A nyolcszög alapú (=oktogon) KÚTHÁZ újhullámos kávékortyoló a régi sulimtól kb. 2,5 percre van, így a nagyszünetben akár át is ugorhattunk volna bármikor, ha nem 2020-ban, hanem mondjuk 2010-ben nyílik. Akkor még sajnos egy virágbolt volt a helyén, ahol a fiúk be tudták szerezni a last minute nőnapi ajándékokat. (Amit nyilván mindig elfelejtettek.) Na de aki most jár először a környéken, az nyomát se fogja találni a retró üzletnek: egy szupermenő, modern, nyolcszög alapú épület ékeskedik a sarkon.
Egy kicsit mindenkié, de leginkább egy családi összefogás eredménye
A tüneményes és igényes helyen nem egy multikávéházlánc kapott helyet, de van egy kis izgalom akörül, hogy pontosan kihez is tartozik.
Közigazgatásilag Gödöllőhöz, maga az építmény az egyetemhez, a terület viszont a Gödöllői Premontrei Apátsághoz. Ugye, hogy nem semmi?! 😀
„Amikor az átadás volt, eljött a polgármester, az apát és a rektor is. Mindenki azt mondta, hogy a KÚTHÁZ valahol egy kicsit az övé. Így hárman, együtt vágták át a szalagot :)” – meséli Máthé László, a hely egyik tulajdonosa.
A terasz „rendes” beépítésére viszont valószínűleg sajnos épp a keszekusza háttér miatt nem kaptak idáig engedélyt. Persze vannak kint asztalok, és tavasztól őszig prémium fagylalt teszi édessé a KÚTHÁZ-ban töltött időt.
Gépészmérnökből kávé-csoki-teakészítő mester
László gépészmérnöki képzésre járt Gödöllőre, de beleszeretett a kávézók világába, ezért a budai campuson elvégzett egy 2 éves kávé-csoki-teakészítő mesterképzést. Feleségével, Márkus Dórával közben időt és energiát nem kímélve járták az ország specialty kávézóit, hogy tapasztalatot szerezzenek, ha úgy alakulnak a dolgok… és szerencsére úgy alakultak. 🙂
„Felkértük Laci húgának, Zsófinak a férjét, Sárkány Danit, hogy lépjen be a cégbe. Az ő szakmája turizmus-vendéglátás és vállalkozásfejlesztés, így hatalmas segítség a kezdetektől. A mai napig úgy hívjuk, hogy ő a motor, mert gigantikus energiákat tesz a közös terveink megvalósulásába és a mindennapokba” – meséli Dóri.
„Megtetszett ez az egész, és úgy gondoltam, Zsófi, aki korábban a Naspolya Nassoldában is dolgozott, lehetne majd a cukrász” – osztja meg László a kezdetekről. Fun fact: Zsófi egyébként az évfolyamtársam volt, együtt jártunk tesiórára. Na de vissza a jelenbe, azaz a közelmúltba, 2020-ba.
Gödöllői révén László megkereste a Szent István Egyetemet (ami ma már Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem), nincs-e kiadó vagy eladó, kávézó kialakítására alkalmas épület az egyetemvárosban. A kiszemelt exkocsmát sajnos nem kapták meg, de a már említett virágbolt felújításának nekiállhattak – és nem is késlekedtek sokat.
A KÚTHÁZ újhullámos kávékortyoló profi tervező- és csapatmunka eredménye
Az alapterületre inkább kicsinek mondható helyből Guba Sándor, a GUBAHÁMORI építésziroda alapítója és tervezője kihozta a maximumot, vagy még egy picit többet is. Az átalakítások előtt papírkartonnal lemodelleztek mindent, hogy az utolsó centiméterig a helyükön legyenek a dolgok. A helykihasználás hibátlan, mindennek jut elég tér. A plafonon ott lóg a régi kút kampója, ami egyébként még mindig „üzemel” az épület alatt. Elég izgi! A teljes felújításban mindenki részt vett: Dóri szüleihez köthető például a mennyezet, ők ugyanis képkeretezéssel foglalkoznak.
„László édesapja szintén minden mozzanatnál ott volt és végig segített. Ha rákérdeznél 5 dologra, ami a felújításhoz köthető, hogy ki szerelte fel, ki hegesztette, ki készítette, 4 dologra biztosan az ő nevét mondanánk” – emlékszik vissza Dóri.
Saját készítésű termékek
Az üzem persze nem az egységben kapott helyet, de Gödöllőn belül maradva egy családi házat alakítottak át. Ott egy főállású cukrász készíti nap mint nap a tartósítószer-mentes finomságokat, Zsófi ugyanis azóta anyuka lett, és inkább babázik – de a kóstolásban ő és persze mindenki ezer örömmel részt vesz. Így a pultra kikerülő sütik elég szigorú rostán mennek át.
„Nem ízlettek a helyi vegán sütik, úgyhogy úgy döntöttünk, csinálunk sajátot” – meséli Dóri.
A levesek, a tortaszeletek és a sütik szinte mindegyike saját recept alapján készül, a danisht pedig egy mogyoródi levelestészta-mestertől vásárolják, és helyben sütik meg.
A „minden legyen saját” koncepcióba természetesen a kávé is beletartozik: a saját pörkölőüzem engedélyeztetésétől egy hajszál, vagyis inkább kávészem választja el a KÚTHÁZ újhullámos kávékortyoló sötétkék kávégépét. (Amiből amúgy egyetlen darab van az egész országban.) Végül, de nem utolsósorban: az étkészlet legtöbb kerámiadarabja is egyedi tervezéssel, nekik készült. Ha nagyon hozzánk nőne egy bögre vagy tányér, meg is lehet vásárolni őket.
Kóstolásra fel! Kezdjük a tortaszeletekkel
Egy répatortát és egy vegán tiramisuszeletet kóstoltam. A répatorta mascarponés-fehér csokis krémmel készül, hagyományos módon, és nagyon szaftosan.
A vegán tiramisu alapját a kesudió adja, ettől elég tömör, de mégsem tömény. Az állaga nagyon rendben van, és teljesen jól hozza a tira-feelinget, ahhoz képest, hogy semmilyen állati eredetű összetevő nincs benne.
Aprósütik és bonbonok
A híresen finom islerek közül nekem a fehér csokis lett a favorit. Ebben málnalekvár kapott helyet, míg az étcsokiba (nem bevonóba) mártott verzióban házi feketeribizli-lekvár csücsül. A tésztájukba kerül dió, ettől extrán omlósak. Bonbonok szezonálisan kaphatóak, leginkább advent idején, karácsonykor és Valentin-napkor.
Szendvicsek
Hétköznap különböző kézműves pékáruk is sorakoznak a pultban, fullos szendvicsek formájában. Egy tökmagos-avokádóshoz és egy sült zöldséges, pulled porkoshoz volt szerencsém, amikről szintén csak pozitívan tudok nyilatkozni. Alaposan megpakolt, ízletes és cseppet sem száraz összeállítás volt mind a kettő. Örültem volna, ha ilyet tudtam volna venni, amikor otthon hagytam a tízórait gimiben.
Italok
Természetesen a csapból is kávé folyna, ha Lászlón múlna, de a kávékerülőkre gondolva cékla- vagy kurkuma-latte, és sok más is elérhető még a kínálatban, például igazi, erős matcha is. Aki szereti az extrém, különleges ízeket, ne hagyja ki!
Hangulatos találkahely a helyieknek és kirándulóknak is
A helyiek nagy része már törzsvendégnek számít, annak ellenére, hogy áraiban picit drágább, mint a város többi kávézója. A magasabb árért cserébe ugyanis érezhetően magasabb minőséget is nyújt, ezért is lesz minden vendég visszatérő. A kedves, udvarias, előzékeny kiszolgálás már csak hab az amúgy is isteni tortán.
Ha Gödöllőn keresztül visz az utatok, mindenképp ugorjatok be egy kávé-süti kombóra. Tavasztól a kedves kis teraszon, madárcsicsergés közepette kortyolhatunk a KÚTHÁZ újhullámos kávékortyoló otthonos asztalkáinál.
KÚTHÁZ újhullámos kávékortyoló
Cím: 2100 Gödöllő, Premontrei utca 20.
Ha tetszett a KÚTHÁZ újhullámos kávékortyoló cikk, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!