Vannak híres éttermek, ahová az emberek a krumplipüré miatt zarándokolnak el. Ezeken a helyeken tökéletesre fejlesztették az eljárást, kiválasztották a megfelelő alapanyagokat, és mindig ragaszkodnak ezekhez.
Fontos a megfelelően kiválasztott alapanyag
Az első lépés, hogy megfelelő krumplit találjunk. Fontos, hogy sárga héjú, magas keményítőtartalmú fajtát válasszunk, hiszen ez adja meg az állagát a pürének. „B”, azaz enyhén szétfővő, vagy „C”, azaz szétfővő típusú burgonyával nem nyúlhatunk mellé. Sokan héjában főzés vagy sütés után törik át a burgonyát, ez azonban minimális ízt ad a végeredményhez.
A lényeg, hogy ha kellően SÓÓÓÓÓÓS vízben főzitek, az kellemes alapízt ad neki, amit az utólagos sózással már nem fogtok elérni.
A másik elengedhetetlen összetevő a vaj. Aki speciális diétát követ vagy vegán életmódot folytat, választhat másféle zsiradékot, de szerintünk a vaj íze alapból a sós krumpli legjobb barátja. A tökéletes végeredményhez ezt ajánljuk, de a lényeg, hogy bármit használtok, azt hidegen keverjétek a még meleg pürébe, hogy olvadáskor krémesítse.
A harmadik fontos összetevő a tej, amit érdemes illóolajokkal aromatizálni, hiszen tökéletes vivőanyag a zsírtartalma miatt. Mi fokhagymával, kakukkfűvel, borssal és szerecsendióval készítjük, így meglepően telt, mély ízek jönnek át egy alap krumplipüré habzsolása közben.
A krumplipüré készítése
Az elkészítés a másik meghatározó tényező, ha azt szeretnétek, hogy az eredmény a tökéletességet súrolja.
Az első, hogy ha főzitek a burgonyát, mindenképpen a lehető legtöbb nedvességet el kell távolítani belőle az áttörése előtt, mert a folyadékban kioldódott keményítőtől nyúlós lesz a massza. Erre a legegyszerűbb mód, ha átszűrés után alacsony lángon melegen tartjuk a krumplikat, hogy a víz elpárologjon.
Ha héjában sütitek, kicsivel több vaj és tej hozzáadására lesz szükség.
A másik, ami elengedhetetlen, hogy a puhára főtt krumplit törjük át, lehetőleg krumplinyomóval, de ha igazán szexi végeredményt szeretnétek, érdemes előkeresni a nagyi szitáját, ugyanis ha ezen töritek át a burgonyát, már szinte magában is tökéletes az állaga.
Alaprecept a főzött változathoz:
Hozzávalók 4 főre:
- 800 g agria vagy más B/C típusú krumpli
- 2 tk só
- 300 ml tej
- 2 gerezd fokhagyma
- 2 ág friss kakukkfű
- 1 csipet szerecsendió
- 4-5 szem egész bors
- 200 g vaj (ha gazdagabb vajas ízt szeretnétek, egészen 400 g-ig is elmehettek)
Amíg fő a krumpli, pont fel tudjuk melegíteni a tejet a fűszerekkel, hogy teljesen átvegye azok ízeit. Érdemes először a vajjal elkeverni a krumplit, és a tejjel csak ezután beállítani a krémességét. Soha ne keverjétek túl, mert ez is nyúlóssá teheti a pürét.
Gyorsabb megoldás, ha a krumplit puhára főzés után egy robotgép keverőtáljába szeditek, és habverőfejjel összetöritek a vaj és a tej hozzáadagolása előtt. Ha nem zavarnak az apróbb darabok, akkor ez a tökéletes, gyors megoldás a számotokra.
PRÓBÁLJÁTOK KI: Szaftos csirkemell a legjobb krumplipürével és ropogós kelbimbóval
Főtt krumpli mikróban? Naná!
Természetesen mikrózva is megfőzhetitek a krumplit, sőt még a tej aromatizálása is tökéletes mikrós körülmények között, így ha gourmet vacsorát rittyentenétek a koleszban, az sem lesz akadály.
A krumplipüré mellé rántott hús való, ITT vannak a legtutibb receptek
A krumplit héjastul mossátok meg, és szurkáljátok meg villával, hogy a képződő gőz távozni tudjon belőle. Maximum fokozaton kb. 10-15 perc hőkezelés tökéletesen megpuhítja a burgonyát. 4 db közepes méretű krumpli mellé egy 100 grammos teavaj és fél-egy bögre tej tökéletes arány. A tejbe tegyetek szárított kakukkfüvet és 1 gerezd fokhagymát, és egy percre dobjátok be a mikróba, azután pedig hagyjátok pár percet állni, hogy átvegye az ízeket. Húzzátok le a krumplik héját, és villával összetörve is finom lesz a végeredmény. Keverjétek össze a forró tejjel és a hideg, felkockázott vajjal, ami olvadás közben tökéletes, krémes állagot ad majd a pürének.
Ha tetszett a cikk, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket a Facebookon, és kövessetek minket az Instagramon!