A Páskom 1802 Gasztroműhely egy több mint 150 éves családi présházból született újjá. És ezt az eredetet nem is próbálja eltakarni: vastag falak, hűvös levegő, natúr fa és a pincesor csendje, de mindez egy mai, tudatos és igényes stílusérzékkel felfrissítve.

Az étterem csak 2024 májusában kezdte meg egész éves működését, de a hely szelleme jóval korábban megszületett: főzőklubok, workshopok, sör- és borvacsorák, illetve közösségi estek formájában. A környék sváb hagyományai – Lajoskomárom eredendően sváb település – természetes módon jelennek meg az ételekben és a térhasználatban is, nem néprajzi kiállításként, hanem szerves örökségként.
Az étlap szezonális, állandó mozgásban van – mint a természet, amitől ihletet kap. Az alapanyagok nagy része közeli termelőktől érkezik: kistermelői piacokról, ökogazdaságokból, kézműves sajtkészítőktől. A fogások friss konyhatechnológiával készülnek, letisztult formában.
A konyha irányítója, Csécsei László nem akar trendeket követni, de nem is ragad le a múltban. Ő inkább emlékeket rendez struktúrába – nem újragondolva, hanem újrafogalmazva a klasszikus magyar konyha ízeit. Szeretné, ha ezek az ételek nem tűnnének el a közös tudásból csak azért, mert elavultnak tűnnek. A célja az, hogy a régi, otthonos ízek mai formában, mai minőségben éljenek tovább az éttermi kultúrában.
Már az előétel megfogott
Előételként közeli sajtkészítőktől érkező joghurtsajtot választottunk padlizsánraguval és sült salátával. A tányér nem akart többnek látszani, mint ami: jól komponált, telt ízek, a végén egy enyhe csípősséggel.
Az angus marhatatár is tartogatott meglepetést: a hús Balatonfenyvesről érkezik, nagyon krémesre volt dolgozva, a tetején kimchivel, mellette savanyított zöldségek és gyümölcsök adtak frissességet, a savanyított szőlő kifejezetten nagy találat volt. Az egész tányér egy könnyed, mégis karakteres ízvilágot képviselt. Mellé vadkovászos pirított kenyér érkezett – a ropogós héj és az enyhén savanykás tészta külön élménnyé tette.

Magyar tradíció a tányéron – ahogy a nagymama főzte volna, ha fine diningot vitt volna
A mangalicapecsenyés brassói elegáns, és tökéletesen illik a hagyománymegelevenítő koncepcióba. A hús omlós, a fokhagyma nem tolakodó, a szaft pedig sűrű és gazdag.
A másik főétel egy szalontüdő volt – igen, jól olvasod –, amelynek már a megjelenése is sejtette, hogy itt nem nosztalgiázni fogunk, hanem új élményt kapunk. A magyar gasztronómia e letűnt, de annál szerethetőbb klasszikusa krémes, omlós, nagyon puha volt, és ha ettél ilyet gyerekkorodban, ez az étel oda repít vissza. A mártás krémes volt, a vajon pirított szalvétagombóc pedig légies, könnyed.

Klasszikus, de mégsem: a desszertek
A ropogós túrós palacsinta tölteléke ordatúróból készült, a barna vajon való pirításnak köszönhetően pedig tényleg került rá egy kéreg, különösen izgalmas kontrasztot adva az édes és a roppanós textúrák között, bőséges citrusos túrótöltelékkel. A tejfölfagylalt és a friss gyümölcsök pedig jól könnyítettek rajta.
Az újrakomponált Eszterházy inkább afféle diós-piskótás desszert, ami ribizlis sorbet-val érkezett. Ha nem keressük benne a klasszikus Eszterházyt, akkor egy könnyű, friss, többtextúrás levezetés egy komoly vacsora után.

Nemcsak az ízek, hanem az élmény is emlékezetes marad
És ha az ételek ízei mellett valami maradandót keresünk, az a hangulat és a vendéglátás lesz. A személyzet valóban figyelmes, a hely pedig tényleg szuper színhelye a lelassulásnak, sőt aki szeretne, levezetésképp még a pince mögötti szőlők közelében is sétálhat egyet.
A Páskom 1802 Gasztroműhely azoknak ajánlott, akik értik, hogy az étkezés nem csupán szükséglet, hanem alkalom is lehet. Ez a hely nem akar több lenni, mint ami – egy megálló, ahol lelassul az idő, és az ember egyszer csak azt veszi észre, hogy hallja a saját gondolatait. De nem is kevesebb: egy hiányzó darab a gasztrotérképen, amelyet jó szívvel teszünk fel a „visszatérünk még” listánkra.