Hirdetés

Így veheted rá a gyerekedet a mozgásra!

Tovább olvasok
Hirdetés

RTL.hu Hírek

A barátságos Pókember 31 éves és a szlovákiai Komáromban lakik

Hívják esküvőkre és különböző rendezvényekre is, a szívéhez közel leginkább az önkéntes akciói állnak. A felvidéki Pókember, azt mondja, most még meg akarja őrizni titokzatosságát. Civil állása mellett – amiről annyit lehet tudni, hogy közel áll a mozgáshoz, sporthoz – lassan 1 éve pókemberkedik. „A nagy erő nagy felelősséggel jár” – ezt a felvidéki Pókember is tudja, azt mondja, amíg fizikálisan bírja, nem tervez pihenőre menni, még legalább 100-200 ezer kisgyerek arcára szeretne mosolyt csalni.

„A barlangászoknál nincs olyan, hogy otthagyom a társam” – Kiss Péter szerint fia ezért fordulhatott vissza Erőss Zsoltért

Kiss Péter nem hibáztat senkit fia haláláért. A Kancsendzönga meghódítása után a visszaúton életét vesztő hegymászó szobája tíz évvel a tragédia után is érintetlen, még a pulcsija is ott van az asztalon, ahová utoljára letette. Apja Barabás Évinek a Portréban elmondta, hogyan élte meg családjuk a gyászt Péter halála után, és zavarja-e, hogy Erőss Zsolt került a középpontba a médiában. És valójában miért fordulhatott vissza a szabályok ellenére Kiss Péter a társáért? 

Előzetes: „Kezdjük akkor elölről!” –új esélyt kérnek a Tippelj és vidd el! játékosai Istenes Bencétől

A vetélkedő szerda esti részében Istenes Bence segítségét kéri az egyik játékos, a négy tippelő pedig egy második esélyben reménykedik. További részletek a Tippelj és vidd el! következő adásában 20 órától az RTL-en.

VV Merci elárulta, miért plasztikáztatta magát és mi az a testrésze, amivel még mindig nem elégedett

Balázs Mercédesz a VV 10 harmadik helyezettjeként vált ismerté 2020-ban, és már a villában is megosztó személyiség volt. De ott is tudta, mi a célja. A vőlegényének fülig ért a szája, miután Merci megnagyobbítatta melleit, ám a családtagjain a mosoly már kevésbé volt őszinte. 

Már Vodafone TV médiaboxon is elérhető az RTL+ teljes kínálata

A készülék segítségével a Vodafone Magyarország előfizetői számára még egyszerűbbé vált az RTL streaming platformjának elérése.

Időjárás 2023-06-05

Hétfőn éjjel több helyen fog esni az eső, és jöhetnek záporok, zivatarok is. A hőmérséklet ugyan nem süllyed mélyre, 14-18 fok között lesz, de erősen felhős, borult lesz az égbolt. Kedden jellemzően 23-24 fok lesz a csúcsérték, de északon egyes területeken akár mérhetnek 19 fokot is, a déli határvidéken pedig akár 26 fokig is emelkedhet a hőmérséklet. 

„Ez a nagy angliai álom, hogy én itt vagyok és takarítok?” – a kiköltözött magyarok elmondták, miért nem akarnak hazajönni

Van, aki kalandvágyból, más kétségbeesve hagyta el Magyarországot. Van, aki három hónap alatt megtalálta a helyét, más pedig még most is keresi, mégsem akar hazaköltözni. A Fókusz riportja arra keresi a választ: mit jelent az otthon és a haza az angliai magyarok számára. Jöjjenek az érvek és a vélemények az Egyesült Királyságban élő magyaroktól arról, ki hogyan látja a külföldi élet előnyeit és hátrányait, ki hogyan élte meg a kiköltözést, azt, hogy Magyarországtól többezer kilométerre más nyelv, más hagyományok és más szabályok érvényesek.

„Dupla idegösszeomlása” volt a spirituális bolti eladónak a fináléban

Az RTL vetélkedőjének hétfői fináléjában egy több mint 800 ezer forintos főnyereményért küzdött a bolti eladóként dolgozó Magyar Roland, aki szabadidejében imád süteményeket készíteni, és aki spirituális beállítottsága révén mert hinni a csodákban. 

Ezeket láttad már?