Időről időre, ha a környéken járok, betérek a Briósba, és aztán mindig elhatározom, hogy többet jövök, kár, hogy totálisan ellentétes irányban van mind az otthonom, mind a szerkesztőség szempontjából.
A belső tér nagyon otthonos, igazi nappalifeeling, ahol egész nap szívesen kuckóznál egy nagy bögre forró csokival – amihez egyébként minden lehetőség adott, merthogy 9-féléből is válogathatunk a teljesen klasszikustól a levendulás-fehér csokisig. Ha csak egy sietős kávé és croissant fér bele az idődbe, szerintem a legklasszabb spot, ha a földszinten lévő egyik bárszéket teszed magadévá. A hatalmas üvegfelületnek köszönhetően szuper kilátás nyílik az ébredező Pozsonyi útra. Viszont, ha abban a szerencsés helyzetben vagy, hogy tiéd a világ minden ideje, akkor irány a galéria, ahol még gyerkőccel érkezve sem leszel bajban. A Briós kiemelten gyerekbarát hely, ahol több mint 50 mesekönyv várja az egészen kicsiket és a már önállóan olvasni tudókat is. Az sem ritka, hogy gyerekhétvégéket szerveznek animátorokkal, meseolvasással, hogy a családosok kedvében járjanak. Ettől függetlenül csajos beszélgetésekhez is tökéletes helyszín, hiszen a folyamatosan változó borkínálat mellett akár aperol spritzet is kortyolgathatunk. A borkínálat inkább kisebb, hazai termelők tételeit igyekszik népszerűsíteni, de vannak olyan széles körben kedvelt pincészetek, mint az argentin Kaiken. Amint beköszönt a jó idő és nyit a terasz, keresve sem találsz jobbat a környéken egy laza fröccsre!
Az üzletvezető, Kerti Norbert már 3 éve felel a vendégek kényelméért, az érkezésével történő ráncfelvarrással nyerte el a Briós a jelenlegi arculatát. Akkor érkeztek a bútorok, átalakították a pultot és a konyhát is. Ami pedig ennél is fontosabb, hogy a kibővített reggeliválaszték mellett ekkor kezdtek alkoholos italokat és koktélokat is kínálni, hogy a délutáni órákban is bevonzzák a vendégeket. Ez azért is klassz, mert mi lehetne stílusosabb, mint pezsgővel koccintani az elmúlt hét fáradalmaira reggel 9-kor? ????
Itt aztán fullba’ nyomhatod a reggelit!
A reggelik közül egyértelműen a tojásos ételek a legnépszerűbbek, rengeteg feltéttel variálhatók, amiket akár mellé, akár belesütve is kérhetsz. Emellett szintén nagy kedvenc a bundás kenyér, amiből klasszikus és töltött verzió is van. Nekem a lazacos Eggs Benedictre esett a választásom, így szerény kezdésnek. Ennek a csodálatos installációnak az alján házi készítésű angol muffin van, erre érkezik a lazac, majd a tökéletes buggyantott, végezetül (laktózmentes) hollandi mártás. Én ezt mindenféle szégyenérzet nélkül kb. 2 perc 10 másodperc alatt tüntettem el, mert annnnnyira jó volt. Különösen ízlett egyébként a hollandi mártás, amit mustáros fehérborecettel turbózták, és nagyon finom krémes volt (1790 Ft).
A külföldi vendégek körében különösen gyakori rendelés az angol reggeli, amit bár sok helyen lehet kapni, itt igazán extra – elsősorban a nagyon jó minőségű kolbásznak és a mellé érkező babnak köszönhetően. A kolbász fűszerezése egyértelműen köményes, de nem tolakodó, kicsit pikáns, de nem csípős. Ehhez remek kiegészítő az édeskésebb bab, meg persze a fentebb már említett házi angol muffin. A tükörtojás és a ropogós bacon pedig ugye alapja ennek a szuperfullos reggelinek (2090 Ft).
Aki a szendvics felé húzna, annak legteljesebb mellszélességgel ajánljuk a hízott kacsamájas variációt, amire a fotósunk azt mondta, hogy az „állagával hódít”. ???? Nagyon omlós, aminek jó ellenpólusa ötletben és textúrában is a szeletelt piros alma. Ezen felül van még benne rukkola, krémsajt és lilahagyma-lekvár is, úgyhogy egy nagyon komplett ízélményben volt részünk. A szendvicseket egyébként kérheted bagelben és teljes kiőrlésű császárzsemlében is – bár ha már az említett verzió mellett döntünk, feleslegesen nyugtatnánk a lelkiismeretünket az utóbbival (2190 Ft).
Aki viszont tényleg egy kicsit diétásabb vonalra vágyna, az 8-féle salátából választhat. Természetesen lehet bele kérni extrát, vagy kihagyható belőle, ami a szívednek kevésbé kedves. Ezen a fronton gondoltak a vegánokra is, ebben bébi spenót, quinoa, avokádó, marinált répa, kesudió, házi dresszing lép házasságra kevert salátával (1890 Ft). Sajnos képi illusztrációval nem szolgálhatunk, mert én a dióbundás kecskesajtosra szavaztam. Ettől, bevallom, egy kicsit többet vártam, mert a diós bundát csukott szemmel soha meg nem mondtam volna, dresszing sem volt rajta nagyon, így elég száraznak találtam (1950 Ft).
Nyugalom, akinek édes ízek kellenek a tökéletes napindításhoz, az is egészen biztosan meg fogja találni a kedvére valót, mert 4-féle amerikai palacsinta kapható. Arra figyeljetek csak, hogy utána a mérleget a lakás legelfeledettebb sarkába dugjátok. Különösen, ha úgy tesztek, mint én, és a nutellás-banánosat kéritek. Eszméletlenül fincsi, nem tömör, nem fojtós, pont jó az állaga, a banán és a gránátalma pedig jól ellensúlyozza a nutella töménységét (1190 Ft). Aki nem rajongója a nutellának, annak a sokkkkkal kevésbé édes epres-mascarponés lesz az igazi.
Aki eljutott idáig az olvasásban, az szerintem már komolyan nézegeti a naptárját, hogy mikorra foglaljon asztalt, mert tényleg nagyon durva a felhozatal. Egyszerűen minden is van ahhoz, hogy egy eszményi reggelivel indítsátok a napot! Aki nem kifejezetten ‘morning person’, de olyan szerencsés, hogy a környéken él és/vagy dolgozik, azokat hétfőtől péntekig változatos ebédmenüvel (is) várják!
Briós, 1137 Budapest, Pozsonyi út 16.