Japán és Spanyolország találkozása az étkezőasztalon csak nekünk tűnik furcsának, és nekünk is csak elsőre. Valójában egy remekül összeillő párosról van szó, nem véletlenül került a Monokini Kantin fókuszába is ez az irányvonal. A japánkaja-őrület egy ideje már tombol a világban (helló, ramenrajongók!), az utóbbi időszakban pedig különösen ráerősített Japán, ahol iszonyatos mértékben fejlődik turizmus. Az elmúlt években elérhetőbb célpont lett, így egyre többen kíváncsiak a szigetország kultúrájára és természetesen ételeire.
Disznóőrület a Monokini Kantin konyháján
Nincs ez másként a spanyoloknál sem, így született meg náluk a spanyol-japán fúziós műfaj. Innen pedig egyenes út vezetett Budapestre. Beck Márton, a Monokini Kantin és a Padrón spanyol étterem egyik tulajdonosa gyakran jár Spanyolországba, így nem kellett mást tennie, mint átemelni a koncepciót hozzánk. Na jó, a gyakorlatban ennél azért egy picit bonyolultabb volt a dolog… 🙂 De mint Marci is rámutatott, a két ország gasztronómiájában több közös van, mint gondolnánk, például mindkettő meg van őrülve a disznóért. Nem véletlen, hogy a Monokini logójában is egy rament és vermutot habzsoló disznó tűnik fel.
Beck Marci lelkesedésére Garai Ádám séf is gyorsan rá tudott csatlakozni, majd beszervezték a harmadik tulajdonost Farkas Gábor személyében, akinek erős a helyismerete. Marciék másik két üzlete ugyanis Pesten működik, de mindhárman hisznek az egyre inkább éledező Margit-negyedben, így örömmel vették Buda felé az irányt.
Délben leves, este fúziós falatok
Garai Ádám az Olimpia konyhájából indult, és maga is eltöltött három évet Japánban, így tapasztalata van bőven. Végül egy elég érdekes koncepció mellett tették le a voksukat: ebédre csak ramen levest adnak, vacsorára viszont csak azt nem. Így a konyha és az élvezetek eléggé kettéválnak. Aki Garai autentikus, mindent elsöprő ramen levesét szeretné megkóstolni, az délben érkezzen. Aki azonban laza borozásra és tapasokra vágyik, valamint szívesen keverné a keleties fűszereket a spanyol fogásokkal, az estére foglaljon asztalt.
Viszonylag sok tapast rendeltünk és sokat kóstoltunk, érkezett kojiban (egyféle penészgombában) marinált olívabogyó, padlizsántart, edamame-saláta, vaníliás kovászos karalábé, tőkehal és oldalas is, valamint a hely nagy slágere, a cheerros. Ami ezek közül rám nagy hatást gyakorolt, az a cheerros és a tőkehal. Utóbbi volt az, ami a selymes, kissé citrusos mártással és a vajpuha tőkehallal gyakorlatilag teljesen levett a lábamról.
Churros mint sós nasi?
A hely egyértelmű esti slágere a cheerros, ami a sajtos chips és a churros szerelemgyereke, a spanyol sült krumplira jellemző paprikás-fokhagymás aioli szósszal. Maga a cheerros tápiókalisztből készül, így egyrészt gluténmentes, másrészt egészen különleges, nyúlós az állaga. Jól illik hozzá a paprikás mártás. Ezt a szuper találmányt a Gourmet Fesztiválon kóstoltam először, és már ott elvarázsolt.
Láttam még fantáziát a grillezett káposztában is, ami tényleg egy fúziós és érdekes alkotás, de kissé nyers maradt. A padlizsántart is összetett ízeket tartalmaz, de sajnos annyira kicsi, hogy nem tudtam alaposan megízlelni. Ugyanez volt a bajom a karalábéval is, ami tényleg csak pár szelet, szerintem még tapasnak is kicsi. Viszont ez egyben egy leves is, érdemes elfogyasztani a kovászos levét is!
Vermut és szaké
És itt rá is kanyarodunk az italokra, amiket muszáj megemlíteni, hiszen legalább annyira fontos részei a koncepciónak, mint az ételek. Bár őszintén szólva az utóbbi időben ez már a legtöbb helyen így van. Mindenki ráérzett arra, hogy muszáj alkoholmentes opciókat kínálni, ami igen jót tett a választéknak. A Monokiniben például, ha nem szeretnél alkoholt inni, akkor választhatsz mugichát, azaz árpateát, szezámos házi tonikot, verjus-fröccsöt és természetesen kombuchát. Azért koktélok terén is bőven van választék, csapról folyik a vermut, és többféle szaké is kérhető. Ez utóbbi nekem nagyon bejött.
Adagok helyett ízekben erős a Monokini Kantin
Tényleg zseni ízekkel és különleges kombinációkkal találkoztunk a Monokiniben, mindenkinek, aki érdeklődik a gasztronómia iránt, érdemes kipróbálnia. Bennem azonban hagyott némi hiányérzetet a hely – ami ebben a formájában szerintem inkább egy snackező. Azok a gasztronómiai prankek, amelyek remekül működtek például egy Gourmet Fesztivál keretében, egy esti beülős helynél számomra kevésbé kielégítőek. A kaják bármilyen finomak, inkább borkorcsolyának tekinthetők, főleg mennyiségüket és összetételüket illetően. Az adagok elég kicsik, bár tény, hogy az áruk sem nagy, sőt kifejezetten baráti, 2500-3000 Ft a legtöbb tapas, de szerintem minimum négyet vagy inkább ötöt érdemes rendelni.
És bár én nagyon messze állok attól, aki szereti degeszre tömni magát, ennél egy picit több kaját igénylek. Sajnáltam azt is, hogy a rament este nem tudtam megkóstolni. A tulajdonosok azonban többször hangsúlyozták: jelenleg próbaüzemről van szó. Kísérleteznek, mi jön be a közönségnek a legjobban, és ősztől majd azt a vonalat bontják ki még jobban.
Cím: 1027 Budapest, Varsányi Irén utca 33.
-oj5n16.webp)
