Street Kitchen Social
Levesek

Fetakrémleves

Fetakrémleves
fetakrémleves

Hozzávalók
300 g
feta sajt
1 fej
vöröshagyma
4 gerezd
fokhagyma
1 db
kápia paprika
1 ek
olívaolaj
1 konzerv
fehér bab
400 ml
zöldségalaplé
1 tk
oregánó
2 db
aszalt paradicsom
0.5 tk
petrezselyem

Elkészítés
  1. Egy 200 grammos fetatömböt egyben beleteszünk egy hőálló edénybe. Mellé szórjuk a hámozott, négybe vágott vöröshagymát, a fokhagymagerezdeket és a kicsumázott, félbevágott paprikát.

  2. Meglocsoljuk az olívaolajjal, 180 fokos sütőbe toljuk. 20-25 percig sütjük, amíg épp csak elkezdenek barnulni a hozzávalók.

  3. A paprikát kiszedjük, kis tálkába tesszük, lefedjük folpackkal. Pár percet hagyjuk puhulni, majd leszedjük a héját, a paprika húsát vékony csíkokra vágjuk, félretesszük.

  4. A sült hagymákat és a sajtot turmixgépbe tesszük a leszűrt konzerv fehér babbal, felöntjük az alaplével, leturmixoljuk. Lehet egészen homogénre és kicsit darabosabbra is. Fűszerezzük oregánóval, és belemorzsoljuk a maradék feta sajtot.

  5. Felcsíkozzuk az aszalt paradicsomot, majd a paprikával együtt a levesbe keverjük. Hűtőben lehűtjük.

  6. Tálaláskor megszórjuk aprított petrezselyemmel, ízlés szerint sózhatjuk, borsozhatjuk. Pitát vagy valamilyen lepénykenyeret kínálunk hozzá.

www.streetkitchen.hu

A Nyári receptek támogatója:
Tartalom szponzorációs logó

Évekkel ezelőtt Thesszalonikiben ettem hasonlót, ott forrón kínálták. Megalkottam a nyári változatot, ami hidegen a legfinomabb, ráadásul nagyon gyorsan elkészíthető.

Elkészítés

20 perc

Pihentetés

1 óra

Sütés

25 perc

pictogram

Vega

pictogram

Tojásmentes

pictogram

Gluténmentes

Rendkívül gazdag, krémes, mediterrán jellegű leves, amely a sós feta sajt, az édeskés sült zöldségek és a friss zöldfűszerek tökéletes egyensúlyára épül.

Találj ránk könnyebben!

Állítsd be a Street Kitchent kiemelt forrásként a Google keresőben, így gyakrabban hozzuk neked a recepteket és a cikkeket a találataid között.

Hozzávalók

kettő főre
300 g
feta sajt
1 fej
vöröshagyma
4 gerezd
fokhagyma
1 db
kápia paprika
1 ek
olívaolaj
1 konzerv
fehér bab
400 ml
zöldségalaplé
1 tk
oregánó
2 db
aszalt paradicsom
0.5 tk
petrezselyem

Elkészítés

  1. Egy 200 grammos fetatömböt egyben beleteszünk egy hőálló edénybe. Mellé szórjuk a hámozott, négybe vágott vöröshagymát, a fokhagymagerezdeket és a kicsumázott, félbevágott paprikát.

  2. Meglocsoljuk az olívaolajjal, 180 fokos sütőbe toljuk. 20-25 percig sütjük, amíg épp csak elkezdenek barnulni a hozzávalók.

  3. A paprikát kiszedjük, kis tálkába tesszük, lefedjük folpackkal. Pár percet hagyjuk puhulni, majd leszedjük a héját, a paprika húsát vékony csíkokra vágjuk, félretesszük.

  4. A sült hagymákat és a sajtot turmixgépbe tesszük a leszűrt konzerv fehér babbal, felöntjük az alaplével, leturmixoljuk. Lehet egészen homogénre és kicsit darabosabbra is. Fűszerezzük oregánóval, és belemorzsoljuk a maradék feta sajtot.

  5. Felcsíkozzuk az aszalt paradicsomot, majd a paprikával együtt a levesbe keverjük. Hűtőben lehűtjük.

  6. Tálaláskor megszórjuk aprított petrezselyemmel, ízlés szerint sózhatjuk, borsozhatjuk. Pitát vagy valamilyen lepénykenyeret kínálunk hozzá.

Ha tetszett a fetakrémleves receptje, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!

Megfőzték, értékelték

Megfőzték, lefotózták

Legfrissebb receptek

Összes recept

Receptválogatások

Összes cikk megtekintése