Az Ideál Desszert a Szugló utca sarkán nyílt 5 éve, augusztus 20-án. Az 1950-es években a Nemes Lord kávéháznak, később pedig egy húsboltnak adott otthont az épület. Bár egy jó hentesre is szükség van, a kerületiek nem bánták meg, hogy a pultokban kolbász helyett macaronok és más fantasztikus desszertek sorakoznak.
Külföldi kalandozások
Gogolák Csaba és felesége, Kohlmann Eszter Franciaországban ismerkedett meg. Akkor még nem tudták, hogy közös szenvedélyük, a cukrászat egy saját egységben fog kiteljesedni. Az Ideál Desszert 2017-es megnyitásáig viszont hosszú út vezetett.
„Én már 15 évesen tudtam, hogy cukrászattal akarok foglalkozni. A Gundelben végeztem, aztán pedig külföldön folytattam a tanulmányaimat” – meséli Csaba, aki Eszterrel együtt a francia kurzusokon nemcsak a nyelvet, de a cukrászmesterség minden csínját-bínját is alaposan megtanulta. Teltek-múltak az évek, több munkahelyen megfordultak, Franciaország után Svájcban is szereztek tapasztalatot különböző egységekben. Idővel viszont hazahúzta őket a szívük, és ugyan Csaba dabasi, mégis a 14. kerületet választották otthonuknak.
Legyünk őszinték: a Bosnyák tér környéke nem kifejezetten csalogató. Az Ideál Desszert megnyitása viszont nagyon pozitív irányba befolyásolta a környék igényszintjét.
Tortaszelet nincs, desszert van
„A desszertek francia recept alapján készülnek, francia konyhatechnológiával. A desszert egy teljesen külön műfaj, teljesen más hozzáállást igényel, mint a hagyományos cukrászati termékek. Azt kell tudatosítani, hogy nem egy szeletet kapunk egy nagy egészből, hanem ezek a desszertek kifejezetten nekünk készülnek, önálló egységet képeznek” – magyarázza Csaba a desszertfilozófiát. Ebbe ilyen formában én sosem gondoltam bele, de tényleg van benne valami. A desszert olyan, mint egy mini torta, amiből az egész a miénk! Ezzel a lelkülettel vágtunk bele a kóstolásba Nórival.
Az Ideál Desszert édességei több mint ideálisak
Meg tudom érteni, hogy a helyi nénik az első látogatáskor a szívükhöz kaptak, amikor meglátták az Ideál Desszert Rákóczi-túrósát, vagy éppen elolvasták a mindenmentes vegán Zéró összetevőit. Aki viszont vette a bátorságot, hamar törzsvendéggé vált: a hely népszerűsége már a nyitás utáni évben erősen érezhető volt. Aztán jött a koronavírus, ami nyilvánvalóan megtorpantotta a felívelő szakaszt, de nem vágta azt földhöz. Az újranyitás óta ismét egymásnak adják a kilincset a vendégek: mutatjuk, miért!
Ideál Desszert
A signature desszert egy gyümölcsös finomság. Kardamommal és rozmaringgal ízesített sárgabarackmousse citrusos belsővel, vaníliás piskótán tálalva: ideálisan hangzik, ugye? A fűszeresség nem tolakodó, épp csak halványan érezhető, inkább a gyümölcsösség dominál.
Mézes passió
A kezdetek óta felkapott desszert a mézes passió, amiben a passió természetesen a passiógyümölcsre, azaz maracujára utal. A desszert egy mézes mousse-ból áll, belül enyhén fanyar maracuja csücsül, vaníliás piskótaalapon.
Rákóczi-túrós
Az egyik kedvencem a picit újragondolt Rákóczi-túrós lett. Ez egy túrós mousse-ból áll, házi barackkompót kerül bele, és az egész egy vajas kosárkában van tálalva. A tetejéről nyilván nem hiányzik a tojáshab, így a klasszikus vonal sincs teljesen elfelejtve, mégis más, mint a nagyiféle.
Vegán Zéró
Tej-, tojás- és cukormentes desszert is szerepel az Ideál Desszert kínálatában. A vegán Zéró egy tejmentes csokimousse és kókuszos áfonyakrém házasságából született, csokis brownie-alapon. A tetején lévő csokiréteg miatt igencsak nehéz szépen vágni, úgyhogy javaslom, pattintsátok le róla, és törjétek külön, hogy ne trancsírozzátok szét a szép és finom sütit. Nem tagadom, érezni, hogy mentes, de nem zavaró az édesítő íze, a kókusz pedig kifejezetten jól is áll neki.
Képviselőfánk
Számomra a prímet minden desszert közül a képviselőfánk vitte, pedig nem is szeretem a krémes-fánkos dolgokat. A vaníliás diplomatamousse, a házi tejszínhab és a mandulás karamell viszont olyan csodát alkot ebben a desszertben, hogy a környéken járva-kelve biztosan beugranék miatta az Ideál Desszertbe.
Profi desszertekért irány az Ideál!
A szakértelem minden desszert minden morzsájában érezhető. Ugyan az ízek nem a hagyományos iskolát követik, nagyon könnyen emészthető azoknak is, akik nem rajonganak a francia édességekért. Számomra külön öröm volt, hogy egyik desszert sem túlságosan édes, így érvényesülnek a minőségi alapanyagok saját ízei: a gyümölcsös desszert gyümölcsös, a mézes pedig mézes, nem csak édes. A környéken élők már javarészt ismerik a helyet, de aki Szugló utca fele jár, és úgy érzi, megérdemel egy kis kényeztetést, az ugorjon be egy desszertre!
Az Ideál Desszert címe: 1145 Budapest, Szugló u. 80.
⚠️FIGYELEM: A Street Kitchen tesztvideókban és a Felzabáltuk-sorozatban, ahogyan a portálunkon és a magazinjainkban megjelent étterembemutató cikkekben, valamint a magazinhoz mellékletként adott térképen, semmilyen étterem-szponzoráció nem szerepel, a policy része, hogy sem most, sem a jövőben nem fogunk elfogadni ilyen megkereséseket. Az ezeken a felületeken megjelent éttermek és az azokról elhangzott vélemények kizárólag a szerkesztőség/a szereplő szubjektív véleményét tükrözik.⚠️
Ha tetszett az Ideál Desszert cikk, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!