A zsemlék belsejét kivágjuk úgy, hogy egy üreges, de stabil „csészét” kapjunk.
A sonkát csíkokra vágjuk, majd összekeverjük a tojással, a tejföllel és a reszelt sajttal, sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a finomra vágott petrezselymet, így megkapjuk a tölteléket.
Ezzel a keverékkel megtöltjük a zsemléket, a tetejüket megszórjuk a maradék reszelt sajttal, majd sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük.
180 fokra előmelegített sütőben kb. 15–20 percig sütjük, amíg a töltelék átsül, a teteje szépen megolvad és enyhén pirul. Melegen befaljuk, de azért vigyázzunk, ne túl forrón.
Sonkávaltöltöttsültzsemle


Ezt az egyszerű, de nagyszerű ételt sokat készítette nekem anyukám kiskoromban, és borzasztóan szerettem, igaz, ez se mostanság volt, de hátha nektek azért sikerül egy kis örömet csempészni vele a hétköznapokba!
A sonkával töltött sült zsemle az a retró kedvenc, ami egyszerre uzsonna, gyors vacsora és nosztalgia-bomba. Kívül ropogósra sült, belül krémes-sajtos, sonkás töltelék – és már az első harapásnál visszarepít a gyerekkorba.
Hozzávalók
Elkészítés
A zsemlék belsejét kivágjuk úgy, hogy egy üreges, de stabil „csészét” kapjunk.
A sonkát csíkokra vágjuk, majd összekeverjük a tojással, a tejföllel és a reszelt sajttal, sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a finomra vágott petrezselymet, így megkapjuk a tölteléket.
Ezzel a keverékkel megtöltjük a zsemléket, a tetejüket megszórjuk a maradék reszelt sajttal, majd sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük.
180 fokra előmelegített sütőben kb. 15–20 percig sütjük, amíg a töltelék átsül, a teteje szépen megolvad és enyhén pirul. Melegen befaljuk, de azért vigyázzunk, ne túl forrón.

Air fryerben is működik, ott még gyorsabb és ropogósabb lesz.
A sonkával töltött sült zsemle után jól fog esni egy könnyű desszert!
Ha tetszett a sonkával töltött sült zsemle receptje, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!
Címkék, kategóriák




