Húsz éve árulja Papa a gyrost a Lövőház utcában

Hirdetés

Húsz éve árulja Papa a gyrost a Lövőház utcában

Hirdetés
Papa Gyrosa már több mint 20 éve a Lövőház utca egy stabil ebédelős helye, komoly rajongótáborral. Aki ide jár, az jól tudja, hogy ez a hely jóval többről szól, mint a gyrosról. Faisal Wannonus, a tulajdonos már 33 éve él Magyarországon, és mint mondja, nagyon megszerette a magyar nyelvet és kultúrát, de a konyhában azt főzi, amit a nagymamájától tanult Szíriában.
Hirdetés

Faisal Wannous 20 éve nyitotta meg kis gyrosozóját a Lövőház utcában – éppen abban az időben, amikor a gyros kezdett divatba jönni nálunk is. Faisal eredetileg villamosmérnök, tanulni érkezett Magyarországra 1987-ben, majd mikor pár év múlva megismerte a feleségét, úgy döntött, itt is marad. 

Szia papa!

Bár eredetileg nem vendéglátós, mérnöki állását azonban mág húsz éve étteremre cserélte, mert úgy tűnt, ez biztosabb megélhetést nyújt. A Papa Gyrosa most sem nagy hely, de nyitáskor még kisebb volt, és Faisal egyedül főzött mindent évekig. Mivel vendégeit mindig úgy köszöntötte, hogy „Szia, papa!”, egy idő után ráragadt a Papa név, és hivatalosan is ő lett a Papa gyrosozója. 

Papa gyrosa a Lövőház utcában, fotó: Mudra László

Bár a gyros központi termék a kínálatban, egyben a legkelendőbb is, az igazi törzsvendégek már rég nem ezért járnak ide, hanem a különleges szír ételek és saláták miatt, amik nagyon népszerűek. Mint például az avokádósaláta, a babsaláta, a csicserisaláta, görög saláta, és talán a leghíresebb: a petrezselyemsaláta.

A saláta a legnépszerűbb

Én sem jövök el Papától soha saláta nélkül, bár nekem a két legnagyobb kedvencem a biryani és a maklubi – amit máshol egyébként nem is nagyon láttam még Budapesten. Ez az étel jázmin rizs, csirke, padlizsán, gránátalma és pirított dió keveréke. A biryani talán némileg ismertebb, szélesebb körben elterjedt étel. Ez szintén rizses alapú, de teljesen más a fűszerezése, és van benne borsó és mandula is.

De nagyjából végigkóstoltam már az egész repertoárt. Bármikor jöhet a töltött padlizsán, a saslik, a gombás csirkemelltekercs, a csirkecomb, a paradicsomos zöldbab vagy éppen a hal, ha az is van. 

Fotó: Mudra László

Faisal hangsúlyozza, hogy a Papa ízig-vérig a szír kultúrát és konyhát képviseli. „Én nem vagyok szakács, azokat a recepteket főzöm, amiket ellestem annak idején anyukámtól és a nagymamámtól. Amit mi is ettünk otthon gyerekkorunkban. A finom, egyszerű ételeket képviselem, és a magyar vendégeim ezt nagyon megszerették” – mondja Faisal, aki hangsúlyozza, ő is nagyon megszerette a magyarokat és a magyar nyelvet az elmúlt 33 évben. 

Fotó: Mudra László

Csak szír ételeket főz

„A szír konyha nagyon sokszínű, és regionálisan is változik, a mi éttermünk pedig Budapesten is egyedülálló. Sok szír étel csak nálunk kapható, mint a padlizsánlecsó vagy a maklubi. Néha előfordul, hogy valaki bejön és keresi a magyaros ételeket, rántott húst, pörköltet, de nálam ilyen soha nem lesz. Nem azért, mert én nem szeretem, de én csak szír ételeket főzök. Nálunk nagy hangsúly van a zöldségeken, és sokkal kevesebb húst eszünk, mint a magyarok” – magyarázza Faisal, aki egyébként a szír tengerparti régióból származik, ezért nagyon szereti az olívaolajat, és halat is gyakran főz. 

Gyrostál. Fotó: Mudra László

Mint mondja, a szír konyhának megvannak a jellegzetes összetevői és fűszerei, amiket ő is sokat használ. Úgymint olívaolaj, citrom, szerecsendió, koriander, fokhagyma, római kömény. A saláták és a főételek mellett mindennap kóstolhattok nála levest is, a legnépszerűbb a bárányraguleves vagy a vöröslencseleves. De mint mondja, alapszabály, hogy soha nem tesznek tejszínt és semmilyen tejterméket a levesekbe.

Minden friss

 Minden ételhez friss alapaayagot használ, és többnyire maga vásárol, – én is találkoztam már vele a nagybani piacon. Azt mondja, a minőségi alapanyag fontos számára, – éppen ezért az ételek nem is kifejezetten olcsók. A főételek 2000 forint körül vannak, egy adag saláta 1200 Ft.

Fotó: Mudra László

Nemrégiben az étteremhez közel egy kávézót is nyitott Kardamom néven, mint meséli, ez teljes mértékben a szíriai kultúra jegyében készült. Legkülönlegesebb fogásuk a kardamomomos kávé. A teljes berendezés és hangulat, valamint természetesen a kávék és a teák is szülőhazáját idézik. A szírek ugyanis szeretnek hosszan ülni a tea vagy kávé mellett.

Fotó: Mudra László

Pedig nagyon fontos, hogy legyen időnk egy kávéhoz leülni és beszélgetni. Én csak akkor iszom kávét, ha van rá legalább fél órám, ezt szeretném a kávézómban is képviselni. Egy kávé vagy jó étel mellett megnyílik az ember, és rögtön jönnek a gondolatok is. Az étkezésben az együttlét a legfontosabb, hiszen az étel melegíti a lelket is. Egyedül enni szerintem nem is érdemes.”

Papa Gyrosa, 1024 Budapest, Lövőház u. 27/b

Hirdetés
Hozzászólások
Tovább olvasok
Hirdetés

Ezeket láttad már?

Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások