Alapreceptek

Zöldségágyonkovászoltspárga

Zöldségágyon kovászolt spárga

Hozzávalók
1 db
krumpli
(nagyobb)
2 szál
sárgarépa
2 szál
paszternák
800 - 1000 g
zöld spárga
(2 csomag)
0.5 fej
karfiol
0.5 fej
brokkoli
2 csokor
kapor
1 marék
fokhagyma
1 púpozott ek
egész bors

Elkészítés

A burgonyát héjában megfőzzük, majd félretesszük kihűlni. A sárgarépát és a paszternákot tisztítás után felszeleteljük, a spárga fás részét eltávolítjuk – ebből még krémlevest is csinálhattok. A karfiolt és a brokkolit is kisebb darabokra vágjuk. Az üveg aljára teszünk egy csokor kaprot, az egész borsot, valamint a fokhagyma és a zöldségek felét. Erre mennek a spárgák, fejjel felfelé, ahol hely van. 

Mindent ami maradt, elosztunk az üvegben, majd a tetejére tesszük a másik csokor kaprot. Ezután sós, hideg vizet készítünk úgy, hogy literenként egy púpozott evőkanál sót jól elkeverünk. Az üveget feltöltjük ezzel a sós oldattal, egészen addig, míg minden víz alatt nem lesz, majd a főtt burgonyát kettévágva beszorítjuk még a tetejére.

Fóliával letakarjuk, majd egy hétig napos helyen tartjuk. Felbontás után a burgonyát és a felső kaprot kidobjuk, a kovászolt zöldségeket pedig hűtőben tároljuk.

www.streetkitchen.hu

Nem csak uborkát, meg kenyeret lehet ám kovászolni, hanem gyakorlatilag bármilyen nektek tetsző zöldséget - sütőtököt mondjuk nem érdemes. Ha szeretnétek valami újdonságot kipróbálni, itt az idő, kovászoljatok spárgát és élvezzétek egész nyáron!

pictogram

Vega

pictogram

Gluténmentes

pictogram

Laktózmentes

pictogram

Vegán

Találj ránk könnyebben!

Állítsd be a Street Kitchent kiemelt forrásként a Google keresőben, így gyakrabban hozzuk neked a recepteket és a cikkeket a találataid között.

Hozzávalók

egy db 5 literes üveghez:
1 db
krumpli
(nagyobb)
2 szál
sárgarépa
2 szál
paszternák
800 - 1000 g
zöld spárga
(2 csomag)
0.5 fej
karfiol
0.5 fej
brokkoli
2 csokor
kapor
1 marék
fokhagyma
1 púpozott ek
egész bors

A burgonyát héjában megfőzzük, majd félretesszük kihűlni. A sárgarépát és a paszternákot tisztítás után felszeleteljük, a spárga fás részét eltávolítjuk – ebből még krémlevest is csinálhattok. A karfiolt és a brokkolit is kisebb darabokra vágjuk. Az üveg aljára teszünk egy csokor kaprot, az egész borsot, valamint a fokhagyma és a zöldségek felét. Erre mennek a spárgák, fejjel felfelé, ahol hely van. 

Mindent ami maradt, elosztunk az üvegben, majd a tetejére tesszük a másik csokor kaprot. Ezután sós, hideg vizet készítünk úgy, hogy literenként egy púpozott evőkanál sót jól elkeverünk. Az üveget feltöltjük ezzel a sós oldattal, egészen addig, míg minden víz alatt nem lesz, majd a főtt burgonyát kettévágva beszorítjuk még a tetejére.

Fóliával letakarjuk, majd egy hétig napos helyen tartjuk. Felbontás után a burgonyát és a felső kaprot kidobjuk, a kovászolt zöldségeket pedig hűtőben tároljuk.

Ha tetszett a zöldségágyon kovászolt spárga receptje, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!

Megfőzték, értékelték

Megfőzték, lefotózták

Legfrissebb receptek

Összes recept

Receptválogatások

Összes cikk megtekintése