Többmint50éveÉvanénireceptjeireépülazÓbudaiLacikonyha

Már rég túl vagyunk az ebédidőn, mégis folyamatos a jövés-menés az Óbudai Lacikonyha pultja előtt. Valaki csak egy fasírtos zsemlére ugrik be, más egy egész szatyornyi ételt visz vacsorára a családnak. Közben Benkő Tamással, a hely tulajdonosával épp arról beszélgetünk az egyik asztalnál, mennyire színes a törzsközönség. A kínálatot nézve pedig nehéz elképzelni, hogy ezekre az ételekre néhány év múlva ne lenne ugyanúgy kereslet. Hiszen van rájuk már több mint ötven éve.

Éva néni receptjein generációk nőttek fel

Az Óbudai Lacikonyha a ’70-es évek elején indult, igaz, akkor még kicsit arrébb, a Szentendrei úton működött. Azóta kétszer is költözött, a jelenlegi, tágas üzlethelyiséget tavaly év vége óta foglalja el. Az évtizedek alatt azonban nemcsak a cím változott, hanem a tulajdonos is. A Lacikonyhát hosszú időn keresztül Szabó Éva néni vezette, és jórészt az ő receptjeinek köszönhetően vált a kerület egyik biztos pontjává. Amikor öt éve úgy döntött, hogy ideje megpihennie, Benkő Tamás lépett a helyére. Nem teljesen kívülállóként: gyerekkora óta rendszeresen járt ide, Éva néni főztjén nőtt fel, végül pedig úgy döntött, átveszi az üzletet.

„Rengetegszer ettem itt gyerekkoromban, anyukám is, de még a nagymamám is. Ő próbálta lemásolni az itteni fasírtot, de valahogy sosem lett olyan” – meséli Tamás, aki előtte egyáltalán nem foglalkozott vendéglátással, így teljesen új terepre érkezett. Az egyik legnagyobb kihívást mégsem maga az üzlet működtetése, hanem a receptek átvétele jelentette.

Így őrzi a régi ízeket az Óbudai Lacikonyha

Tamás nem akart változtatni sem a jól bevált kínálaton, sem azokon az ízeken, amelyek miatt generációk jártak vissza ide. Éva néni hosszú folyamat során tanította meg neki, mit és hogyan kell elkészíteni ahhoz, hogy a régi vendégek lehetőleg észre se vegyék a váltást. Tamás saját bevallása szerint azt sem gondolta korábban, hogy például két rántott hús között ekkora különbség lehet. Azóta csak néhány apróság változott a kínálatban, és még a régi beszállítók többségét is sikerült megtartani. Éva néni ráadásul ma is rendszeresen betér, és ha már ott van, a minőségellenőrzést sem hagyja ki.

Talán éppen ez a legnehezebb része egy ilyen hely továbbvitelének: nem egyszer megtanulni jól elkészíteni valamit, hanem elérni, hogy hétfőn, szerdán és szombaton, idén és jövőre is ugyanolyat kapjon az, aki betér.

Fasírt, kolbász, rablóhús: végigkóstoltuk az Óbudai Lacikonyha klasszikusait

A kínálat egyszerre retró és időtálló: rántott húsok, fasírt, rántott máj, pecsenye, sült kolbász és rablóhús sorakozik a pultban. Nem azok az ételek, amelyekhez hosszú magyarázat kellene, és éppen ez bennük a lényeg. Ha valaki komolyan venné a kóstolást, a négyszemélyes tállal érdemes próbálkoznia. A megnevezést viszont nem árt komolyan venni: az adag tényleg legalább négy-öt emberre van szabva, és az Óbudai Lacikonyha legfontosabb fogásaiból szinte minden rákerül.

Az egyik legkeresettebb közülük a rablóhús, ami itt egészen mást jelent, mint a nyársra húzott hús-zöldség kombináció. Dagadóból készül, pörköltesen, jó sok szafttal. Paprikás, enyhén fokhagymás, a hús pedig egészen puha, szinte szétesik a villától. Tipikusan az a fogás, amelyhez kell a kenyér is, mert vétek lenne a végén a tányéron hagyni a szaftot.

A sült kolbász méretében sem finomkodik: vastag, tekintélyes darab érkezik, belül szaftosan, kívül szépen megsülve. A fűszerezése határozott, enyhén pikáns, de nem akar mindenáron csípős lenni. Nem különösebben komplikált műfaj, viszont pont az ilyen ételeknél derül ki gyorsan, ha valami nincs rendben – itt rendben van.

A rántott húsoknál csirkecomb, csirkemell és karaj közül lehet választani. Egyik sincs papírvékonyra klopfolva: megmarad bennük a hús, miközben a bunda rusztikus, ropogós és rendesen körbeöleli őket. Az adagok itt is nagyok, egy szelet rántott hús önmagában sem afféle jelképes ebéd.

A fasírt talán a leginkább időutazós darab a kínálatban. Nagy, vaskos gombóc, belül puha, kívül jól megpirult kéreggel, és érezhetően nem spóroltak belőle a zsemlével sem. Pont ettől lesz olyan házias, már-már nagymamás karaktere, ami miatt érthető, hogy valaki évtizedeken keresztül a fasírtért járjon vissza.

A pecsenye ehhez képest visszafogottabb. Nincs agyonfűszerezve, enyhén fokhagymás, a hús íze marad a középpontban. Jól áll neki ez az egyszerűség, főleg a tányér többi, karakteresebb szereplője mellett.

Mindezek mellé többféle szószt és savanyúságot, valamint fehér kenyeret is lehet kérni. Az erős paprikával érdemes óvatosan bánni. Van savanyú dinnye is, ami még a klasszikusan magyaros helyeken sem jön szembe túl gyakran, pedig a zsírosabb, sült húsok mellé kifejezetten jól működik, savasságával rögtön helyreteszi a következő falatot.

Desszertként palacsinta zárhatja az ebédet, és ezen a fronton sem kezdtek újragondolásba. Van lekváros, kakaós és fahéjas, na meg persze nutellás is. Vékony, egyszerű palacsinták ezek, mindenféle különösebb mutatvány nélkül, pont olyanok, amelyekből egy kiadós húsos ebéd után is meglepően könnyen eltűnik még kettő.

Változnak az idők, a fasírt marad

Tulajdonképpen az egész Lacikonyhára igaz, hogy nincs benne semmi túlgondolva. Régebben mindent külön-külön lehetett kérni, azóta viszont többféle menü és tál is bekerült a kínálatba, hogy egyszerűbb legyen a választás. Az alapok azonban nem változtak. A kolbász, a rántott máj és a fasírt továbbra is a legnépszerűbbek között van, csak kolbászból naponta 45-50 darab is elfogy.

És valahol ez az Óbudai Lacikonyha egész történetének lényege is. Nem akar modernebbnek, izgalmasabbnak vagy trendibbnek látszani annál, ami. Miközben körülötte változik Óbuda, költözik az üzlet, cserélődik a tulajdonos és új menük kerülnek a táblára, a fasírtnak továbbra is olyannak kell lennie, amilyenre a régi vendégek emlékeznek. A folyamatos délutáni jövés-menést nézve pedig úgy tűnik, erre az állandóságra még mindig bőven van igény.