A díjazottak köréből kimaradt ételek nem minőségben nyújtottak kevesebbet, inkább a koncepciót, a kreativitást vagy éppen a jól összehangolt ízeket hiányolta belőlük a tesztelő csapat. Ettől még nem lesznek rossz kaják, sőt mindegyik megér egy kóstolást, ha felkeltette az érdeklődéseteket a busajt vagy éppen a rántott kenyér. Biztos vagyok benne, hogy a legtöbb hely megfogadja a zsűri építő jellegű tanácsait, és pótolja az esetleges hiányosságokat, illetve korrigálja a hibákat.
Fogas Bisztró, Alsóörs
Az alsóörsi strandbisztró három étellel nevezett a versenybe, ami közül eggyel díjat is nyertek vega/vegán kategóriában. A másik két fogásuk is húsmentes: az egyik halból készül, míg a másik teljesen vegán. Nekem mind a kettő kifejezetten ízlett, friss, könnyű ételek, de önmagukban nem túl laktatóak.
Busajt
A busajt nem egy különleges termelői sajt, hanem egy spéci disznósajt – busából! A magyaros verzió halas változatába zöldségek és halhús kerül, az egészet pedig halerőleves és zselatin fogja össze. Kaporolajos íróban úszkál, a tetejére pedig zöldborsómousse kerül. A „Balaton disznójaként” ismert halból készült étel egy friss, üde fogás, nekem inkább tavaszi, mint nyári, valószínűleg a zöld spárgás köret miatt.
Céklás hummusz és vörös lencse tésztakosárban
A házi tortillacsónakban tálalt kence és a lencse natúr ízvilága jólesne egy tikkasztó nyári napon. Ennek ellenére kicsit olyan érzése van az embernek, hogy hééé, ilyet én is tudok! Aki viszont mégsem készült könnyed tízóraival vagy ebéddel, és Alsóörsön éhség éri, irány a Fogas Bisztró!
Cím: 8226 Alsóörs, Strand stny. 16.
Tiki Beach Bisztró, Zamárdi
A szívem csücske ez a déli parti hely, ami a kezdetektől beleállt abba, hogy tipikus strandkaják nélkül érvényesüljön a strand mellett. Pár száz méterre végtelen hekk és lángos sül, a Tikiben viszont inkább bisztróételek, burger és pizza szerepel a kínálatban. Egy magyaros és egy egészen újhullámos stílusú étellel szálltak versenybe idén.
Sztrapacsinta
A sztrapacska és a palacsinta keveréke ez az étel: palacsintába töltött káposztás sztrapacska. Az ötlet nem rossz, de nem is annyira extra. Füstölt tejfölhab, baconmorzsa és marinált lila hagyma egészíti ki, ami némileg frissíti, de így is elég nehéz étel.
Cukkini spagetti grillezett dinnyékkel
A grillezett dinnye sok zsűritagnak újdonság volt – engem kevésbé lepett meg, ugyanis az oldalunkon is van egy grillezettdinnye-saláta recept. Ez az étel kreatívabb volt a sztrapacsintánál, de a dinnyék mégsem hoztak annyi izgalmat. Egy kis chilit vagy fetát el tudtam volna képzelni hozzájuk, a cukkinispagetti helyett pedig valami más köret jobban passzolt volna az édeskés, egyébként kicsit sütőtökre hasonlító ízű dinnyékhez.
Cím: 8621 Zamárdi, Margó Ede stny.
„Mesés” BBQ & Grill Bisztró, Nápolyi pizzázó, REGGELIZŐ, Balatonlelle
Új versenyző volt az Év Strandétele 2023-as listáján a „Mesés” BBQ, akik idén vették át egy retró vendéglátóhely üzemeltetését. A környezetre ráférne némi ráncfelvarrás, de pozitívum, hogy a kínálat tényleg mesés. A tulajdonos mindent saját kezűleg készít, ő formázza a kovászos bucikat a hambihoz, és 150 éves lyoni kovászból süti a nápolyi stílusú pizzáit. Pizzát is kóstoltunk, de helyezzük a hangsúly a két döntős ételre!
Hamburger
Egy klasszikus burgert kóstoltunk, ami JÓ volt. Szaftos húspogácsa, kézműves buci, és egy nagyon frissítő, salsa-szerű saláta, ami pritaminpaprikából és füstölt jalapenóból áll, rengeteg zöldfűszerrel és fokhagymával kiegészítve. Ezen kívül más extrát nem tud, de a minőségi, jó hambi ígéretét teljesíti.
Tökfőzelék
Az egyik legmegosztóbb főzelék mesés elkészítése a következő: a vajon dinsztelt tököt borral öntik fel, majd miután elforralták, jöhet a tejszín és a befejezés. Sült citrommal és egy hatalmas szelet lazaccal tálalják, ami kicsit indokolatlan egy balatoni versenyben, de a tulajdonos elmondása szerint nem találtak olyan helyi halat, ami passzolt volna az ételhez. A tökfőzelék nekem nem volt túl extra, „csak” finom, mint a hambi. Ha ezt az ételt rendelném, boldogan kanalaznám be az utolsó falatig, de nem biztos, hogy visszamennék érte Lellére.
Cím: 8638 Balatonlelle, Szent István út 13.
Party Platz, Fonyódliget
A tavalyi győztes, Bundi idén a lovak szarvasok közé csapott, azaz lőtt, hogy a dobogó legfelső fokára állhasson. Ezúttal viszont Bundi Bijó Bárja helyett a fonyódligeti strandon júniusban nyílt új büféje egyik ételével, a szarvascsigával nevezett. Vadászként ő maga lövi az állatot ehhez az ételhez, a pékárut pedig ugyanonnan rendeli, ahonnan a tavalyi győztes sós kürtőshöz.
Szarvascsiga
A csapatból valaki megjegyezte, hogy ami tavaly bejött Bundinak, idén nem annyira. A sós briósban tálalt házi, natúr fűszerezésű szarvaskolbász nem olyan izgalmas, és hiányzik az egészből a frissesség. Ugyan kerül bele saláta, mézes-mustáros szósz és hagymalekvár, ez nem az az étel, amit bármilyen körülmények közt befalnánk a strandon.
Cím: Fonyódligeti strand
A konyhám, Balatonfenyves
Árnyékos Balatonpart, kellemes terasz, finom ételek… mi kell még? A konyhám egy igazi ikon a balatoni gasztronómiában, pedig sosem volt (és nem is lesz valószínűleg) se sajtos-tejfölös lángosuk, se hekk. Sokan beülnek napközben egy könnyed ebédre, de hétvégente, vacsoraidőben szinte nincs is szabad asztal. Szerdán kora délután azért volt helyünk, úgyhogy megkóstoltuk a két versenyző ételt.
Rántott kenyér
Hogy miii? Elsőre bundás kenyérre asszociáltam a rántott kenyérről, de kóstolás után inkább magyaros aranciniként hivatkoznék rá. A kovászolt kenyeret krémsajttal dolgozzák össze, majd klasszikus módon panírozzák és rántják. A külső réteg szuperül roppant, de a belseje nekem kicsit tapadós volt, a mártogatós pedig elég híg, nincs benne semmi plusz.
Zellervariációk
A zeller minden formában tányérra került a másik ételben, ami egyébként teljesen vegán. Héjában sült zellergumó, mogyoróolajon párolt, marinált zellerkorong, szarvasgombás balzsamecetkrém, napraforgómousse és lilaburgonya-chips sorakozik a tányéron, némi zellerszalma kíséretében. Ez utóbbi lehetett volna roppanósabb, minden más nekem nagyon tetszett, egyben volt, és nem mindennapi ízeket hozott ki egyetlen zöldségből.
Cím: 8646 Balatonfenyves, Balaton-Part utca
Balatonon (l)enni mindig jó
Akár hosszabb nyaralást töltötök a Balatonnál, akár csak egy napra ruccantok le, őszintén ajánlom, hogy ne vízibicajjal kalandozzatok a bójákon túlra, mert az tilos, hanem a gasztronómiába ugorjatok fejest! Ezek az ételek külön nektek/nekünk készültek, azért, hogy meglepetést okozzanak, és ajándékot visszautasítani nem szép dolog. 🙂
Nyitókép: Heim Alexandra
Ha tetszett a cikk, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!