Halas kaják

Fregola,szardíniaitarhonyarizottóatengergyümölcseivel

Fregola, szardíniai tarhonyarizottó a tenger gyümölcseivel
Fregola, szardíniai tarhonyarizottó a tenger gyümölcseivel

Hozzávalók
350 g
fagyasztott tenger gyümölcsei mix
4 ek
olívaolaj
2 gerezd
fokhagyma
100 ml
fehérbor
1 fej
vöröshagyma
(130 g/fej)
200 g
gépi tarhonya
500 ml
alaplé
200 g
koktélparadicsom
bors
1 tk
chilipehely
1 db
citrom
20 g
vaj
1 csokor
petrezselyem
10 db
bazsalikomlevél

Elkészítés
  1. A kiolvasztott és lecsöpögtetett tenger gyümölcseit egy serpenyőben, a forró olívaolaj felén 3 perc alatt megpirítjuk a megroppantott fokhagymagerezdekkel együtt. Megsózzuk, felöntjük a borral, majd 2 percig forraljuk, hogy az alkoholtartalom elpárologjon a borból. Félrerakjuk, majd ugyanebben a serpenyőben, megőrizve a bent maradt ízeket, elkezdjük pirítani a finomra vágott hagymát a maradék olajon.

  2. Mikor összeesett, hozzáadjuk a tarhonyát. Sózzuk és kevergetve pirítjuk, míg a tarhonya színt kap. Ekkor felöntjük annyi forró alaplével, amennyi éppen ellepi. Folyamatos kevergetés, rázás mellett főzzük, míg a folyadék részben felszívódik és láthatjuk a serpenyő alját, amikor elhúzzuk rajta a kanalat. Ezt a folyamatot addig ismételjük, amíg a tarhonya majdnem megpuhult. Az utolsó felöntéskor az alaplé helyett a korábban elkészített tengeri herkentyűket adjuk hozzá a lével együtt. 

  3. Ha nem szeretnél bolti alaplé-koncentrátumot használni, csekkold a receptünket a tökéletes végeredményhez: https://streetkitchen.hu/receptek/zoldsegalaple 

  4. 1 perc után hozzáadjuk a felezett koktélparadicsomot, borsozzuk és beleszórjuk a chilipelyhet. Beleöntjük a citrom levét, majd pár perc alatt készre főzzük. Levesszük a tűzről, majd hozzákeverjük a vajat, a durvára vágott petrezselymet és a tépett bazsalikomot, majd forrón fogyasztjuk.

www.streetkitchen.hu

*Termékmegjelenítést tartalmaz

Szardínia egyik helyi különlegessége, amit akkor is érdemes megkóstolnunk, ha nem tervezünk eljutni a csodás szigetre. A tenger gyümölcsei karakteres íze és a krémes tarhonya olyan egyedi élményt nyújt, amit nehéz elfelejteni.

Elkészítés

30 perc

Bár az olasz konyháról mindenkinek azonnal a spagetti vagy a pizza ugrik be, Szicília és Szardínia világa tartogat néhány egészen elképesztő, rejtett kincset. Ilyen a fregola is, ami lényegében a mi imádott tarhonyánk olasz ikertestvére. Ebben a receptben a krémes, rizottó technikával készült tésztát a tenger gyümölcseivel, egy pici fehérborral, lédús koktélparadicsommal és friss zöldfűszerekkel pörgetjük fel. Ha szereted a mediterrán ízeket, de a megszokott tészták helyett valami különlegesebbre vágysz, ezt a szaftos, tengeri csodát imádni fogod!

Hozzávalók

kettő főre
350 g
fagyasztott tenger gyümölcsei mix
4 ek
olívaolaj
2 gerezd
fokhagyma
100 ml
fehérbor
1 fej
vöröshagyma
(130 g/fej)
200 g
gépi tarhonya
500 ml
alaplé
200 g
koktélparadicsom
bors
1 tk
chilipehely
1 db
citrom
20 g
vaj
1 csokor
petrezselyem
10 db
bazsalikomlevél

Elkészítés

  1. A kiolvasztott és lecsöpögtetett tenger gyümölcseit egy serpenyőben, a forró olívaolaj felén 3 perc alatt megpirítjuk a megroppantott fokhagymagerezdekkel együtt. Megsózzuk, felöntjük a borral, majd 2 percig forraljuk, hogy az alkoholtartalom elpárologjon a borból. Félrerakjuk, majd ugyanebben a serpenyőben, megőrizve a bent maradt ízeket, elkezdjük pirítani a finomra vágott hagymát a maradék olajon.

  2. Mikor összeesett, hozzáadjuk a tarhonyát. Sózzuk és kevergetve pirítjuk, míg a tarhonya színt kap. Ekkor felöntjük annyi forró alaplével, amennyi éppen ellepi. Folyamatos kevergetés, rázás mellett főzzük, míg a folyadék részben felszívódik és láthatjuk a serpenyő alját, amikor elhúzzuk rajta a kanalat. Ezt a folyamatot addig ismételjük, amíg a tarhonya majdnem megpuhult. Az utolsó felöntéskor az alaplé helyett a korábban elkészített tengeri herkentyűket adjuk hozzá a lével együtt. 

  3. Ha nem szeretnél bolti alaplé-koncentrátumot használni, csekkold a receptünket a tökéletes végeredményhez: https://streetkitchen.hu/receptek/zoldsegalaple 

  4. 1 perc után hozzáadjuk a felezett koktélparadicsomot, borsozzuk és beleszórjuk a chilipelyhet. Beleöntjük a citrom levét, majd pár perc alatt készre főzzük. Levesszük a tűzről, majd hozzákeverjük a vajat, a durvára vágott petrezselymet és a tépett bazsalikomot, majd forrón fogyasztjuk.

Találj meg minket könnyebben a Google-ben

Állítsd be a Street Kitchent kiemelt forrásként a Google keresőben, így gyakrabban hozzuk neked a recepteket és cikkeket a találataid között.

Fregola-szardíniai-tarhonyarizottó-tenger-gyümölcseivel
Fregola, szardíniai tarhonyarizottó a tenger gyümölcseivel (Fotó: Street Kitchen)

Tálaláskor ne spórolj a friss zöldfűszerekkel, és ha igazán megadnád a módját, bonts mellé egy pohár behűtött, száraz fehérbort is! Ez a szaftos, tengeri tarhonyarizottó a bizonyíték arra, hogy nem kell repülőre szállnod egy hamisítatlan mediterrán vacsorához – elég egy jó serpenyő és 30 perc a konyhában. Buon appetito!

Te is imádod az olasz konyhát, a dolce vitát és mindent ami ehhez a kultúrához tartozik? Próbáld ki ezeket a recepteket is!

Olasz rakott tészta

Sajtos-szalámis pizza

Tiramisu semifreddo

Ha tetszett a fregola, szardíniai tarhonyarizottó a tenger gyümölcseivel receptje, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!

Megfőzték, értékelték

Megfőzték, lefotózták

Legfrissebb receptek

Összes recept

Receptválogatások

Összes cikk megtekintése