A pitához a lisztet összekeverjük a sóval. Egy külön edényben a langyos vízben elkeverjük az élesztőt és a cukrot. Kézzel vagy robotgép segítségével kidagasztjuk, közben hozzáadjuk az olajat is. Olívaolajjal kikent tálba tesszük és hagyjuk egy fél órát kelni.
A húspáchoz az olajat, a fűszereket, a citromlevet és a zúzott fokhagymát összekeverjük, beleforgatjuk a csíkokra vágott csirkemellet. Félretesszük, hogy az ízek összeérjenek.
A krumplit meghámozzuk, hosszú hasábokra vágjuk. Sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk, meglocsoljuk olívaolajjal. 200 fokos előmelegített sütőbe toljuk és aranybarnára sütjük.
A megkelt pitatésztát olajozott szilikonlapra tesszük és 4 egyforma darabra vágjuk. Gombócot formázunk belőle és letakarva még pár percig pihentetjük, kelesztjük.
Közben felmelegítünk egy nagy alakú serpenyőt szárazon, a gombócokból pedig lepényeket nyújtunk és egyesével kisütjük. Letakarva melegen tartjuk. (Ne nyújtsuk nagyon vékonyra, mert akkor az összehajtogatásnál törni fog!)
A piták után a még forró serpenyőben megpirítjuk a pácolt húst. A szószhoz a joghurtot ízesítjük sóval, borssal és az összeaprított mentával.
Az összeállításhoz a zöldségeket felvágjuk, a pitára halmozzuk a hússal együtt, meglocsoljuk a joghurttal, majd a pita két oldalát felhajtjuk és becsomagoljuk. Az időközben kisült krumplival tálaljuk.
Libanonicsirkésshawarma
-Rcte1P.webp)
A csirkés shawarma a közel-keleti konyha egyik legismertebb fogása, amelyet az illatos fűszerek és a szaftos, pácolt hús tesz különlegessé. Friss zöldségekkel, házi arab pitába csomagolva, joghurtos szósszal tökéletes ebéd vagy vacsora.
Elkészítés
40 perc
Pihentetés
40 perc
Sütés
35 perc
Tojásmentes
Találj ránk könnyebben!
Állítsd be a Street Kitchent kiemelt forrásként a Google keresőben, így gyakrabban hozzuk neked a recepteket és a cikkeket a találataid között.
Az arab stílusú pitához
A pácolt húshoz
Az összeállításhoz
A joghurtos szószhoz
A pitához a lisztet összekeverjük a sóval. Egy külön edényben a langyos vízben elkeverjük az élesztőt és a cukrot. Kézzel vagy robotgép segítségével kidagasztjuk, közben hozzáadjuk az olajat is. Olívaolajjal kikent tálba tesszük és hagyjuk egy fél órát kelni.
A húspáchoz az olajat, a fűszereket, a citromlevet és a zúzott fokhagymát összekeverjük, beleforgatjuk a csíkokra vágott csirkemellet. Félretesszük, hogy az ízek összeérjenek.
A krumplit meghámozzuk, hosszú hasábokra vágjuk. Sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk, meglocsoljuk olívaolajjal. 200 fokos előmelegített sütőbe toljuk és aranybarnára sütjük.
A megkelt pitatésztát olajozott szilikonlapra tesszük és 4 egyforma darabra vágjuk. Gombócot formázunk belőle és letakarva még pár percig pihentetjük, kelesztjük.
Közben felmelegítünk egy nagy alakú serpenyőt szárazon, a gombócokból pedig lepényeket nyújtunk és egyesével kisütjük. Letakarva melegen tartjuk. (Ne nyújtsuk nagyon vékonyra, mert akkor az összehajtogatásnál törni fog!)
A piták után a még forró serpenyőben megpirítjuk a pácolt húst. A szószhoz a joghurtot ízesítjük sóval, borssal és az összeaprított mentával.
Az összeállításhoz a zöldségeket felvágjuk, a pitára halmozzuk a hússal együtt, meglocsoljuk a joghurttal, majd a pita két oldalát felhajtjuk és becsomagoljuk. Az időközben kisült krumplival tálaljuk.

A libanoni csirkés shawarma után teszteld ezeket a Street Kitchen Social recepteket is:
Pesztóval és fetával töltött karaj ropogós burgonyával és tzatzikivel
Ha tetszett a libanoni csirkés shawarma receptje, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!










