Siófok:
Első állomásunk Siófok volt, ahol a sétáló utca gyönyörűségeit vettük szemügyre. Ha az éjszaka maradványain átvergődtük magunkat, csak a nagy pangást látni, de aki szeretne magához térni a hajnalig tartó dorbézolás után, biztos talál valamit. És ha már unjuk a hambit, reggelizhetünk is a nevezetes sétáló utcában. Na de milyet?! Ezt nézzétek:
Hmm… Finom, száraz, pergős Brutál rántotta. Igazából egy húsimádó rántotta, ami inkább faforgácsból készülhetett, semmint tojásból. Arról nem is beszélve, hogy a meleg rántottába ágyazott hűtő hideg gomba igen csak hozzájárul az élvezetekhez. Azért bepróbálkoztunk egy omlettel is.
Kérem szépen, ez egy Görög omlett. Az étlap azt ígérte, hogy lesz rajta fetasajt, paradicsom, oregánó, mindenféle görög cucc, de a zsírtócsákról nem volt szó… Valószínűleg a fetasajtot helyettesítette, mert abból csak egy nyamvadt darabka akadt az egész omletten. De ne legyetek szomorúak, lehet azért jót enni itt is, csak nem szabad érte a sétáló utcába menni. A vasútállomás mellett felfedeztünk egy igen jó rétesezőt, ahol frissen készítik a srudelt és a palacsintát. Mi az almás-mákos és a meggyes-túros rétesre csábultunk el:
Zamárdi:
A gyomorforgató reggeli után nehezen vettük az akadályokat, de még egy egész napi zabálás állt előttünk, úgyhogy felszívtuk magunkat. A lelkesedés Zamárdi első gyrosáig tartott. Inkább mócsing volt benne, mint hús; na meg olyan szószok, amik bearanyozták a napunkat.
Ez itt egy hamisítatlan BBQ-s és/vagy ketchupos gyros, merthogy a csípős szósz nyilván ezekből áll össze és egy kis tejföl a joghurtos-fokhagymás helyett. Nézzétek csak:
Aztán voltak még itt is csodák, mint például a porcukros lángos:
Alapvetően egész kreatív ötlet, hiszen tudjuk, hogy a sós és édes ízek háziasítása már bevett dolog, arról nem beszélve, hogy az úttörő nemzedék még jól emlékszik a lekváros változatra. Ez a példány sajnos megbukott. A tészta gumis volt és szörnyen sós, amit a porcukor csak még inkább kiemelt. Kívül kicsit odakozmált, míg belül kissé nyers. Nyami… Nem volt ez máshogy a töltött lángossal sem, pedig az ízpárosítás még működhetett is volna (sajt, tejföl, frankfurti virsli):
Ja, persze, ez is tocsogott az olajban:
Ezek után kellett valami, ami helyreráz. A vizezett, méregdrága sör helyett egy hideg jégkására esett a választás. Ugye Nektek is megvannak a lehetetlen nevű és színű hűsítők?! Curacao, egzotic, trópusi gyümölcs, stb… Mi a zöldalma-sárgadinnye kombót választottuk, de egy neondiszkóban is villoghattunk volna vele:
A takarmánykukoricából főzött nyári nasi sem maradhatott ki, hiszen a kis kerekes bódé állandó szereplője a strandoknak. Igen kibővült tematikával képviseltetik magukat az idényben. Napsütötte, szottyadt kürtőskalács; édes és színes pattogatott kukorica, ami szintén egész álló nap a napon rohadt, de vattacukor is vásárolható a pöti kocsikról:
Délután már eléggé ki voltunk éhezve valami értelmes és ehetőre, amikor belebotlottunk egy tökfőzelékbe. Snitt. Időutazás. Napközis emlékek:
Egyébként nem is volt rossz, de azért megmosolyogtató. Ennyi erővel tejszínes ragulevest is árulhatnának. A baj csak az volt vele, hogy gyorsan kellett enni, nehogy megbuggyanjon a 40 fokos hőségben.
Az elmaradhatatlan hekk is felkerült a listánkra. Ezzel különösebb baj nem volt, attól eltekintve, hogy a hal bundája sehol sem ropogott. Valószínűleg nem izzasztották meg eléggé (ez ugye a hal besózását, pihentetését jelenti), ami miatt nem tudott elég lisztet elszedni, így hólyagos és puha lett a hekk ruhája:
Mivel a hekk egész vállalható volt, és a hely palacsintát is árult (13 ízben…), utóbbit is leteszteltük. Az eredmény egy elégséges:
Az eladók trükkösek voltak, kívül semmi sem látszik a palacsintán, csak ha megkóstolod, akkor érzed, hogy ez nem az igazi:
Végtelenül kiábrándulva konstatáltuk, hogy bizony éhesek vagyunk, meg szomjasak, végre valami jóra. „Kézműves sör és hamburger” olvasható az egyik hely tábláján. Felcsillant a szemünk, legalább a szomjunkat olthatjuk egy jóféle folyékony kenyérrel. Azért ha sörről van szó, mi magyarok ott vagyunk az élvonalban, de ezzel a kettővel mindenképp. Az egyik gyönyörűség egy fűszeres IPA, míg a másik egy selymes, szűretlen búza:
Szívet melengető látvány, nem? És a java csak most jön. Nem tudtunk ellenállni az étlapnak sem. És ha már étlap, ez volt az első hely, ahol nem egy telefonkönyvet kaptunk étlap helyett. Kevesebb étel az étlapon, de azok egytől egyig jól elkészítve. Kénytelenek voltunk megkóstolni a kézműves hamburgerüket, csak ne hozzunk Janira szégyent:
Kész ízrobbanás a szánkban. Bár a pogácsa lehetett volna rózsaszínesebb, ez mégis inkább ízlés kérdése, ne kötözködjek! És igen, az ott egy real cheddar sajt, tisztes marhahússal, házi buciban és zamatos coleslaw-val. Ezek után ki kellett próbálnunk a napi desszertet is:
Ha annyit mondok, tejpite, semmilyen különösebb érzésünk nem támad, aztán bumm-bamm-páff, padlóra kerültünk tőle, mert annyira jó volt. Csoki-crunchy, mákos mascarpone barackos tejpitén. Brutálisan krémes, de mégis változatos a textúrája. Klassz megkoronázása volt ennek a napnak.
Mindezzel az áttekintéssel nem azt jelentem ki, hogy csak fancy helyen lehet jót enni, ez nem igaz. Amúgy az sem, hogy ez utóbbi egy fancy étterem volt – egyáltalán nem, a tálalás ne tévesszen meg! Szeretjük a balatoni hekket; a korrekt lángost és a jéghideg sört. Hogy miért? Mert ez mindannyiunk nosztalgikus emlékezetének mátrixában közös metszéspont. Mindenkinek van sztorija a Balatonról. Mindenki ismeri a magyar tenger ízeit, és igazából szeretjük is, együtt minden hibájával, mert „Nekem a Balaton a riviééééra…”
Hozzászólások
