Zsuzsa összeomlott, Rácz Jenő felajánlotta neki a verseny elhagyását
Fördős Zé, ahogy ígérte, a pirosak utolsó elődöntős napjára „brutális nehézségű” feladatokkal készült. Ennek megfelelően a hobbiszakácsoknak csapatban kellett dolgozniuk, Négyszer 2 fős csapatot alkottak, amelyeket az előző nap galéria-sorrendje határozott meg.
A kettes felállás miatt Nesika fekete kötényének köszönhetően Lara is hátráltatást kapott. A lányoknak Zé egy igazi luxus feltöltődést talált ki:
Főalapanyagként barna sügérrel dolgozhattak a párosok, amit három formában kellett bemutatniuk, úgy, hogy a „szálkaügyi miniszter” felügyelte a végeredményeket. Ezért mindenkitől tökéletes halfeldolgozást vártak. Először egy halfilés főételt kért a zsűri, különböző köretelemekkel, majd egy halas pitét, végül pedig halas gőzgombócokat készítettek versenyzők.
A közös wellness nem kovácsolta össze Larát és Nesikát: hiába mondta el nekik Jenő a receptet többször is, nem tudták megjegyezni. Larának – aki már a könnyeivel küszködött – minden erejére szükség volt, hogy összeszedje magát, és folytassa a feladatot. De azért egy lényeges dolog is kiderült, ami szintén hozzájárult Lara összeomlásához. A versenyző bevallotta:
“Nem szoktam sütni. Nem tudok sütni. Fogalmam sincs, hogy egy ilyen tésztához mi kell.”
Nesika azonban nemcsak Larát borította ki, hanem Rácz Jenőt is:
Sajnos, itt még nem volt vége Nesika ámokfutásának, ugyanis véletlenül Geriék tésztáját is tönkretette:
A többi pár sem működött a legolajozottabban. Bár egyikük sem tudta pontosan, hogyan készítsék el a zsűri által kért három ételt, Geri és Zsuzsa is a saját feje után ment. Ennek eredményeképpen heves vita alakult ki köztük a tészta elkészítésével kapcsolatban.
Az értékelésnél a pirosak mentora csalódottan nézte az előtte álló párost: Lara és Nesika alulteljesítettek a közös főzésen. Larát Rácz Jenő szavai teljesen összetörték, és megnyitotta a könnycsapot.
“A Konyhafőnök történetében ennyire rossz páros alakítást még nem láttam.“
Gerinek és Zsuzsának a második feladatban se ment könnyebben a közös munka: nemcsak a sütés világában nem voltak otthon, hanem a rájuk osztott hátráltatás sem jött jókor. Zsuzsát eddig még sosem látott módon megviselte a kialakult helyzet.
Zsuzsa annyira összeomlott a nyomás alatt, hogy Jenő választás elé állította versenyzőjét:
A páros főzést követően a két leggyengébb csapat tagjainak egyéniben kellett párbajozniuk, és csak ketten juthattak tovább. Egy caponata ragut várt tőlük a zsűri. Így a nap végére kiderült, ki a piros csapat hat legerősebb versenyzője.
Ha tetszett a cikk, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!