Bruncholni jó, de honnan ered, és miért lett annyira népszerű? Egyáltalán, mi is a brunch jelentése pontosan? Most minden titokra fényderül!
Mi a brunch jelentése?
A brunch jelentése magyarul szó szerinti fordításban „reggebéd”, hiszen a „breakfast” (reggeli) és a „lunch” (ebéd) szavak összevonása, de hívhatjuk nyugodtan villásreggelinek is. A kifejezést a legtöbb forrás szerint 1895-ben használta először Guy Beringer egy brit magazinban, ahol arról írt, hogy a vasárnapi étkezést érdemes lenne későbbre tolni, és egy lazább, kevésbé kötött formában tartani.
Ez az ötlet főleg Angliában és az Egyesült Államokban terjedt el, ahol a vasárnapi késői étkezés hamar szokássá vált. A hangsúly nemcsak az időponton volt, hanem azon is, hogy ez egy kényelmesebb társasági alkalom legyen, ne egy gyorsan letudott reggeli.

Mit takar pontosan a brunch?
A brunch egy időintervallumot és egy hozzá tartozó étkezési stílust jelöl. Általában délelőtt 10 és délután 2-3 között tartják, és pont az a lényege, hogy nem kell eldönteni, hogy reggelizni vagy ebédelni akarunk-e. A brunch-kaják kínálata emiatt elég széles: a klasszikus brunch-fogások közé tartoznak a tojásos ételek – például az Eggs Benedict –, a különféle pirítósok, szendvicsek, péksütik és palacsinták. De simán megjelennek komolyabb fogások is, például saláták, húsos ételek vagy tészták.

Az italok terén is hasonló a helyzet: a kávé és az üdítők mellett gyakran kerülnek az asztalra könnyed alkoholos italok, például mimóza (pezsgő és narancslé) vagy Bloody Mary.
A brunch jelentése túlmutat egy szimpla étkezésen
A brunch jelentése ma már távolabb mutat egy étkezésnél: nemcsak egy étkezési időpontot jelöl, hanem egyfajta életérzést és sokszor hétvégi rutint is. A hétköznapokhoz képest itt nincs időnyomás, nem kell kapkodni, és nem kell korán kelni sem. Ez az a műfaj, ami kifejezetten a társas étkezésekre épül: a barátokkal, családdal együtt ülünk le, és az étkezés legalább annyira szól a beszélgetésről, mint magáról a kajáról.
Brunch itthon
Magyarországon főleg Budapesten lett erős a brunch-kultúra az elmúlt években. Külön helyek épültek rá olyan étlapokkal, amik kifejezetten ehhez az idősávhoz passzolnak. A brunch jelentése ezzel együtt nálunk is elkezdett kitágulni: már nemcsak a klasszikus tojásos-péksütis vonalat jelenti, hanem egy lazább, hosszabb étkezést, ahol belefér egy kávé, még egy üdítő, sőt akár egy pohár pezsgő is.

Akkor most reggeli vagy ebéd?
A rövid válasz: egyik sem, de egy kicsit mindkettő. A brunch pont attól működik, hogy nem kell kategorizálni. Nem kell eldönteni, hogy édeset vagy sósat ennétek, könnyűt vagy tartalmasat. Ez a rugalmasság az, ami miatt ennyire népszerű lett. A brunch nem szabályokról szól, hanem arról, hogy jólessen az étkezés.











