Hozzávalók
- 100 g tisztított burgonya
- 1 db kígyóuborka
- 20 ml víz
- 30 g finomliszt
Hozzávalók
- 100 g tisztított burgonya
- 1 db kígyóuborka
- 20 ml víz
- 30 g finomliszt
Az egészséges házi chips elkészítéséhez a burgonyát felkockázzuk, majd egy fazékban, vízgőz fölött, lefedve puhára gőzöljük. Az uborkát felszeleteljük, majd egy aprítógépben a víz hozzáadásával simára zúzzuk. Ezt követően egy szűrő segítségével leszűrjük az uborkás vizet.
A tiszta aprítógépbe dobunk 100 g puhára gőzölt krumplit, a finomlisztet és 60 ml uborkás vizet, majd simára keverjük. 1 éves kor feletti gyerekeknek a masszába nyugodtan tehettek egy pici sót is. Az így kapott keveréket beletöltjük egy habzsákba, majd sütőpapírral kibélelt tepsire 2 cm átmérőjű köröket nyomunk. Ügyeljünk arra, hogy egymástól 5 cm-es távolságra legyenek a pöttyök.
Ezt követően egy másik sütőpapírral lefedjük, és egy kupakkal vagy az ujjunk segítségével laposra nyomkodjuk a pöttyöket. 100 fokra előmelegített sütőben 30-40 perc alatt készre sütjük a chipset, majd hagyjuk kihűlni. Ezután óvatosan lehúzzuk róla a felső sütőpapírt, és egy tálba szedegetjük a chipset. Természetesen más lédús zöldséggel is kipróbálhatjátok ezt az egészséges ropogtatnivalót.
Elkészítési idő: 60 perc
Ha tetszett az egészséges házi chips receptje, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon!