A tojásokat szétválasztjuk. A fehérjét kemény habbá verjük, a sárgáját a kristálycukorral kihabosítjuk, majd hozzákeverjük a tejet. A lisztet elkeverjük a sütőporral és a sóval, majd a sárgájás alaphoz dolgozzuk, végül beleforgatjuk a tojáshabot. A masszát sütőpapírral bélelt, kb. 25×20 cm-es tepsibe simítjuk, és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 30 perc alatt megsütjük. Teljesen kihűtjük.
A kész piskótalapot leszélezzük addig, hogy meglegyen a 150 g piskótánk a töltelékhez, majd a megmaradt, szép piskótalapot félbevágjuk, ez lesz a sütink teteje és alja.
A vajat kikeverjük a porcukorral, majd hozzáadjuk a kakaóport, a baracklekvárt, a rumot, a vaníliás cukrot, a citromhéjat, a meggyszörpöt és a tejet. Összekeverjük, majd ráöntjük a tépkedett piskótára, és összeforgatjuk.
Az alsó piskótalapot letesszük, ráhalmozzuk a puncsos, darabos masszát, majd erősen lenyomkodjuk, hogy kb. 3–4 cm vastag, tömör réteget kapjunk. Rátesszük a felső piskótalapot, és finoman rá is nyomjuk.
Hűtőbe tesszük legalább 4 órára (de a legjobb egy éjszakára), hogy teljesen összeálljon.
A cukrot összekeverjük egy lábasban a vízzel és az ecettel, majd forrás után gyöngyözve főzzük kb. 15 percig, amíg szirupos lesz. Egy tálba öntjük, mehet hozzá a szörp, majd 8-10 percig keverjük, amíg sűrű, krémes, halvány rózsaszín fondant-állagot kapunk. Ekkor a sütemény tetejére öntjük és elsimítjuk. (Ha a szörp nem színezné be, nyugodtan tehetünk hozzá pár csepp piros ételszínezéket is.)
Hagyjuk megdermedni, majd forró vízbe mártott késsel szeleteljük.
Angolpuncs-szelet
Ez a süti olyan, mint egy hatalmas babaház, de nagy különbség, hogy ebbe bele tudsz harapni és még finom is lesz! :D
Elkészítés
1 óra 20 perc
Pihentetés
4 óra
Sütés
30 perc
A hagyományos puncsszelet új szintre emelt változata ez az angolpuncs-szelet, ami a klasszikus nosztalgikus ízeket ötvözi az igazi cukrászdai eleganciával. A szaftos, rumos, lekváros és fűszeres töltelék két pihe-puha piskótalap közé kerül, a tetejét pedig a házilag készített, csodás rózsaszín máz koronázza meg. Bár van vele némi munka és türelem is kell hozzá, az első harapás után garantáltan újra és újra el akarod majd készíteni!
Találj ránk könnyebben!
Állítsd be a Street Kitchent kiemelt forrásként a Google keresőben, így gyakrabban hozzuk neked a recepteket és a cikkeket a találataid között.
Hozzávalók
A piskótához
A töltelékhez
A tetejére
Elkészítés
A tojásokat szétválasztjuk. A fehérjét kemény habbá verjük, a sárgáját a kristálycukorral kihabosítjuk, majd hozzákeverjük a tejet. A lisztet elkeverjük a sütőporral és a sóval, majd a sárgájás alaphoz dolgozzuk, végül beleforgatjuk a tojáshabot. A masszát sütőpapírral bélelt, kb. 25×20 cm-es tepsibe simítjuk, és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 30 perc alatt megsütjük. Teljesen kihűtjük.
A kész piskótalapot leszélezzük addig, hogy meglegyen a 150 g piskótánk a töltelékhez, majd a megmaradt, szép piskótalapot félbevágjuk, ez lesz a sütink teteje és alja.
A vajat kikeverjük a porcukorral, majd hozzáadjuk a kakaóport, a baracklekvárt, a rumot, a vaníliás cukrot, a citromhéjat, a meggyszörpöt és a tejet. Összekeverjük, majd ráöntjük a tépkedett piskótára, és összeforgatjuk.
Az alsó piskótalapot letesszük, ráhalmozzuk a puncsos, darabos masszát, majd erősen lenyomkodjuk, hogy kb. 3–4 cm vastag, tömör réteget kapjunk. Rátesszük a felső piskótalapot, és finoman rá is nyomjuk.
Hűtőbe tesszük legalább 4 órára (de a legjobb egy éjszakára), hogy teljesen összeálljon.
A cukrot összekeverjük egy lábasban a vízzel és az ecettel, majd forrás után gyöngyözve főzzük kb. 15 percig, amíg szirupos lesz. Egy tálba öntjük, mehet hozzá a szörp, majd 8-10 percig keverjük, amíg sűrű, krémes, halvány rózsaszín fondant-állagot kapunk. Ekkor a sütemény tetejére öntjük és elsimítjuk. (Ha a szörp nem színezné be, nyugodtan tehetünk hozzá pár csepp piros ételszínezéket is.)
Hagyjuk megdermedni, majd forró vízbe mártott késsel szeleteljük.

Miután a tetején a máz teljesen megkötött, már csak egy jó éles késre lesz szükséged, és szeletelheted is ezt a csodás süteményt!
Ha a klasszikus desszertek rajongója vagy, mutatunk még néhány receptet, amit érdemes kipróbálnod!
Ha tetszett az angolpuncs-szelet receptje, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!

-6rzQeB.webp)





