A Kálvin tértől 2 perc sétára található a Goodburger, ami miatt oda akarsz majd költözni, és csak náluk enni, ha burgerhez támad kedved – meg akkor is, ha épp koktéloznál.
10 éve good a burger
A Goodburger nem a sokadik burgerező a sorban: 10 évvel ezelőtt nyitott, akkor, amikor az Egyetem tér környékén még csak a Véndiák képviselte a gasztronómiát. Azóta már egymást érik a kiülős helyek, de ez a burgerező egyértelműen kiemelkedik közülük.
A Goodbar Goodburger neve majdnem tökéletesen leírja, mit tud a hely. Azért csak majdnem, mert ha rajtam múlna, átnevezném Extra Goodburgernek: nem egy hamburgert kóstoltunk, és egyikben sem találtam hibát. Maga a hely fancy, de nem feszengős, olyan, ahol ebédelni pont annyira jó, mint este vacsorázni vagy koktélozni, lazulni.
A történet
2013-ban Kereszty Gábor gondolt egyet – hozzá fűződik többek között a Két Szerecsen meg a Fleisher is –, és Csényi Katalinnal együtt megnyitották a Goodburgert. Az eredeti koncepció szerint koktélozós hely lett volna a fő profil, mellette pedig kis falatkákat kínáltak volna. De annyira jól sikerült a konyha, hogy egy idő után egyértelművé vált: a burger lesz a fő csapásirány. Csongor Dani 2 héttel a nyitás után csatlakozott a Goodburgerhez, de van egy kis csavar a történetében! Dani eredetileg építőmérnöknek tanult, és az egyetemi évei alatt felszolgálóként kezdett a burgerezőben, ami végül beszippantotta, így megmászta a ranglétrát, és ma már társtulajdonos. A staff sem mostani, van, aki már 10 éve itt dolgozik.
Az étlapon időről időre megjelennek új burgerek is, a közönségkedvenceknek azonban bérelt helyük van a csípőstől kezdve a tripla sajtoson és a bárányoson át az ananászosig! De van itt felturbózott wrap, és szuper saláta is, meg persze koktél kifulladásig.
Burgermennyország
A sort mi egy francia grillezett kecskecamembert-salátával kezdtük – engem meggyőzött. Könnyű, lightosan fűszerezett, nagyon jól áll neki a mézes-mustáros dresszing, és a nagy melegben kifejezetten jól tud esni. Tartalmas saláta, mégsem kell törölgetned a homlokodat utána.
Ez után jött az, amire annyit tudok mondani, hogy beléptem a burgermennyországba! A sorban az első a helyről elnevezett Good burger volt, ami a többihez képest basicnek számít, de megnyugtatlak: nem az! Hagymalekvárral és egy spéci szósszal turbózták fel, ami egy dijoni fokhagymás majonéz. Ennek a burgernek már 8 éve változatlan a receptje, és ha megkóstolod, eszedbe sem jut megkérdezni, hogy miért. Ha mégis, akkor elmondom: mert naggggyon jó! Pontosabban egy dolog mégis változott: a kovászos helyett savanyú uborka került bele azért, hogy ha valaki gluténmentes verziót kér – merthogy az is van –, akkor az uborka se maradjon ki a jóból.
Ezt a burgert kérheted cheddar sajttal vagy Monterey Jackkel, és választhatsz, hogy sült hagymakarikákkal, édesburgonyával, coleslaw salátával vagy klasszik sült burgonyával kíséred. A gluténmentes ételek készítését itt egyébként annyira komolyan veszik, hogy a többi alapanyagtól teljesen külön lapon készítik őket.
Ha nem elégszel meg az alappal, és valami igazán cuccos burgerrel tennéd magadat próbára, akkor a Smashed Juicy Lucyval nem lőhetsz mellé – ami elsőre az eszembe jut erről az ételről, az egy szó: perfekt! Dupla marhahús, cheddar sajt, jalapeno paprika, füstölt chipotle paprikakrém, habanerós majonéz, mascarpone és kólában pácolt hagyma az, ami ebben a burgerben tobzódik.
Az egyik közönségkedvencet is megkóstoltuk, a Peanut beef burgert – az biztos, hogy a sós mogyoróvajas burger nem az a kaja, ami minden sarkon szembejön veled. Sok törzsvendég évek óta rajong érte, és amikor megpróbálták likvidálni az étlapról, a vendégek visszatapsolták, így most is kapható.
A vegák és a wraprajongók sem maradnak éhen
A Goodburgerben a vegák is jól járnak: én ugyan húsimádó vagyok, de a vega burger úgy behúzott, hogy eszembe sem jutott a hús. Laktató, szaftos, tele van grillzöldségekkel, amiket előtte sütőben már besütöttek, és utána kerültek rá a grill-lapra. A buciban 2 szelet kecskecamembert is pihen, szarvasgombás majonéz társaságában.
Utoljára hagytuk a tépett kacsahúsos wrapet, amit cheddar sajtkéreggel borított tortillában pakoltak elénk. Ez az a kaja, ami legalább olyan finom, mint amennyire jól néz ki – egyszerűen kötelező megkóstolni!
Good alapanyagok és good staff
Meg kell említenem azt is, hogy miből készülnek ezek a kaják: azt, amiről sokan csak beszélnek, itt meg is tapasztalhatod – az alapanyagokra különösen nagy gondot fordítanak a Goodburgerben. Régi beszállítóik vannak, a zöldségeket a Központi Vásárcsarnokból szerzik be, és a húst is, amit nem ledarálva vesznek meg, hanem ők készítik el. Ezt max. 10 százalék faggyú hozzáadásával csinálják – ez az arány sok helyen 20-25 százalék. A burger összepakolását se úgy képzeld el, mint egy sarki burgeresnél! Itt mindenre időt és energiát szánnak, a tépett kacsahúsos burgernél a kacsa például 6-7 órás elősütés után kerül a sütőlapra, majd a buciba.
Az uborka külön dicséretet érdemel, mert még hamburgerbe foglalva is érzed, hogy ez nem a bolti változat. És ugyanez mondható el a buciról is: egy szentendrei pékségből érkezik, és kifejezetten finom, vajas, nem az a fajta, ami már kiérkezés után 2 perccel száraz.
Mi mennyi?
Az adagok nagyon korrektek, bőven jóllaksz velük akkor is, ha farkaséhesen jössz. Ami az árakat illeti: a saláták és a wrapek 3 ezer forint környékén, a burgerek 3-4 ezer forint körül mozognak. Habár nyáron, napközben sok a turista, este főleg a helyiek veszik át a terepet, szóval nonstop nagy a pörgés, de a kiszolgáláson ezt nem érezni! Mindenki kedves, mosolygós, ami az egész hely atmoszférájához hozzátesz valami olyat, ami miatt jó itt lenni.
Mi azt mondjuk, mindenképpen látogass el a Goodburgerbe, ha ennél egy (két, több) tényleg jó burgert! De ha nem esik útba a Kecskeméti utca, akkor a Millenárison is megkóstolhatod a kajáikat – május óta Budán is várják a burgerfanatikusokat.
Cím: 1053 Budapest, Kecskeméti u. 6.
Ha tetszett a cikk, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!