét.
Felöntjük a passatával és a vízzel, megszórjuk oregánóval, sózzuk, borsozzuk, mehet bele a kristálycukor is, majd közepes lángon kb. 10 perc alatt összefőzzük, hogy egy szaftos ragut kapjunk.
Közben a makarónit sós, lobogó vízben kifőzzük, majd leszűrjük. A kifőtt tésztát beleforgatjuk a raguba, alaposan összekeverjük, majd tányérokba szedjük és a reszelt trappistával a tetején tálaljuk.

Az igazi retró érzés miatt tehetsz mellé egy szelet rántott húst is, jó időutazást! :D
Extra tipp: ha kicsit komolyabbra vennéd, használj többféle sajtot a tetején – de ha a full retró élményt keresed, maradj a klasszik verziónál, és ne gondold túl.
A retró milánói makaróni igazi menzás kaja. Ha nosztalgiáznál még, akkor ezeket is próbáld ki!
Ha tetszett a retró milánói makaróni receptje, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!




