A Rock Burger 2020-ban nyitott Balatonszemesen, de a története a közeli Lelléről, egy borozóból indult.
Borozóból burgerező
„2016-ban Balatonlellén nyitottuk meg első éttermünket egy régi lugasos borozóban, melyben – akkor még egyedülálló módon a déli parton – kizárólag kisüzemi koncepcióval kínáltuk kedvenc zenekarainkról elnevezett burgereinket. Budapesten már dübörgött a burger-forradalom, de a Balatonnál még nem volt elterjedt a kézműves hamburgerező téma” – meséli Szívós Zsigmond, a hely alapítója és tulajdonosa.
A lellei egység sikerén felbuzdulva hamar terjeszkedni kezdtek: Budapesten és a Lupa-tónál is felbukkant egy-egy Rock Burger. Ezek a vargabetűk és próbálkozások végül vakvágányra futottak a járvány és a gazdasági helyzet miatt, így Zsigmond 2020 óta csak és kizárólag az időközben Balatonszemesen megvásárolt sarki épületben nyitott burgerezőre koncentrál.
A rockos téma egyébként a nevelőapukájától ered: az övé volt a lellei borozó, ami a Hard Rock Café stílusában „Hordó Rock Borozó” néven működött. A kezdetekben felmerült, hogy a hordós vonalat vigyék tovább a hambikkal, és Hordó Burger legyen az egység neve, de végül a „rock and roll örök” alapon a rock nyert. A borozó tematikáját viszont továbbvitték: ott minden napnak volt egy zenekara, míg a Rock Burgerben minden burger egy együttesről van elnevezve.
A Rock Burger hambiban erős
„A suszter maradjon a kaptafánál! – tartja a mondás, a Rock Burger viszont kevésbé azonosul ezzel az elvvel. Az étlapon mindenféle egyéb kaját találunk a hamburgeren kívül: rántott hús és ázsiai fogások, shakshuka és eperkrémleves is szerepel a menün. Ennek ellenére én azt javaslom, maradjatok a névadó hambiknál, hiszen a Rock Burger nem véletlen BURGER: ebben erős!
Zsoltival két extrább verziót kóstoltunk, egy Deep Purple-t és egy Aerosmith-t. 🙂 Ha magatoktól nem jönnétek rá, melyik mit takar, no para, íme!
Deep Purple
A 150 grammos marhahúspogácsa mellett BBQ hagymalekvár és brie sajt kerül a brit hard rock együttesről elnevezett burgerbe. Az ízek szuper harmóniában vannak, és az állagokkal sincs gond: szaftos, de nem ázott, a buci pedig szuper keretet ad mindennek.
Aerosmith
Az alap húspogácsán túl rukkola, gránátalmás borsmártás és birsalmás chutney dobja fel az Aerosmith ízkoncertjét, de a fináléért a grillezett libamáj felel. Alapból nem szeretem a májat, ahogy Zsolti se, na de egy finom libamáj, az mááás. Pláne ezekkel a gyümölcsös ízekkel kombinálva tökéletes az élmény, kicsit pikáns és nagyon intenzív.
Pár perc a part
A Rock Burger a szemesi szabadstrandtól pár sarokra található, úgyhogy ha meguntátok a parton fetrengést, remek opció egy jó hambira. A koktélkínálat is figyelemre méltó, és – nevükhöz hűen – gyakoriak a zenés programok, koncertek. Facebookon tájékozódjatok, milyen eseménybe csöppenhettek, ha pedig épp nincs élő zene, faljátok fel az étlapon szereplő zenekarokat!
Rock Burger
Cím: 8636 Balatonszemes, Kisfaludy u. 12.
Ha tetszett a Rock Burger cikk, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!