Jó bulihoz kell az energia: felzabáltuk a budapesti éjszakát!
A budapesti éjszaka sem maradhatott felzabálás nélkül, Botival és Olivérrel belevetettük magunkat a sűrűjébe, hogy megnézzük a város kultikus helyeit, ahol bekaphatunk pár falatot az este folyamán.
Budán indult az este
Az első megállónk a Borpatika nevű hely volt, ami mellett rengetegszer elsétáltam már, de még sosem próbáltam ki. Ez egy magyaros, klasszikus hely, ahol bevághatunk egy nagy karéj zsíros kenyeret, falatozhatunk különböző sültekből, vagyis a magyaros sörkorcsolya ez. Van à la carte menüjük is, mi viszont a melegpultból válogattunk, ahol találni rántott húst és padlizsánt, sült császárt, kolbászt és hurkát is. Mi a fasírtra csaptunk le, kértünk egy kicsit és egy nagyot is. Szaftos és kellően fűszeres volt, mustárral szervírozták. Az elmaradhatatlan és sokak által imádott zsíros deszkából kétfélét is kapni: pecsenyezsírosat újhagymával és kolbászzsírosat lila hagymával. Útravalónak egy tepertős pogácsát is kértünk, ami kívül ropogós, belül puha volt.
Borpatika, cím: 1111 Budapest, Bertalan Lajos u. 26.
Irány a pesti oldal!
A budai kitérő után elindultunk a város éjszakai életének a szívébe, Pestre, ahol az első megállónk az Élesztőház lett. A kézműves sörökre specializálódott helyen az ételekről a Butcher’s Kitchen gondoskodik, és a húsoké a főszerep. Van minden, ami szem-szájnak ingere: szendvicsek, sült kolbász, fullos sült húsok. Buffalo csirkeszárnyakkal indítottunk, amiről jól tudom, hogy népszerű sörkorcsolya, de annál kevésbé értem – egy elég maszatolós kaja, ami után tuti tiszta szósz lesz mindenki, szerintem nem kényelmes egy kocsmában ilyet enni. A pulled pork szendvicset sokkal jobb választásnak tartom, hiszen egyszerűbb elfogyasztani. A tépett sertéshús mellett dijoni mustár, házi fokhagymás majonéz és hagymalekvár is kerül bele, kiadós adag, főleg, ha krumplit is kértek mellé. Habár főként húsos ételeket készítenek, találni vega fogásokat is az étlapon, például vega szendvicset. Ebbe sült cékla, grillezett camembert és coleslaw kerül, ez is egy fullos szendvics. Azonban az este főszereplője a kemencében sült csülök volt, amit több órán keresztül sütnek, ettől a húsa omlós, a bőre pedig extrán ropogós. Hagymás krumplival, reszelt tormával és savanyúsággal tálalják. Szerintem ez az adag akár két embernek is elég lehet, és ha kicsit fáznátok már az este folyamán, garantáltan fel fog melegíteni titeket is.
Élesztőház, cím: 1094 Budapest, Tűzoltó u. 22.
Cseh kaják a budapesti éjszakában
A csehek nemcsak a söreik miatt világhírűek, hanem a kajáikat is sokan kedvelik, így nem meglepő, hogy hatalmas népszerűségnek örvend a Čech-In nevű hely. Ha hermelin kerül szóba, mindenki a Lázár utcai egységre esküszik, így természetesen mi sem hagyhattuk ki. Bevallom, korábban ugyanitt próbáltam, akkor sem lopta be magát a szívembe, és most sem nyert meg magának, de szerintem ez egyéni ízlés kérdése, Olivér operatőrünknek nagyon bejött. Kértünk egy bablevest is, amibe füstölt mangalicasonka került, de nem volt maradandó élmény, kissé íztelennek éreztük. Viszont az utolsó étel, a juhtúrós sztrapacska kárpótolt érte, nagyon finom volt és egy kiadós adagot kaptunk. A szalonnapörc lehetett volna picit több, de hát az mindig lehet több. 😀 Ha szeretitek a cseh konyhát, nagy eséllyel ismeritek a helyet, ha pedig most ismerkednétek vele, ide érdemes ellátogatni.
Čech-In, cím: 1065 Budapest, Lázár u. 7.
Jöhet egy kis édes is
Bulizáskor a sós kaják szoktak előtérbe kerülni, de akkor sincs okotok aggodalomra, ha inkább édesszájúak vagytok. Az Iran Cukrászdát nagy eséllyel sokan ismeritek már, igazán különlegesnek számít, nem a megszokott ízeket hozza sem a magyar, sem a francia sütikhez viszonyítva. Este rengeteg süti közül választhattunk még, de végül egy pisztáciásat feleztünk el Botival. Kinézetre nekem az ekler fánk ugrik be róla, de égetett helyett leveles tésztában bújik meg a könnyed hab. Ide nem csak az este folyamán érdemes érkezni, reggeltől nyitva vannak, és már mi is írtunk róluk bővebben.
Iran Cukrászda 2, cím: 1077 Budapest, Wesselényi utca 34.
Nem maradhat ki a gyros
Ha egy helyet kellene mondani, ahol bulik után megfordulok, tuti a Melissa Bisztróra tenném le a voksomat. Rengetegszer jártam már itt egy-egy bulit követően, és sosem kaptam még rossz gyrost. A pita kellően vastag, nem ázik szét a szószoktól, a hús mindig szaftos és fűszeres, a zöldségek pedig frissek. Kerül bele krumpli és tzatziki is, a csípős szósz nem a legjobb, de én ezzel is ki vagyok békülve. Ha finom gyrost akarok enni, mindig ide jövök, az adag is nagy, egy pitával is simán jól lehet lakni. A kiszolgálás pedig mindig kedves és jó hangulatú, pedig a srácok 5-ig nyitva szoktak lenni.
Melissa Bisztro Greek Taverna, cím: 1077 Budapest, Wesselényi utca 31.
Kilépő pizza
Azt gondoltátok, kihagyjuk a pizzát egy bulis éjszakából? Semmiképp! Egy olyan helyre ugrottunk még be, ahol nagy eséllyel mindenki járt már, aki bulizott a belvárosban. A Király utcai pizzást 200 Ft-os pizza néven emlegeti mindenki még úgy is, hogy már rég nem kapni ennyiért. Jelenleg 750 Ft egy szelet, általában minimum 5-féléből lehet választani. Finom? Egynek elmegy. Megvesszük? Naná, pont útba esik hazafelé menet. 🙂
Grand Re Pizza, cím: 1077 Budapest, Király u. 51.
Változatos felhozatal éjszaka is
A városban mászkálva és eszegetve azt tapasztaltuk, hogy mindenki megtalálhatja a kedvére valót a felhozatalból, ízek és árak tekintetében is. Nagyon sokszínű a kínálat, szerintünk érdemes adni egy esélyt azoknak a helyeknek is, amiket eddig nem próbáltatok, és kilépni a gyorséttermek buborékából.
Ha tetszett a budapesti éjszaka cikk, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!