Feledésbemerültkarácsonyiételekésszokások–mitettünkéshogyanünnepeltünkrégen?

A régi magyar paraszti kultúrában a karácsony nem egyetlen estére sűrűsödött össze, hanem egy hosszabb, fokozatosan felépülő időszakot jelentett. Az ünnephez vezető hetek ételei tudatosan visszafogottak voltak, a karácsony pedig nem a bőség fitogtatását jelképezte.

Az advent és a szenteste ételei a régi paraszti konyhában

Advent idején a paraszti háztartásokban jellemzően egyszerű, húsmentes vagy húsban szegény ételek készültek. A cél nem az volt, hogy különleges fogások kerüljenek az asztalra, hanem hogy az étkezés illeszkedjen a várakozás időszakához, amit kisböjtnek hívtak. Gyakoriak voltak a levesek, a kásák és a főtt tészták.

Az aszalt gyümölcsök és a kompótok is népszerűek voltak: böjti, az ünnepi időszakhoz méltó ételként tekintettek rájuk. Az aszalványokat magvakkal és mézzel keverték, és úgy ették, de süteményekbe is belekeverték.

A mákos ételek egész decemberben fontos szerepet kaptak. Mákos tészta és mákos kalács gyakran került ilyenkor az asztalra: a mák a szaporaságot és a bőséget szimbolizálta, és már az adventi időszakban is készítették, nem csak karácsonykor.

Dédanyáink az adventi és karácsonyi időszakban gyakran fogyasztottak gabonaalapú kásákat is: kölest, árpát vagy búzát főztek, amit aztán mézzel vagy mákkal ízesítettek. Ezek az ételek egyszerűek voltak és laktatók, valamint az új év termésének bőségét jelképezték.

Karácsony este véget ért a böjt, bár a századfordulóig a paraszti hagyomány szerint főtt ételt december 24-én nem ettek, csak éjfél után. A karácsonyi menü rendszerint hússal gazdagított káposztaleves, húsleves, bableves vagy lencseleves volt, valamint káposztás fogások és sok helyen liba is került az asztalra. A szegényebb családok vajlevest ettek, ami tulajdonképpen tejben megolvasztott vaj és főtt tészta volt, amibe mákot főztek.

A legtöbb családban a karácsonyi süti a mákos kalács, a pogácsa és a túrós lepény volt, de a gyümölcskenyér is ismert ünnepi sütemény volt.

Ezek mellett az alma, a dió és a fokhagyma is fontos szerepet kapott a szimbolikájuk miatt. Az almát sok helyen a család együtt ette meg, és annyi fele osztották, ahányan az asztal körül ültek, a dióból jósoltak, a fokhagymát pedig egészségvédő tulajdonsága miatt fogyasztották.

Adventi és karácsonyi népi szokások, amelyek mára eltűntek

Az advent nemcsak étrendi, hanem viselkedési szabályokat is jelentett. A paraszti közösségekben ebben az időszakban a visszafogottabb életvitel volt a jellemző: kevesebb mulatság, több csend. Az adventi vasárnapoknak külön jelentősége volt, és a karácsonyra való lelki felkészülés legalább olyan fontos volt, mint az étkezés.

A római katolikus egyházban advent első vasárnapjától karácsonyig mindennap a rorátéval, azaz az angyalmisével indult. A hajnali szentmise a Szűz Mária előtti tisztelgésen túl a Jézus eljövetelére való várakozást jelképezte: jellemzően még napfelkelte előtt, sötétben, gyertyák fényénél celebrálták a misét, és a mise kezdő szavai (latinul: Rorate caeli desuper) után kapta a nevét. A templom csak az oltár gyertyáival volt megvilágítva a mise elején, ami a sötétségben megjelenő fényt szimbolizálja. A mise előrehaladtával kint világosodott, ami a Megváltó eljövetelét szimbolizálta.

Szenteste a vacsora előtt gyakran imádkoztak, és az étkezésnek szigorú sorrendje volt. Az asztalt sok helyen nem szedték le azonnal, a maradékot ott hagyták az éjszakára, mert úgy tartották, az elhunyt családtagok lelkei is részesülnek belőle. Az asztal alá szalmát tettek, amelyet később állatok alá adtak vagy gyógyító célokra használtak.

Nyitókép: Fortepan