A Ropogó tulajdonosai megkísérlik a lehetetlent, egy asztalhoz ültetik a vegánokat és húsevőket!
Bár nagyon igyekszem, hogy megőrizzem a hidegvérem a témában, mint a Street Kitchen szerkesztője, mindig meglep, hogy a kommentszekcióban milyen vérremenő harcok tudnak dúlni már afölött, hogy készül jól “AZ IGAZI” töltött káposzta. Azt már meg sem említem, mi történik, ha egy klasszikus, magyar fogást vegán verzióban is elkészítünk. Éppen ezért mindig megdobban a szívem, ha olyan hely nyílik, ahol igyekeznek összehozni különböző álláspontokat képviselő embereket, legyen szó bármiről.
Az ötlettől a megvalósításig
A két tulajdonos Petrányi Gábor és Weltner Andris nem titkolt célja, hogy elfogadásra ösztökélje a vendégeit. Együtt, békében tudjanak enni a rántottcsirke-fanok a teljesen növényi étrendet követőkkel. Ma már ezer oka lehet annak, hogy valaki vega/vegán, legyen az egészségügyi, etikai vagy vallási. Emellett egyre nagyobb azoknak a száma is, akik tök simán szeretnek tartani egy-egy húsmentes napot, szintén különböző okokkal a háttérben. Nekik kínál kitűnő alternatívát az Il Treno helyén nyílt, minőségi gyorsétterem. Az nem újdonság, hogy a magyar szívhez vezető út panírral van kikövezve, így Ropogó tulajdonosai egy olyan helyet szerettek volna nyitni, ahol a főszerep a rántott ételeken van, de közben nem hanyagolja el a tudatos étkezés fontosságát sem.
Ahhoz, hogy ötvözzék a kettőt, Papdi László chefet hívták segítségül, akinek fantasztikusan sikerült megvalósítania, amit Gáborék megálmodtak. Rengeteg közös főzés és ötletelés eredményeként a Ropogó olyan hely lett, amit egyhamar megunni csaknem lehetetlen. Amellett, hogy a rántott szekcióban a csirke, hal és a szejtán is megfér egymás mellett (természetesen külön sütve) a saláták és a házi dippek bárhogy variálhatóak. De gondoltak azokra is, akik a “bemegyek-kijövök” megoldás hívei, így előre összeválogatott menüt is kérhetünk. Emellett extra figyelmet fordítottak arra is, hogy az elviteles dobozok 100%-ig lebomló, környezetbarát anyagból készüljenek.
A húsok és zöldségnek soha nem találkoznak
Bár én egymagam is ellátogattam hozzájuk, másnap az SK bázis sokat emlegetett ebédősztalára is jutott a rengeteg finomságból, így ez most egy közös teszt volt. Bár mifelénk nem számít különleges alkalomnak, hogy együtt esznek a vegák és a húsevők, a kollektív étterem értékelés mindenképpen, így nagyon élveztük.
Ki rántott már ilyet?
Azt le kell szögeznem, hogy mint a szóviccek legnagyobb rajongója, én a szlogenben már akkor teljesen beleszerettem, mikor még be se tettem a lábam, főleg mert önmagáért beszél! A szuperropogós csirke mellett kapható még tőkehal, garnéla és saját fejlesztésű szejtán is. Ezeket egytől egyig 24 órán keresztül kényeztetik a különböző ízesítésű pácokkal. Ha ütött az óra, akkor panko és kukoricapehely keverékébe forgatják, majd 170 fokos repceolajban sütik őket aranybarnára.
Az sem véletlen, hogy mindent finger food méretben kínálnak, hiszen így az étel alig tölt másfél-két percnél több időt az olajfürdőben. Ennek eredményeképp, pedig semmi nem tud émelyítően olajos és nehéz lenni. Lilla imádta a csirkét (1290 Ft), foodstylistünk, Martina a halakért volt oda (1490 Ft), én pedig a szejtánnal nem tudtam betelni (990 Ft). Bár Tamás azon a véleményen volt, hogy szerinte a 24 óra túl sok a pácban, abban egyetértettünk, hogy a bunda pazar. A szejtánnal kapcsolatban muszáj megjegyeznem, hogy ilyen jól elkészítve, rántott formában talán még nem is ettem. Az enyhén füstös ízvilág pedig különösen nagyot dobott rajta.
Ropogó saláták
Talán az első és legfontosabb dolog, amit a salátákról tudni érdemes, hogy szinte mindegyikben vegyesen van zöldség, gyümölcs és még magvak is, ami szerintem zseniális. Tudom, hogy sokan nem szeretik ezeket variálni, pedig higgyétek el, érdemes! Amellett, hogy szuperegészséges, tényleg végtelen a lehetőségek tárháza. Aki szerint a saláta unalmas, annak a következő útja mindenképpen ide vezessen, aztán adjon egy hatalmas, képzeletbeli pacsit Papdi Lászlónak.
Számomra érthetetlen módon a többiek nem voltak annyira lelkesek, mint én, aki az uborka- és madársalátától teljesen kész voltam. Előbbinek római saláta az alapja, amire vastagon szelt uborka érkezik, apróra vágott mogyoróval. Erre kerül egy eszméletlenül krémes, könnyed miso szósz, amitől teljes harmóniába kerül az édes és a sós ízvilág, mennyei! (1190 Ft) A másik nagy kedvencemben a madársaláta mellett helyett kapott még mangó, chili, sárgarépa és kókusz is. A mangó és a chili tudvalevően hatalmas haverok, de a többi hozzávaló is nagyon jól érvényesül, ezt mindenképp kóstóljátok meg! (1290 Ft)
Kedvencünk az uborkasaláta / Fotó: Ropogó
DIPEK
Amellett, hogy mindenki szeret mártogatni, a szószok garantálják, hogy attól, hogy valami ropog, semmiképp sem kell, hogy száraz legyen. Így ha valaki tényleg csak gyorsan bekapna pár csirkecsíkot, salátázni viszont nem akar, akkor máris van mibe tunkolni. Ketchupot és mustárt azonban ne keressen senki! Van helyette viszont zöldfűszeres bab, parmezános cékla – vagy az abszolút közös kedvencünk, a füstös kápia. Ez valahogy egyaránt jól illet a csirkéhez, a halhoz és szejtánhoz is, így tuti befutó. A zöldség alapú mártogatósok mindegyike 690 Ft, míg a veganéz és a bbq szósz 390.
Desszertek
Fellélegezhetnek az édesszájúak is, annak sem kell máshova mennie, akinek édesség nélkül nem érhet véget az étkezése. Jelenleg 5 féle süti és pohárdesszert közül válogtahatunk, melyek mindegyike vegán, de van olyan, ami lisztmentes is. Nekünk a brownie jött be a leginkább, mert “normál” verziójához képest sokkal kevésbé volt tömény és édes, így ezt ajánljuk kipróbálásra (850 Ft)
Összességében a Ropogóban talán az a legjobb, hogy nagyon kreatívan áll az alapanyagokhoz és messze túlmutat a rántott hús-sültkrumpli kombón. Az már csak hab a tortán, hogy mindezt egészségtudatos formában sikerült megvalósítani. Itt persze nem állunk meg, hiszen a cseresznye a habon, hogy mindemellett közösségformáló ereje is van, tehát nincs olyan, akinek ne ajánlanám jó szívvel. A budai oldalon lakók márciustól a budaörsi Premier Outletben ropogtathatnak!
Ha tetszett a cikk, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket a Facebookon, és kövessetek minket az Instagramon!