A karajszeleteket kiklopfoljuk, sózzuk és borsozzuk. Az egyik felüket megkenjük mustárral, megpakoljuk egy-egy adag reszelt sajttal, majd szorosan feltekerjük, a végeit benyomkodjuk, és ha biztosra akarunk menni, egy-egy hústűvel is rögzítjük, hogy minél kevesebb sajt folyjon ki belőle.
Zsírt melegítünk egy serpenyőben, és oldalanként 2-2 perc alatt, közepesen erős hőfokon körbepirítjuk a húst. Ha fémnyelű a serpenyőnk, akkor abba, ha nem, akkor a húst áttesszük egy tepsibe, felöntjük a vízzel, lefóliázzuk, betesszük a 180 fokra előmelegített sütőbe, és 20 perc alatt puhára pároljuk.
A tepsiben vagy serpenyőben lévő szaftot egy gyorsforralóba tesszük, ha esetleg nagyon intenzív ízű lenne, akkor lágyítunk rajta egy kevés vízzel, felforraljuk, majd a keményítőt elkeverjük a vízben, és besűrítjük vele a szaftot pár perc forralással.
Hozzáadjuk a vajat, megvárjuk, míg elolvad, majd krumplipürével tálaljuk az ételt.
Sajtosgöngyöltkaraj
Ennél az ételnél nem a kígyó, hanem a karaj tekeredik. És nem is rétes, hanem sajtos göngyölt karaj akar lenni. Ami nem is baj, mert egy igazán finom étel tekeredik így ki belőle.
Kétségkívül látványos fogás a sajtos göngyölt karaj, de az ízei még a mutatós megjelenésénél is izgalmasabbak, amikor az asztalra kerül.
Hozzávalók
A mártáshoz
A körethez
Elkészítés
A karajszeleteket kiklopfoljuk, sózzuk és borsozzuk. Az egyik felüket megkenjük mustárral, megpakoljuk egy-egy adag reszelt sajttal, majd szorosan feltekerjük, a végeit benyomkodjuk, és ha biztosra akarunk menni, egy-egy hústűvel is rögzítjük, hogy minél kevesebb sajt folyjon ki belőle.
Zsírt melegítünk egy serpenyőben, és oldalanként 2-2 perc alatt, közepesen erős hőfokon körbepirítjuk a húst. Ha fémnyelű a serpenyőnk, akkor abba, ha nem, akkor a húst áttesszük egy tepsibe, felöntjük a vízzel, lefóliázzuk, betesszük a 180 fokra előmelegített sütőbe, és 20 perc alatt puhára pároljuk.
A tepsiben vagy serpenyőben lévő szaftot egy gyorsforralóba tesszük, ha esetleg nagyon intenzív ízű lenne, akkor lágyítunk rajta egy kevés vízzel, felforraljuk, majd a keményítőt elkeverjük a vízben, és besűrítjük vele a szaftot pár perc forralással.
Hozzáadjuk a vajat, megvárjuk, míg elolvad, majd krumplipürével tálaljuk az ételt.

Elkészítési idő: 40 perc
A göngyölt húsok nagyon jól mutatnak az ünnepi asztalon, de akár akkor is elkészítheted őket, ha vendégeket vársz, vagy csak villantós hétvégi receptet keresel. Ha már belejöttél a göngyölésbe, akkor kísérletezz az ízekkel, például próbáld ki a göngyölt karajt különböző sajtokkal. A lágyabb gouda és a karakteresebb cheddar is nagyon jól áll neki!
További hasonló receptek:
Karácsonyi porchetta karottapürével, sült burgonyával és barnamártással
Ha tetszett a sajtos göngyölt karaj receptje, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!



