Nálunk a lencse nem egy egyszerű kaja, hanem konkrét üzenet arról, milyen jövőt kívánunk magunknak.
Miért pont lencse?
A népi hiedelem szerint azért kerül az asztalra január 1-jén lencsefőzelék, lencseleves vagy tulajdonképpen bármilyen étel, amiben a lencse a főszereplő, mert a sok kis lencseszem a bőséget jelképezi. Ezt a hagyományt generációk adják tovább egymásnak hosszú ideje, és tény, hogy még ma is betonbiztosan tartja magát. Sőt, bizonyos tájegységeken a babról is úgy tartják, hogy bőséget hoz, és újév napján a kabát zsebébe is tesznek egy marékkal, biztos, ami biztos.
De az újévi lencseevés hagyománya nem csak a babona miatt tudott megszilárdulni Magyarországon. A paraszti kultúrában az újév mindig a következő esztendő előkészítéséről szólt, nemcsak lelkileg, hanem nagyon is gyakorlati értelemben. A lencse – ahogy más hüvelyesek is – jól eltartható, tápláló alapanyag volt, ami tél közepén is biztosította az energiát. A bőségszimbolika később rakódott rá, de a hétköznapi racionalitás nélkül aligha vált volna ilyen erős szokássá.
Nem véletlen az sem, hogy újévkor sok helyen füstölt hússal főzik össze. A sertés a néphit szerint kitúrja a szerencsét, ráadásul előrefelé, szemben a szárnyassal, ami elkaparja hátrafelé. Így lett a lencse az év első napjának biztos pontja – de az a helyzet, hogy nem csak nálunk gondolnak rá úgy, mint a jólét szimbólumára. Lássuk, milyen babonák határozzák meg az újévi menüt más országokban!
Olaszország: szintén lencse
Olaszországban a lencséhez nagyon hasonló jelentést társítanak, mint itthon, csak ott talán még egy fokkal hangosabban ünneplik. Szilveszterkor és újév napján sok helyen cotechinót vagy zampone kolbászt tálalnak lencsével, különösen Észak-Olaszországban. A hagyomány szerint a lencseszemek itt is a pénzérméket jelképezik, a sertéshús pedig a jólétet.
Érdekesség, hogy az olaszok inkább december 31-én eszik a lencsét, míg nálunk január 1-je az, amikor az asztalra kerül. A jelentés viszont ugyanaz: aki sok lencsét eszik, annak bőségesebb lesz az éve.
Német és osztrák újév: a sertés viszi a prímet
A német nyelvterületeken a szerencse leginkább a sertéshez kapcsolódik. Persze a malacot itthon is szerencsehozó állatként tartjuk számon, de a németek és az osztrákok abszolút az elkötelezettjeik. Újév környékén gyakoriak a sertéssültek, a kolbászok, a savanyú káposztás ételek, és bár a lencse itt sem ismeretlen, nem kap akkora hangsúlyt, mint nálunk.
Ausztriában külön hagyománya van a malac alakú marcipánfiguráknak és süteményeknek, amelyek inkább jelképesek, de ugyanazt az üzenetet hordozzák: legyen előre haladás, legyen bőség, hiszen a sertés előre túr, azaz a jövő irányába. Az osztrák glücksschweinchenre nagyon hasonlít a mi malacpogácsánk, és nem kevésbé finom is! 😊
Spanyolország: 12 szőlőszem
Spanyolországban teljesen más a fókusz: itt az újév legfontosabb rítusa a tizenkét szem szőlő elfogyasztása éjfélkor, de nem is akárhogyan! Minden szemet egy-egy óraütésre kell megenni. Mindegyik egy-egy hónapot jelképez, és aki mindet időben megeszi, szerencsés évre számíthat.
Újév napján már nincs ilyen erős ételszimbolika a spanyoloknál: a lencse nem része a hagyománynak, inkább a hosszú, ráérős ebédek, a tengeri ételek és a családi együttlétek kerülnek előtérbe.
Franciaország: a nyugalom a lényeg
Franciaország egyes régióiban is megfordul a lencse vagy a fehérbab a tányéron újévkor, főleg húsos egytálételek részeként, de ezekhez nem kötődik olyan erősen a hiedelem, mint nálunk vagy az olaszoknál.
A francia újév kevésbé babonaalapú: az számít, hogy jó legyen az étel, legyen idő leülni az asztalhoz, és ne kelljen sietni – és igaz, ami igaz, valóban ez a lényeg az ünnepekkor.
Summa summarum: bár pontosan tudjuk, hogy egy tányér lencsétől önmagában nem várhatunk mesés gazdagságot, újévkor mégis jólesik hinni benne, és megélni, hogy legalább az asztalon minden a helyén van az év elején. Ez pedig már fél siker. 😊
