A 90-es években gyereknek lenni összességében szerintem csodálatos volt. A fiatalok még nem a szobájukban bujdokolva telefonozgattak, hanem játszótéren bandáztak, babáztak, fociztak, és nem hasonlítgatták magukat irreális példaképekhez. Persze emellett még hírből sem ismertük az avokádós toastot füstölt lazaccal, vagy a mindentől mentes chiapudingot, a gasztronómia sokkal inkább a tradicionális kajákról és a nosztalgiáról szólt. A borsófejtésről a mamánál, a meggyputtyogtatásról a nagyinál, vagy éppen a rántott hús illatáról otthon, és anya ötpercenkénti felszisszenéséről, mikor kicsapott az olaj a serpenyőből és a kezén landolt. Ezeket az emlékeket senki nem veheti el tőlünk, és ha ügyesek vagyunk, akkor a saját gyermekeinknek is továbbadhatjuk majd őket. Ugyan sok kaja, amit minden 90-es évekbeli gyerek evett, már lehet, hogy nem kerül így a mai gyerekek asztalára, vagy nem úgy készítjük el nekik, ahogy mi kaptuk, de azért mesélhetünk róluk és a nosztalgiával vegyes boldog érzésről, ami hozzájuk köt minket.
A sulis menza két arca
Amikor megkérdeztem a környezetemet, milyen kaják jutnak eszükbe elsőre a gyerekkorukból, a 90-es évekből, szinte mindenkinek a menza volt az egyik első szava. Ami valójában egyáltalán nem meglepő, mert gyerekkorunk nagy részét óvodában, iskolában töltöttük, többször is étkeztünk ott naponta, és este minden háztartásban elhangzott a nagy kérdés: mi volt ma az ebéd a suliban? Szóval egyszerűen megkerülhetetlen ez a gasztronómiai élmény.
A menzának pedig két teljesen ellentétes arca volt: bizonyára a te fejedbe is két étel képe kúszik be azonnal, az egyik a tokány, a másik pedig a csokiszószos piskóta. Az a bizonyos tokány… alsó hangon heti kétszer ezt ettük, amivel nem lett volna gond, csakhogy ez volt a legbizarrabb étel, amiben olykor a konyhás néni hajszálától kezdve a körmén át mindent meg lehetett találni, mint egy kincskeresőben. Sajnos ez nem vicc, nem is legenda, hanem a színtiszta valóság. A hús pedig rágós volt, és az egész inkább egy rémálomra hasonlított. Csak remélni tudom, hogy ez azóta változott!
Aztán ott voltak azok a kivételes napok, amikor felderült minden kisgyerek arca, mert közös kedvencük került a menüre, az a bizonyos csokiöntettel meglocsolt piskóta! Jó kis fehér lisztes, kamu csokis borzadály, amit ma egyetlen tudatos anyuka sem adna a gyerekének, de számunkra ez felért egy ünnepnappal! És tudjátok mit? Nem számított, hogy mennyire egészséges, egyszerűen csak szerettük. Másik személyes kedvencem egyébként a rántott palacsinta volt, de nem tudom, ez másoknál felkerülne-e a listára.
Húsos finomságok és az a klasszikus kaja, amit tényleg minden 90-es évekbeli gyerek evett
Ha a 90-es évek gyermeke az otthoni konyhára gondol, akkor egy biztos: hétvégén sercegett az olaj, anya keze kissé megégett, és ott aranylott a rántott hús a tányéron! Na jó, azért nem kell kétségbeesni, nem kerültek anyák ezrei a sürgősségire égési sérülésekkel, de az biztos, hogy a mai napig visszacseng a fülemben anya cisszegése, ahogy néha kicsap az olaj a serpenyőből. És azok a rántott húsok, te jó ég! Szuper találmány az air fryer meg a hasonló olajmentes eszközök, de azért az a napraforgóolajban sült csirkecomb, amit anya sütött a hétvégén, azzal egyszerűen semmi nem tud versenybe szállni! Nem beszélve a híres-neves dínóhusiról, amit valami oknál fogva a suliban paradicsomos káposztával kínáltak.
A húsos kaják egyébként is nagyon mentek akkoriban, a húgomnak például az első, ami eszébe jutott gyerekkorunkból, az a rizses hús. Lehet bácskai vagy nem bácskai, de enyhén pirosas színe volt a paprikától, picikét olajos is volt, de nem tocsogós, a hús pedig finom, omlós. Ennél nagyobb nosztalgiát már csak a mama töltött paprikája jelent! A csodás húsgombócok és a paprikaburok, amit sok gyerek igyekezett elsunnyogni a tányér szélén. Persze a paradicsomszószba rögtön szórtuk bele a kristálycukrot, mert akkor az volt a módi! Ahogy a paradicsomlevest is édeskésen ettük, szigorúan betűtésztával!
Édes vonal, ahogy azt kell
Egészen biztos vagyok benne, hogy a nagymamáknak valami szuperképességük van, legalábbis a 90-es években biztosan szert tettek rá! Elképesztő kitartással voltak képesek a nyári hőségben is egy délután alatt legalább 100 palacsintát kisütni! Tegye fel a kezét az, aki erre ma is képes és nem nagymama! :D Aztán jött a spejzból a baracklekvár, amit a mama még előző évben tett el, vagy a túrós töltelék, amiből sokan kipiszkálták a mazsolát. Na meg a kakaópor, ami ma már közel sem olyan, mint akkor, jó cukros korában volt. Apropó kakaópor! Ugye te is ettél néha vacsira tejbegrízt, mert anya a kedvedben akart járni? Mennyire egyszerű, de nagyszerű kaja volt is az!
Valójában hosszan lehetne sorolni a kajákat és nasikat, amiket akkor ettünk, a színes rágóktól a kiviízű, bizarr szörpökön át a balatoni lángosig, na meg persze azok a rémes pizzák, amiken ott csücsült az ananász, és közük sem volt Nápolyhoz! Sok fura és egészségtelen, cukros dolog, amit ma már senki nem adna a gyerekének, de számunkra mégis oly sok örömteli pillanatot jelentettek. De nem csak ezek az emlékek nosztalgikusak, én azt hiszem, soha nem ettem olyan elképesztően finom, lédús, hatalmas őszibarackokat, mint amiket a papáék nyaralójában, a fára mászva szereztem meg. Úgyhogy menzás élmények ide vagy oda, a 90-es években felnőni a legjobb dolog volt szerintem.
